Székelyföld a magyar társadalom mentális térképén – itt az új könyv a székelyekről

Nyitókép: Wikipédia

Sokat mondó Hullóidő címmel, Székely identitásépítés a 19-20. században alcímmel jelent meg egy érdekes könyv a Kriterion Könyvkiadónál, Bárdi Nándor történész (HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet) szerkesztésében: a tíz tanulmányt felvonultató kötet a legkiválóbb szakemberek tudását csatornázza egy helyre, a székely rovásírástól az erdélyi egyesületeken és az Ezer Székely Leány napján át a háziipari mozgalmakig színes palettán sorakoznak a kutatók dolgozatai.

„A székelység tematizálása iránt társadalmi igény mutatkozik”, írják az előszóban. Bárdi Nándor szerkesztő kérdeztük erről az igényről, aki kifejtette: napjainkban azt látjuk, hogy 

Szerinte kialakulóban van egy olyan kulturális piac – nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is – ahol a székelyföldi azonosságtudat külső jelei nagyon hangsúlyosan megjelennek: ezek az identitásjelző szimbólumok nemcsak a Székelyföldön bírnak mozgósító erővel, hanem a romániai magyarság körében és az egész magyar etnokulturális közösségben.

Hozzátette: különböző jelentése van ugyan a rovásírás elterjedésének, a székely himnusz és a székely zászló nemzeti folklorizációjának, vagy a Csíki Sör körüli etnikai marketingnek, egyvalamire azonban mindannyian példák: a 

 a fenti jelenségek képesek a közösség megszólítására, és immár a magyar kisebbségi és a magyar nemzeti kollektív tudat lényeges részének tekinthetjük ezeket.

A Székelyföld határozott körvonalai a magyar társadalom mentális térképén

„A mostani kötetünkkel arra vállalkozunk, hogy ennek a székely identitásépítésnek megleljük a történelmi gyökereit, felvázoljuk a társadalomtudományi, irodalmi, művészeti kiterjedését, rámutassunk a Székelyföldről szóló diskurzus állandó és új elemeire, feltárjuk e percepció kistáji, regionális, erdélyi és magyarországi vagy akár még további mozzanatait” – mondta a történész.

Miért van az, hogy a Székelyföld minden más magyar tájnál határozottabb körvonalakkal van jelen a magyar társadalom mentális térképén, a székelyek pedig a nemzeti önazonosság legautentikusabb képviselőiként tűnnek fel a nyilvánosságban?” – merülnek föl a további kérdések az előszóban.

A szerzők között négy történész, három etnográfus, két irodalomtörténész, egy nyelvész szerepel, hatan Magyarországon élnek, négyen Erdélyben. A legtöbb tanulmány az identitásmozgalmakkal foglalkozik: Sándor Klára például 

 amelyek mára összemosódtak, egyéb tanulmányok a székelyföldiség, székelység érdekeinek, sajátos értékeinek magyarországi intézményesülését taglalja, amely egyben a 20. századi magyarországi székelységképet is megalapozták: a legkiterjedtebb hatása a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének volt, amelyet Ablonczy Balázs mutat be, de két irodalomtörténeti tanulmány is helyet kapott a könyvben. „Jómagam pedig – és ez volna a negyedik – megközelítés, az eddigi szakirodalom alapján a székely azonosságtudat legfontosabb elemeit kereteztem” – vázolja a könyv szerkesztője.

Úton az identitásépítés gyökerei felé

Hogy sikerült-e megtalálni a székely identitásépítés történelmi gyökereit a tanulmányokon át? Hogy melyek ezek a gyökerek nagy vonalakban? A székelység egy sajátos középkori jogi státus alapján – sajátos katonai szabadparaszti privilégiumaival – lesz a rendi nemzet része, ezt folyamatosan védelmezi a királyi, fejedelmi, birodalmi egységesítésekkel szemben, majd a reformkortól a magyar polgári nemzet részévé válik, amikor megszűnik az intézményi különállása, a 19. század második felétől pedig egy regionális csoport azonosságépítése zajlik.

– összegzi Bárdi Nándor.

Hozzáteszi: „A folyamatban négy nagyon meghatározó elemről beszélhetünk, amelyek évszázados folyamatok nyomán alakultak ki. Az első és legfontosabb a magyar nyelvi, kulturális közösséghez való tartozás archaikus jegyekkel, amely magával hozza az érzelmekkel telítettebb képes beszédet, de ide tartozik az a jelenség is, hogy 

Mint megtudjuk, a második fontos dolog a hegyvidéki gazdálkodás és településszerkezet dominanciája: ez hozza magával az erdőgazdálkodás és az állattenyésztés fontosságát, amelyet ma is a jelentős súllyal bíró közbirtokosságok és az elaprózott birtokviszonyok határoznak meg. További fontos elem a népiség, a hagyományközösséghez – a sajátos történelmi fejlődés folyamatos emlékezetéhez – való erős kötődés, vagy az erre való hivatkozás. Mindezekhez önképet meghatározó elbeszélések tartoznak: a származásról, a tájhazáról, a kultuszok Mikes Kelementől Márton Áronig, a székely karakter irodalmi megalkotása például Tamási Áronnál, identitásjelző szimbólumok a székelykaputól a kürtös kalácsig és a zászlóig.

„Végezetül az is nagyon fontos kitétel, hogy

 annak részét képezte” – hangsúlyozza Bárdi Nándor.

Jó olvasást, megéri!