Szalóki Ági a kilencvenes években induló népdalénekesnők egyik legkarakteresebb képviselője. E sorok írója másfél évtizede ismerkedett meg művészetével. Akkoriban a 2006-ban megjelent Cipity Lőrinc című lemeze szólt otthon rendszeresen, arra tudott a legjobban elaludni néhány hónapos gyermekünk. Ez rég volt már, de Szalóki Ági szerencsére azóta is a pályán maradt, énekelt Karády-dalokat, kortárs költők megzenésített verseit és persze sok-sok népdalt a Kárpát-medence minden szegletéből. A hagyományt, a népdalt mindig is tágasan értelmezte, de mindig úgy, hogy e hagyomány gazdagsága megmaradjon, eredeti ízei ne vesszenek el. Sokszor kirándult a jazz és a világzene felé, s így van ez most is, a néhány héttel ezelőtt megjelent Utazásaim című lemezén, amely immár a tizenegyedik kiadványa. Ő maga is világzeneként definiálja ezt a minialbumot, amely hat dalt tartalmaz. Két erdélyit, két görögöt, egy jemeni zsidó és egy bulgáriai szefárd zsidó dalt. A világzene mint műfaj sok mindent jelenthet, és számos esetben talán túl sok mindent is jelent, azonban Szalóki Ági lemezén ez a sok minden kifejezetten üdítő hatású. Nagyon finom zene ez, talán ez a legpontosabb kifejezés. Egyaránt merít a jazzből, a folkból és a tradicionális népzenéből. A zenésztársak, köztük Nikola Parov, kiválóan teszik a dolgukat, Szalóki Ági hangja és jelenléte a régi, ami itt azt jelenti, hogy hiteles, és képes magával ragadni a hallgatót. Ez a lemez egy sorozat első darabja, ami jó hír. Legyen hosszú sorozat, ha kérhetjük.
(Szalóki Ági: Utazásaim. Music Hungary Zeneműkiadó, 2024)
Egyetlen politikai erő sem feledkezhet meg büntetlenül a „mítoszképesség” kritériumáról, mert ha ez a képesség – s vele a „kezdet iránti érzék” – meggyengül, akkor a mítoszra képtelen közösséget már semmi sem védi meg mások mítoszképességével szemben. Czopf Áron írása.
Ha ez a csend, a szív csendje az igazi lakhelyünk, nem tévedünk el a világ zajában.
Egy 1675-ben írt kéziratot szolgáltatott vissza Magyarországnak a New York-i ügyészség, amit a miniszter diplomáciai mérföldkőként értékelt a magyar–amerikai kapcsolatokban.
A zenész jól láthatóan nehezen nyeli le a keserű pirulát, amiért sokaknak nem tetszett a fejlövést imitáló produkciója.
Két erő küzd egymással: lokalisták és globalisták, szuverenisták és föderalisták, populisták és neoliberálisok. Nemzeti és nemzetközi törekvésekről van szó, amelyek Magyarországon régi történeti mintázatokra nyúlnak vissza.
Nem lenne rossz közös pontot találni valahol az embertelenség ellenében, hiszen, ha mindig csak az egyik oldal szenvedését ismerjük el.
Nem tartotta szükségesnek hivatalosan dokumentálni őket, annak ellenére, hogy a fél világ azokat kereste.
Feleségének és kislányának is üzent.
