Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A katonai filmek erősítik a hazafias érzést

2024. október 03. 17:18

Ez az egyik célja a S.E.R.E.G. című új magyar sorozatnak is, amely november 11-én, a katonai felderítők napján startol a TV2-n. A Magyar Honvédség közreműködésével készült, hatrészes széria egy különleges katonai csapat életét mutatja be egy apa-fiú párossal a középpontban.

2024. október 03. 17:18
null
Farkas Anita

Nyitó- és jelenetkép: Megafilm

A S.E.R.E.G. története a múltból indul a jelen felé, és a kifejezetten férfias témára épülő, a bajtársiasságot és a döntések következményeit a középpontba állító katonai szál mellett megjelennek benne a női karakterek, illetve a szerelmi-családi ügyek is. A készítők ígérete szerint látványos képi világú széria így nem csupán egy veszélyes katonai misszió krónikája, tágabb értelemben a felelősségvállalásról is beszél, arról, hogyha összehangoltan cselekszünk, csapatban vagyunk, az élet összes konfliktusára könnyebben találunk megoldást.

Ezt is ajánljuk a témában

Amikor az ember nagyon sokat dolgozik valamiért, és ott áll a cél előtt, és végrehajtja a feladatot, addig görcsölhet azon, hogy elég jó lesz-e. Abban a pillanatban: biztosnak kell lennie magában. Ez a főhősünk, a Csórics Balázs alakította Győrbíró Zsolt alezredes hitvallása. Biztos vagyok benne, hogy a nézők ugyanannyira fogják szeretni ezt a sorozatot, mint amennyire mi szerettünk dolgozni rajta, miközben sokat tanultunk egymástól, egymásról. 

Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja – mi ezt tanultuk a Magyar Honvédségtől.

Részünkről a küldetés teljesítve: november 11-től a nézőké a S.E.R.E.G” – fogalmazott Helmeczy Dorottya, a gyártó Megafilm Service producere a produkció kapcsán.

Utalva arra is, hogy a tavaly novemberben kezdődött forgatás előtt és közben a színészek komoly katonai szakmai felkészítést kaptak a Magyar Honvédségtől. A minél nagyobb hitelesség érdekében Pálinkás Szilveszter főhadnagy, a sorozat katonai szakértője a forgatókönyv alakulását, a forgatást és az utómunkálatokat is végigkísérte. A katonai forgatási helyszíneket és a modern harcászati járművet szintén a honvédség biztosította.

A főszerepben látható Csórics Balázs korábban így beszélt erről a nem csupán fizikailag, de színészileg is különleges feladatról és következményeiről.

Érdekes élmény volt megtalálni magamban a harcias oldalt. A forgatás óta sokkal jobban akarok teljesíteni mind magánemberként, mind színészként ugyanúgy, ahogy Zsolt apaként. 

Csúcsteljesítményt akarok kihozni magamból. 

Ugyan egy teljes kiképzésen részt vettem például a helikopteres mutatvány előtt, de azért izgultam előtte, és félelmet is éreztem, amikor a sajtónapon, a deszantolásnál megláttam, hogy magunk alatt minden borsónyinak tűnik, a házak és az emberek. Egyből elcsúszott a térérzetem. Ráadásul nagyon fújt a szél, felszállásnál rögtön két méterrel arrébb rakta a gépet. Felkészítettek rá, hogy megdobhat a szél, érkezhetek rosszul. Két érzés kavargott bennem... A »hú, mi lesz?« és a »csináljuk!« Mivel színész vagyok, természetesen a »csináljuk!« mellett voksoltam. Egyébként az adrenalinra rá lehet kapni… Szóval a tervek szerint lesz még deszantolásom, és az durvább lesz...”

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter pedig azt mondta, büszkék rá, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség együttműködő partnerként egy olyan kiváló sorozat megalkotásában vehetettek részt, mint a S.E.R.E.G, hiszen „számtalan produkció bizonyítja, 

hogy a katonai filmek hihetetlen erővel motiválják az embereket, erősítik hazafias érzésünket. 

Tulajdonképpen ezt várjuk ettől a sorozattól is, hogy a nézők a művészet nyelvén, egyéni történeteken és sorsokon keresztül megismerjék a modern eszközökkel felszerelt, ütőképes magyar hadsereget és a szolgálatukat felkészülten, elkötelezetten teljesítő hivatásos, szerződéses és tartalékos katonákat" – fogalmazott.

Jelenet a S.E.R.E.G című hatrészes sorozatból. (Csórics Balázs, Márfi Márk)

Az apa-fiú páros, Győrbíró Zsolt és Győrbíró Márton (Csórics Balázs és Séra Dániel), valamint bajtársaik története november 11-én debütál a TV2-n. A Magyar Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotásban mások mellett Kamarás Ivánt, Balla Esztert, Pál Andrást, Jászberényi Gábort, Orosz Ákost, Katona Péter Dánielt és Györgyi Annát is láthatjuk, a rendező Dombrovszky Linda.

 

 

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-5000103
2024. október 03. 19:18
🍓 ️ ­É­­­r­­t­­­é­­k­­e­­l­­­d­ ­­­a­ ­­s­­z­­­e­x­i­­­ ­p­­­u­n­­c­­i­­­m­­­a­­t­­­ 👉 𝐖­­𝐖­𝐖­­­.­­­𝐗­𝟏­𝟖­­.­𝐅­­­𝐔­­𝐍
NokiNokedli
2024. október 03. 19:12 Szerkesztve
Aki katonának áll, annak kötelező lesz megnézni az Angyalbőrben film sorozat összes részét!! Jól van Bobó, te is hülye vagy. Gondolom Libanon megtámadása előtt Bobó fajtijai filmsorozatot nézettek a bakákkal. Ja, azok nem, hanem imádkoztak a túlélésért. (Elég soknak már az első napokban nem sikerült ez.)
Takagi
2024. október 03. 19:10
Ez igazi férfiaknak szól,na meg a sportos, bátor, tanult nőknek.
mi-egy-nagy-vibralo-tojast-hasznalunk-2
2024. október 03. 19:00
Édes faszom vess szikrát.. Kálomista produkció... Mondjon már valaki egyetlen filmet, amit ez a nímand hozott tető alá és akár csak minimális mértékben is tartalmaz valamiféle művészi értéket... egyáltalán bármi értéket... A vak is látja, az egész csak alibi, de milliárdokba fog fájni és nevetséges ripacskodás lesz. Angyalbőrben II : Bobó tábornok katonája
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!