A Semmi vajon nem változata-e a Tökéletesnek?

Hogy a Jurányi Házban látható Halál Velencében előadásra alig lehet jegyet kapni, természetes. Elvégre Kulka János mégiscsak az ország egyik legnépszerűbb színésze, egy ideje hivatalosan a nemzeté is, és hát nyilván van ebben egy kis katasztrófaturizmus; lássuk, mire képes az ember, akitől a sors éppen azt vette el, ami a legfőbb kifejező- és munkaeszköze: a beszédkészségét. A nyolc évvel ezelőtti sztrókja óta láthattuk már Kulkát egyéb produkciókban is – így a Játszma című filmben és a Dollár Papa Gyermekei-féle Árvácska előadás néma szereplőjeként –, a Halál Velencében mégis újdonságot hoz abból a szempontból, hogy itt aztán tényleg semmi védőháló: Csuja László rendező egy szál magában küldi ki hősét az arénába, hangozzék ez bármilyen furán is a Jurányi aprócska tereire gondolva. 

Annál inkább bátor vállalkozás ez mindkét részről, mert Thomas Mann kisregénye pont hogy nem színpadra termett, hiszen tulajdonképpen nem történik benne semmi, hacsak nem tekintjük történésnek – méghozzá nagyon fontos történésnek – azt, amikor a vég előtt egy pillanattal belülről tágul végtelenné a világ. Ami egy ponton megtörténik itt, a Jurányiban is, körülbelül az ötvenedik percben, a vége előtt épp egy kicsivel, amikor az addig csak némajátékos Kulka egy kedves szemöldökfelvonást – na most figyeljetek! – követően hirtelen kilép a szállodai szobát mintázó díszlet elé, leül egy székre, és lassan, fegyelmezetten felolvas néhány sort, éppen az Aschenbach haláláról szólókat; katartikus pillanatok ezek talán az ő számára is, de a közönségnek mindenképpen. A csakot pedig kéretik idézőjelben érteni, mert az előtte lévő háromnegyed órában sem pusztán farkasszemet nézünk. Aschenbach–Kulka jön-megy, mosolyog, elgondolkozik a művészetről és a szépségről, finoman gesztikulál, Mahlert hallgat, miközben halljuk az ő hangját is, egy csaknem két évtizede felvett Halál Velencében hangjátéknak köszönhetően.

Önmagában is érdekes kísérlet ez, egyszer láttam hasonlót a TÁP Színház gigantikus hosszúságú Utas és holdvilág-­adaptációjában, ahol a szereplők egy korábbi Utas és holdvilág hangjátékra playbackeltek, és fura, de egy negyedórás bemelegítés után tökéletesen működött a dolog. Ahogyan most is, amikor csupán Kulka és Kulka van, akinek a hangja és a személye így külön-külön és együtt is ugyanolyan érvénnyel válik jelenvalóvá. „Mosolyogtam, néztem a nézőket, meghajoltam, idegen lett, más lettem” – mondta nem sokkal a bemutató után. Mi meg vele együtt éljük át, hogy lehet mindez – az embernek idegenként nézni korábbi önmagára – egyszerre magányos, kegyetlen és mégis valamiképpen felszabadító.

Thomas Mann: Halál Velencében. Monodráma Kulka János megjelenítésében, Orlai Produkciós Iroda – Füge Produkció, rendezte Csuja László

Nyitókép: Jurányi Ház