Ókori vezetőt idézve üzent a jelenkor szereplőinek a baloldali újságíró

Marcus Aurelius római császár egy híres mondását osztotta meg oldalán Mandula Viktor.

Elindult az Andor második, utolsó évada.
Hálátlan feladat egy olyan film előzményét elkészíteni, amelynek végkifejletét már ismerjük: a karakterek sikerrel járnak, de szinte mind meghalnak. Még hálátlanabb, ha a készítők ezt az előzményt példás profizmussal tálalják, de a nézők nagy része egyszerűen nem figyel fel rá.
Az Andor első évada pontosan ilyen volt: csendben érkezett, csendben távozott, de akik látták, ódákat zengtek róla.
A Disney is érezhette, hogy valami különleges született – egy olyan alkotás, ami nem feltétlenül aranytojást tojó tyúk, de képes volt csiszolni a Han Solo-film és a folytatástrilógia által megtépázott Star Wars-renomén.
Lassú az Andor. A második évad is, épp amennyire az első az volt. Nem önkényesen vagy öncélúan, hanem úgy lassú, ahogy a jó történetmesélés kívánja: időt ad a karakterek kibontására, a tét súlyának érzékeltetésére. Itt a kimondott szónak súlya is van, a feszültség nem robbanásokból, hanem pillantásokból és suttogásokból építkezik. A kritikusok – és az a néhány néző, aki látta az előző évadot – pedig ezt jutalmazták, összesen 8 díjjal és 84 jelöléssel, köztük 8 Emmyvel is.
Az különösen érdekes, hogy ez a történet annak ellenére (vagy épp pont azért?) működik, mert szinte a legszűkebb narratív keretek közé van szorítva. Tudjuk, hova vezet: sikerrel járnak a lázadók, hisz láttuk, azt is láttuk, hogy mint Aurelius Rómájában, itt a suttogásban élő lázadás szikrát kap, s olyan tüzet csihol, amit szerte a galaxisban érezni fog később a birodalom. Mégis jó nézni. Jó látni, ahogy a Star Wars világa ideig-óráig elhagyja a fekete-fehér erkölcsi dichotómiát, és beszürkül – ezzel a szürkeséggel pedig valahogy reményt is ad.
Egy új reményt.
A második évad pontosan ott folytatja, ahol az első abbahagyta. Struktúrájában is hasonlít: a nyitó három epizód, amit egyszerre tett elérhetővé a Disney, gyakorlatilag egy 2,5 órás film. Egyetlen fejezet, amely csak begyújtja a motort – de azt olyan részletességgel és átgondoltsággal, amit rég láthattunk a legendás űropera „világában” – egészen pontosan, 2022-ben, az Andor első évadjával. A következő hetekben újabb „triók” érkeznek, és így fokozatosan felépül a történet a Zsivány Egyeshez, talán az egyetlen jó Disney-féle Star Wars-filmhez.
Sok hibát elkövetett a Disney a Star Wars-univerzumban. Mintha elefánt – vagy stílszerűen egér – lett volna a porcelánboltban, de a legnagyobb hiba mégis az volt, hogy túl gyorsan, túl sokat akartak, s ezzel kiégették az alkotók kreativitását, akik aztán a közönséget égették ki. De az Andor visszatérése azt mutatja: még mindig lehet remekművet alkotni ebben a világban. Csak épp nem a megszokott módon. Nem a Skywalker-szappanopera újabb fejezetei révén, hanem olyan történetek által, amelyek bátran kimondják:
vannak még igazi hősök a fénykardot forgatók mellett – akik gyakran névtelenül halnak meg, egy jobb világ reményében.
Nyitókép: Andor