A hülyéje: nem féltek bevetni a legifjabbakat

Mindenki csal, és mindenkit megcsalnak, de ez még nem feltétlenül a szerelem elmúlásának a jele, pláne nem a világvége – nagyjából ez a tételmondata Georges Feydeau A hülyéje című darabjának.

A meglehetősen termékeny francia mester múlt század elején írt klasszikus bohózatával kezdte idei szezonját a Thália, legalábbis ha a teátrum ez évre tervezett nagyszínpadi bemutatóit vesszük.

Ami nemcsak a szerző mély emberismeretből táplálkozó humorának köszönhető, hanem Hamvai Kornél mindezt ma is megérthetővé-átélhetővé tett fordításának és a színpadon jövő-menő színészek profi időzítési képességének. Az ilyen típusú „ajtócsapkodós” vígjátékok esetében ugyanis ezen lehet a leginkább elcsúszni: ha bárki csak egy ütemmel elkésik, a legjobb poénnak is nagyjából annyi. Szerencsére ez esetben szó sincs ilyesmiről, az összes színész óraműpontossággal végzi a dolgát, miközben ők maguk sem felejtik el jól érezni magukat a folyamatos – fizikai és érzelmi – masírozás alatt.

Az est királynője egyértelműen a Lucienne-t nagy energiával és sok színnel játszó Czakó Júlia, királya pedig – legalábbis számomra – Vida Péter;

És feltétlenül meg kell említeni még Jámbor Nándor nevét, aki a szerelmes agglegény Babillonként az elsőtől az utolsó percig remekel. Kelemen József rendezőnek pedig dicséretes döntése volt, hogy nem félt bevetni a színház legifjabbjait, és így a szokásosnál eggyel dinamikusabbra is hangolta a főként a testi vágyak kikerülhetetlen vonzása körül forgó sztorit. Vagy ahogyan ő fogalmazott a premier kapcsán: „Kimondatlan tézise a darabnak, hogy akkor él az ember igazán, ha újabb és újabb szerelmeket talál magának. A hülyéjében ennek az életfelfogásnak a szomorú oldalát is igyekszünk megvilágítani. Bízunk benne, hogy a fiatal energia egészen máshogy szólaltatja meg ezt a történetet, és a fiatalok elgondolkodtatják majd a nézőket, hogy így kell-e élni, vagy nem így.” 

(Georges Feydeau: A hülyéje. Thália Színház. Rendezte Kelemen József)