Töröljük el a múltat és foglalkozzunk azzal, hogy mások mit gondolnak? – Itt az Agymanók 2.

Nyitókép: Disney/Pixar/Fórum Hungary

Járt utat a járatlanért el ne hagyj, tartja a mondás, és már miért mondana ennek ellent a Disney és a Pixar, amikor a 2015-ös Agymanók tipikusan az a fajta animációs film, ami nagyon szórakoztató módon épült rá egy remek ötletre. 

Mindezt egy kislány, Riley szemszögéből, vagyis leginkább az agyából, egészen pontosan a "fejhadiszállásról" bemutatva a személyiséggel rendelkező agymanók segítségével, ami számos vicces helyzethez és könnyen felismerhető reakcióhoz vezetett.

A fogadtatás pozitív volt, és az Agymanók a mai napig üde színfoltja az animációs filmek műfajának, még úgy is, hogy míg a gyerekek és fiatalok elnevetgélnek a vicces helyzeteken és karaktereken, a valódi poénokat inkább a felnőttek értik, akik már tisztában vannak a gyermeki agy fejlődésével, az érzelmek egyre változatosabb megjelenésével. 

A nehéz kamaszkor

Mert Riley már 13 éves, igaz kis kamasz, és ugyan jó ember, egészséges önértékeléssel és énképpel, pont a legrosszabbkor érinti meg a változás szele. Egy jégkorong-táborba tart legjobb barátnőivel, ami a jövőjére is hatással lehet, főleg, hogy próbál bevágódni az edzőnél és lehetséges, egyébként is nagyra tartott csapattársainál. 

Persze, ez az egész új kihívásokhoz és konfliktusokhoz vezet, de teljesen ugyanazt felesleges lett volna leanimálni, így új helyzetek és poénok várják mindazokat, akik már az első részt és annak ötletét szerették. Hatalmas meglepetésekre ezzel együtt sem kell számítani, mert ez nem az a műfaj és sztori, de a bája megvan a történetnek, ami egy picit tinisebb, de felnőttként még mindig jól lehet rajta szórakozni. Van pár erősebb pillanata, emberi jelenete, sőt még fáradtan sem bólintottam be rajta, ami már jelez valamit, viszont 

Ráadásul az első résznél maga a koncepció volt az igazi meglepetés. De azért van itt pár jó gondolat.

A való élet adja a legjobb témákat

Az egyik ilyen gondolat az, hogy minden hibánk és kudarcunk ott van a kialakuló személyiségünkben, ezeket pedig nem eltörölni kell, hanem kijavítani, ha úgy érezzük, hogy erre van szükség. Ahogy azt sokan tartják az AI kapcsán, pont az élmények, az érzelmek és az átélt múltunk miatt vagyunk azok, akik. Egy gyerek születése, bukás a munkában vagy a magánéletben, egy sikeres vállalkozás… Az ezekből érkező következmények nyújtotta érzelmeket és hatásokat kár elnyomni, meg nem történtté tenni. Ráadásként nem lehet mindig azzal foglalkozni, hogy mások mit gondolnak, mit várnak el, mert akkor már nem önmagunk vagyunk.

A másik pedig az, ahogy a modern világban megjelennek azok, akik jobban tudják, a régit pedig nyom nélkül eltörölnék. Ahogy Frász szinte rabszolgamunkaként adja ki azt, hogy legyenek alternatív prekoncepciók arra, hogy Riley hányféleképp bukhat el vagy hibázhat, csak azért, hogy ezeket megelőzze, közben száműzve a régi érzelmeket, pont arra a fiatal srácra emlékeztet, aki a volt munkahelyemen megjelenve egy magazin múltját, csapatát, minden apró részletét semmibe véve tett egy 30 éves brandet semmissé, miközben az egyéniségét, énképét is beáldozta az adatvezérelt tartalomgyártás üres kifejezésként működő szóösszetétel mögé rejtőzve, ami annyit tesz, hogy csak az számít, éppen milyen clickbaitre ugranak az emberek, de mindehhez értéket, stílust vagy éppen hosszabb távra szóló tervet nem sikerül kapcsolni. Mintha ez nem jutna elsőként az eszébe bárkinek, mint legkönnyebb megoldás.

Tehát az Agymanók 2.-ben valahol jelen van a régi kontra új örökös harc is, ami az utóbbi évtizedben az élet minden szintjén és területén kiélesedett. Ami azonban az animációs filmben minden giccs és toposz ellenére fontos üzenet volna, az az, hogy 

Lehetünk úgy nyitottak az értelmes újdonságok irányába, hogy közben ragaszkodunk hagyományainkhoz és a bevált dolgokhoz, sőt újíthatunk és javíthatunk úgy is, hogy a régit és a régieket tiszteletben tartjuk, megbecsüljük.