Mint említettük, meglehetős fenntartásokkal kezeljük, hogy a film kiválósága indokolta volt a fura forgalmazási modellt, bár szó sincs arról, hogy rossz lenne. A Két magányos farkas leginkább csak olyan, mint a repülőgépeken felszolgált menü: mindenből apró adagokat kapunk. A sztori tálcán kínálná az abszurd szituációk sokaságát, valamint az erőszak és a humor vegyítését, de Jon Watts szemmel láthatólag nem Tarantino, de még csak nem is Robert Rodriguez. Szórakoztató nézni, ahogyan a folyamatosan rivalizáló Brad Pitt és George Clooney állandóan cukkolja egymást,
de ez inkább kóstolgatás, mintsem odamarás.
A film hangulatában remekül idézi meg a nyolcvanas-kilencvenes olyan buddy movie-jait, mint a 48 óra vagy a Halálos fegyver-franchise, ám szellemességében jóval elmarad mögöttük; ha a akkortájt mutatják be, valószínűleg a feledés homályába merült volna a műfaj jóval kiválóbb alkotásainak az árnyékában.