Ötvenöt éve öltöztetik nekünk dalba a verset, hogy ne felejtsük el: változhat a világ bárhogyan, a lélek mindig ugyanaz marad. Most rendhagyó mozi készült a Kalákáról, amely egyszerre portréfilm és kordokumentum, de leginkább jókedvű utazás a Kárpátoktól a Karib-tengerig.
Nyitókép: 56films
Négy férfi fürdik az óceánban, a legszebb mozzanat, amikor csak a fejüket látjuk egy vonalban; mintha egy pillanatra összeérne ebben a képben ember és végtelen. A négy férfi helyett mondhatnék négy bácsit is – mind túl a hetvenen –, de mi sem állna távolabb az igazságtól. Hiába látjuk, ismerjük, szeretjük a Kaláka tagjait immáron ötvenöt éve, hiába ritkultak meg közben a hajak, és nőttek fel a gyerekek, a lényeg nem változik. Talán, mert nem túl bonyolult receptből, de annál nagyobb gondossággal és pontossággal főznek: verseket énekelnek hangszeres kísérettel. Semmi cifrázás, pláne nem a trendek kiszolgálása, csak a dalba öltöztetett szövegek és mellé a kifogyhatatlan emberség, derű. Hogy nekünk, magyaroknak, éljünk a világ bármely táján, van egy Kalákánk, szinte olyan természetes, mint hogy reggel kisüt, este meg lemegy a nap. De azért mégiscsak nagyon jó, hogy mindezt most egy film is tudatosítja bennünk. Amely ráadásul egy olyan rendező, Pigniczky Réka keze alatt formálódott, aki 1956-os magyar menekültek gyermekeként az Egyesült Államokban nőtt fel, így nem is itthon, hanem a kaliforniai magyar közösségben hallotta először Gryllusék zenéjét. Nem véletlen, hogy ezt a besorolhatatlan műfajú alkotást, ahogyan a cím (Kaláka – a Kárpátoktól a Karib-tengerig) is mutatja, átszövi az összmagyarság gondolata és témája, annak a hatásnak az érzékeltetése, amit az együttes a föld minden magyarok lakta pontján gyakorolt – és gyakorol ma is.
A ma kezdődő 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválnak magyar szempontból is erős a felhozatala. Itt debütál Nemes Jeles László és Deák Kristóf új mozija, és egész estés portréfilm rajzolja fel Bölöni László és Dargay Attila életét.
Vérgőzös akcióvígjáték a család, a feleség, a gyerekek és persze a nagypapa fontosságáról. Senki 2. – kritika.
Pedig az a remény költözött a szívekbe, hogy egy ilyen összetartó, egyet akaró közösség tartósan, társadalmi méretekben is megteremthető.
Valójában fogalma nincs se neki, se a csapatának arról, mit is kezdenének az országgal.
Kényes témát csomagolt nevetős-megható road movie-ba első játékfilmjében a francia Enya Baroux. A Jó utat, Marie inkább a családi összetartozás fontosságáról, mintsem arról beszél, van-e joga az embernek megmondani, mikor óhajtja befejezni a földi pályafutását.
A Többesélyes szerelem lehetett volna egy izgalmas, a jelen társadalmára reflektáló, okos film – sőt, az Előző életek után pontosan ezt vártuk. Ehelyett egy kliséhalmazt kapunk. Igaz, beszélgetésindítóként még így is működik.
Az ukrán elnök kijelentette, hogy ezzel szemben Oroszország, illetve a hozzá kötődő személyek elleni szankciókkal, valamint kemény vámokkal és más kereskedelmi korlátokkal kell fellépni.
Ott vagyunk, ahol a part szakad: valódi garanciákat egyedül az Egyesült Államok tudna adni.
