– jegyezte meg a volt igazgató, majd hozzátette, nemcsak az elmúlt 14 év kormányzása tehet a filmben felvázolt állapotokról.
L. Simon László arról is beszélt, hogy a személyes álláspontja szerint első lépésként csökkenteni kellene az önkormányzatok számát, majd az iskolák számát is. Emellett úgy látja: a Fidesz tett lépéseket, amelyek ugyan vitatottak, de hosszú távon lehetnek hasznosak, ezt majd az idő dönti el.
A politikus kifejtette:
szókimondó embernek tarja magát, ez pedig azzal jár, hogy sokszor nehéz helyzetbe került a munkája során.
„Nem viszi a nézőket előbbre, ha arról beszélünk, hogy 12 évvel ezelőtt, amikor a kultúráért felelős államtitkár voltam, milyen feszültség volt köztem és Balogh Zoltán között (…) Szerintem személyes volt ez a vita. Az is benne volt, hogy én mindig akartam valamit, és most is akarok valamit. Értéket akarok teremteni, és ami rossz, azt megjavítani. Ez pedig nem mindig tetszik másoknak” – fogalmazott.