A neo­liberálisok fél évszázada félreértelmezik Darwint – és ennek hozzánk, magyarokhoz is köze van

(Nyitókép: )

Nonkonform című könyvemmel számos kisebb és nagyobb közösségbe eljutottam egy-egy emlékezetes beszélgetésre. A kötetben kifejtett „ellentmondásos” ideák közül talán egyről sem kaptam annyi olvasói kérdést, mint az együttműködés és a verseny viszonyáról: arról, hogy a kooperációs képesség legalább olyan fontos feltétele a sikernek, mint az egymás legyőzésére irányuló ambíció. A könyvben két egészen eltérő szerző gondolataiból merítek. A technológus Peter Thiel szerint a túlzásba vitt verseny tönkreteszi a vállalkozók mentális egészségét, és a versenytársakra fókuszálás elveszi az időt és az energiát az innovációtól. Az erdész Suzanne Simard arra hívja fel a figyelmet, hogy az erdő fái egymást táplálják (idősebb a fiatalt, egészséges a beteget) azért, hogy mint nagy közös szervezet túléljenek.

Miért ismétlem el e helyütt mindezt? Azért, mert a neo­liberális közgazdaságtan az utóbbi ötven évben – szándékosan vagy puszta dilettantizmusból – alapvetően félreértelmezte Charles Darwin evolúcióról tett állításait, és az egyének közötti versengés mint a modern élet egyetlen elképzelhető „operációs rendszere” világszerte a mindennapok axiómájává vált.

Bár a bolygó hétköznapjai a 2020-as évtizedben egyre inkább egymás leigázásáról szólnak, állításomat, miszerint az együttműködés legalább ennyire fontos és természetes része kell hogy legyen az életünknek, fenntartom. Legújabb szövetségesem Jonathan Silvertown, az Edinburgh-i Egyetem evolúciósbiológia-professzora, a Skóciai Botanikai Társaság elnöke, a Selfish Genes to Social Beings – A Cooperative History of Life (az önző génektől a társas lényekig – az élet kooperatív története) című új könyv szerzője. A kötet nem más, mint a földi élet történetének feldolgozása – ezúttal kifejezetten az együttműködés különféle mintázatain keresztül. Mi köze mindennek hozzánk, magyarokhoz? Ez is kiderül.

Silvertown szerint a természetben szinte megszámlálhatatlanul sokféle modelljét és módszerét leljük a kooperációnak, a sejtek közötti együttműködéstől a nagy számosságú populációk egyes tagjainak összefogásán át a különböző fajok közösen végzett tevékenységeiig (elég csak a nyári kertben felbukkanó beporzókra gondolnunk). Szerzőnk szerint valójában minden hosszú távon sikeres életforma titka a hatékony együttműködésre való törekvésben és képességben rejlik – a mások erőfeszítéseit meglovagoló evolúciós „csalók”, emberi fogalommal élve az individualisták a látszat ellenére csak ritkán és rövid távon eredményesek. Az evolúció s vele a történelem ura nem a „mindenki mindenki ellen” elve, hanem azok bölcsessége – legyenek méhek vagy emberek –, akik saját közösségükre mint egyetlen nagy élő szervezetre tekintenek. A minden individuumra kiterjedő közös stratégiai célok, a közös szabályok, a közös identitás és a belső munkamegosztásról hozott egyértelmű döntések éppen úgy evolúciós szükségszerűségek, mint a versengés egészséges korlátok közé szorítása és a csalók elszigetelése. Hiszen ahogy Silvertown a Star Wars eposzi történetével példálózva rámutat, a csalókon akkor is felül kell kerekedni, ha valamilyen trükk segítségével éppen képesek dominálni a kultúrát.

Csalók vagy együttműködők? Így is lehet – és kell – nézni a közösségünket és a világot.

Jonathan Silvertown: From Selfish Genes to Social Beings – A Cooperative History of Life. Oxford University Press, 2024

A szerző a Brain Bar Jövőfesztivál alapítója.