Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Az éjszakai fegyveres összecsapások után a hatóságok vasárnap további holttesteket találtak.

Ecuadorban legalább 31-en meghaltak az ország délnyugati részén fekvő Machala városban történt börtönlázadásban – közölte az SNAI ecuadori börtönfelügyelet.
Szombatról vasárnapra virradó éjjel a börtönben fegyveres összecsapások törtek ki, amelyekben négy ember meghalt és legalább 34-en megsebesültek, köztük egy rendőr is – jelentette az Ecuavisa televíziós csatorna. A SNAI szerint a fegyveres incidensben lőfegyvereket és robbanószereket is használtak.

A SNAI tájékoztatása szerint ezt követően 27 rabot vasárnap délután holtan találtak a büntetés-végrehajtási intézetben. Halálukat „fulladás” okozta, de a halálesetek pontos körülményeit még vizsgálják – tette hozzá a hatóság, amely szerint „a felelős hatóságok a teljes körű kivizsgáláson dolgoznak”.
A rendőrség elit egységei beavatkoztak, hét személyt őrizetbe vettek, és a hatóságok szerint sikerült visszaszerezniük az ellenőrzést a börtön felett.
A lázadás összefüggésben állhat a kormány azon tervével, hogy egyes fogvatartottakat új, nagy biztonságú börtönbe helyeznek át, amelyet Daniel Noboa elnök egy másik tartományban építtetett, és amelyet ebben a hónapban terveznek megnyitni.
(MTI)
Nyitókép: Luis SUAREZ / AFP