Írta: Hainrikffy Sára, Kurucz Dániel
„…búcsúzunk most tőletek, talán nem örökre és lesz még Hungarikumokkal a világ körül, de az az igazság, hogy a világ dolgai jelenleg épp nem arrafelé mutatnak. Mindazonáltal hálával tartozunk Nektek, hogy ennyi helyről közvetíthettük éveken át a magyar lábnyomokat és mindazok életét, gondolatait, akik megőrzik Nekünk azokat.”
Ezekkel a sorokkal zártuk hetedik évadunk útinaplójának utolsó bejegyzését 2022-ben. Sok víz lefolyt azóta a Dunán, voltak nehezebb és könnyebb időszakaink, és talán mi sem hittük, hogy 2025-ben ismét új évaddal jelentkezünk, de vannak még csodák. Persze ehhez módosítani kellett terveinket ezt-azt, és szükség volt arra is, hogy a stáb legfiatalabb tagja alig egyévesen hagyja a szüleit interjúkat készíteni. És persze Almási Miklós hangmérnökünk próféciája is nélkülözhetetlen volt: „Mi lenne, ha egy kicsit a megszokott kereteken kívül gondolkodnánk, és egy fordított évadot forgatnánk?”
Mifelénk a népvándorlás nem új keletű dolog, a Kárpát-medence mindig is egy vándorlásokkal terhelt vidék volt. Gyakran érkeztek ide vagy álltak innen tovább különféle népek; őseink is a messziből hozták ide a vad keletet. Persze más az, amikor egy egész népcsoport, egy törzs vagy egy csokornyi törzsszövetség dönt úgy, hogy felkerekedik és új hazát keres – esetleg az uralkodó hívására érkeznek valamilyen céllal –, mint az, amikor egy-egy ember vagy család költözik más országba akár a jobb élet reményében. Akár mert menekülniük kellett, vagy akár azért, mert a kultúra, a történelem, az emberek vagy egy bizonyos kedves ember miatt úgy érezték, oda tartoznak. Szpojlerveszély: nem gondoltuk volna az előkészítési stádiumban, hogy 2024-ben több száz olyan emberi történetbe bukkanunk majd, akiket nem a pén vagy hasonló szempontok hajtottak a Kárpát-medencébe. Közülük kellett választanunk, ami egy nagyon nehéz dolog volt. Bízunk benne, hogy valaki más folytatja majd, amit nyolc rész 28 interjújával elkezdtünk.