A 2000-ben bemutatott alkotás azonban legendássá érett, de a második rész inkább csak nézhetőre sikeredett.
Nyitókép: UIP-Duna Film
Nem, nem lovagoltak rinocéroszon a Colosseumban, de bármilyen meglepő, vízzel fel tudták tölteni az arénát kisebb hajócsatákhoz. Cápák viszont feltehetően nem úszkáltak a rögtönzött tengerben. A Gladiátor második részében a fentebb említett jelenetek mind lejátszódnak, sőt az előzetesbe is bekerültek. Kapott is érte bőven kritikát Ridley Scott rendező. Kérdés persze, hogy egy történelmi kalandfilmtől mennyiben érdemes pontos korrajzot elvárni. Ha a Római Birodalom hiteles ábrázolására vágyunk, akkor sem a Gladiátor, sem a folytatása nem lesz kedvünkre való. A 2000-ben bemutatott alkotás azonban legendássá érett, de a második rész inkább csak nézhetőre sikeredett.
Alapvető probléma a Gladiátor II.-vel, hogy a megnézése után nem tudnám megmondani, miért kellett elkészülnie. Az eredeti műhöz képest nincs benne új. A főhős Marcus Aurelius filozófus császár Rómáról alkotott álmát igyekszik megvalósítani és visszaadni a hatalmat a szenátusnak, tehát a népnek – legalábbis a film szerint ezt jelentené a fordulat. Eleinte pusztán a bosszú vezérli, de később rádöbben, hogy érdemes küzdeni egy szebb világért. Egyébként minden klasszikus mozgóképes történelmi eposznak ez a receptje: az egyszeri férj, apa, gyermek személyes tragédiája révén válik az események alakítójává. Először személyes indítékok vezérlik, később pedig már a teljes közösségéért áll ki. Ezzel önmagában semmi probléma, sőt ezért működik a Gladiátor II., már amennyire működik. A színészi alakítások kiválóak, a főhős, Lucius szerepében Paul Mescal hozza a kötelezőt, bár a gesztusai nekem túlzottan 21. századiak. Pedro Pascal karaktere kifejezetten szerethető, az őrült császárok pedig kellően kaotikusak. A sziporkázó Denzel Washington által megformált Macrinus figurája lehetne a jolly joker, de a mezei főgonosszá silányuló karakter a film végére kipukkad. Érdemes-e ennek ellenére beülni a moziba? Ha valaki rajong a kosztümös filmekért, mindenképpen, hiszen a látvány és a miliő – minden történelmi pontatlansága ellenére – mutatós. Amennyiben többre vágyunk egy legendás történet látványos felkérődzésénél, akkor nem ajánlott a Gladiátor II. fogyasztása.
(Gladiátor II. Ridley Scott filmje. Országszerte a mozikban)
Ha a düh-kór már nem elég, akkor a klasszikus, jól bevált veszettség is megteszi, vagy legalábbis egy variánsa. Ettől pedig a francia veszettek szinte szó szerint tépik szét egymást.
Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
A Farkasréti temető művészparcellájában található Csukás István-síremlékről eltűnt a Süsü, a sárkányt ábrázoló bronzszobor, amelyet két évvel ezelőtt avattak fel.
Súlyos bűncselekmények kerültek szóba – a szűkszavúan nyilatkozó rendőrség egyelőre nem erősítette meg az értesüléseket.
Pártfinanszírozási rejtélyt biztosan: a TISZA-képeskönyv ára nyílegyenesen a pártvezér saját számlájára áramlik. Francesca Rivafinoli írása.
