„Honnan ered a pusztuló közösség és ugyanakkor a szupermagyar beállítódás állandósága?
Miért van az, hogy a Székelyföld minden más magyar tájnál határozottabb körvonalakkal van jelen a magyar társadalom mentális térképén, a székelyek pedig a nemzeti önazonosság legautentikusabb képviselőiként tűnnek fel a nyilvánosságban?” – merülnek föl a további kérdések az előszóban.
A szerzők között négy történész, három etnográfus, két irodalomtörténész, egy nyelvész szerepel, hatan Magyarországon élnek, négyen Erdélyben. A legtöbb tanulmány az identitásmozgalmakkal foglalkozik: Sándor Klára például
a székely írás identitásjelző funkcióját mutatja be és az attól teljesen eltérő 20. századi rovásírás mozgalmat,
amelyek mára összemosódtak, egyéb tanulmányok a székelyföldiség, székelység érdekeinek, sajátos értékeinek magyarországi intézményesülését taglalja, amely egyben a 20. századi magyarországi székelységképet is megalapozták: a legkiterjedtebb hatása a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének volt, amelyet Ablonczy Balázs mutat be, de két irodalomtörténeti tanulmány is helyet kapott a könyvben. „Jómagam pedig – és ez volna a negyedik – megközelítés, az eddigi szakirodalom alapján a székely azonosságtudat legfontosabb elemeit kereteztem” – vázolja a könyv szerkesztője.