Elindult az Andor második, utolsó évada.
Hálátlan feladat egy olyan film előzményét elkészíteni, amelynek végkifejletét már ismerjük: a karakterek sikerrel járnak, de szinte mind meghalnak. Még hálátlanabb, ha a készítők ezt az előzményt példás profizmussal tálalják, de a nézők nagy része egyszerűen nem figyel fel rá.
Az Andor első évada pontosan ilyen volt: csendben érkezett, csendben távozott, de akik látták, ódákat zengtek róla.
A Disney is érezhette, hogy valami különleges született – egy olyan alkotás, ami nem feltétlenül aranytojást tojó tyúk, de képes volt csiszolni a Han Solo-film és a folytatástrilógia által megtépázott Star Wars-renomén.
Lassú az Andor. A második évad is, épp amennyire az első az volt. Nem önkényesen vagy öncélúan, hanem úgy lassú, ahogy a jó történetmesélés kívánja: időt ad a karakterek kibontására, a tét súlyának érzékeltetésére. Itt a kimondott szónak súlya is van, a feszültség nem robbanásokból, hanem pillantásokból és suttogásokból építkezik. A kritikusok – és az a néhány néző, aki látta az előző évadot – pedig ezt jutalmazták, összesen 8 díjjal és 84 jelöléssel, köztük 8 Emmyvel is.
Az különösen érdekes, hogy ez a történet annak ellenére (vagy épp pont azért?) működik, mert szinte a legszűkebb narratív keretek közé van szorítva. Tudjuk, hova vezet: sikerrel járnak a lázadók, hisz láttuk, azt is láttuk, hogy mint Aurelius Rómájában, itt a suttogásban élő lázadás szikrát kap, s olyan tüzet csihol, amit szerte a galaxisban érezni fog később a birodalom. Mégis jó nézni. Jó látni, ahogy a Star Wars világa ideig-óráig elhagyja a fekete-fehér erkölcsi dichotómiát, és beszürkül – ezzel a szürkeséggel pedig valahogy reményt is ad.
Egy új reményt.
A második évad pontosan ott folytatja, ahol az első abbahagyta. Struktúrájában is hasonlít: a nyitó három epizód, amit egyszerre tett elérhetővé a Disney, gyakorlatilag egy 2,5 órás film. Egyetlen fejezet, amely csak begyújtja a motort – de azt olyan részletességgel és átgondoltsággal, amit rég láthattunk a legendás űropera „világában” – egészen pontosan, 2022-ben, az Andor első évadjával. A következő hetekben újabb „triók” érkeznek, és így fokozatosan felépül a történet a Zsivány Egyeshez, talán az egyetlen jó Disney-féle Star Wars-filmhez.
Sok hibát elkövetett a Disney a Star Wars-univerzumban. Mintha elefánt – vagy stílszerűen egér – lett volna a porcelánboltban, de a legnagyobb hiba mégis az volt, hogy túl gyorsan, túl sokat akartak, s ezzel kiégették az alkotók kreativitását, akik aztán a közönséget égették ki. De az Andor visszatérése azt mutatja: még mindig lehet remekművet alkotni ebben a világban. Csak épp nem a megszokott módon. Nem a Skywalker-szappanopera újabb fejezetei révén, hanem olyan történetek által, amelyek bátran kimondják:
vannak még igazi hősök a fénykardot forgatók mellett – akik gyakran névtelenül halnak meg, egy jobb világ reményében.
Nyitókép: Andor
Generációváltásnak vagyunk tanúi Hollywoodban. Keaton most lépett hátra; Redford, Hackman, Lynch nemrég; Sutherland, Smith, Duvall és Earl Jones tavaly. Zárul le egy korszak. Varga Mátyás Zsolt írása.
Több mint három évtizedig csúcson lenni; ennek kivételességét még azok is elismerik, akik nem értékelik különösebben a Kovács Ákos által eddig bejárt életpályát. A róla készült portréfilmben az a legjobb, hogy senkit nem akar semmiről meggyőzni, egyszerűen csak azt mutatja meg, hány arca van egy embernek – az ikon mögött.
Ami Szoboszlainak Carragher...
Hogy sikerül-e neki megtalálnia, azt nem árulhatjuk el. Azt viszont igen, hogy Deák Kristóf egész estés kamaradrámája, az Egykutya alaposan feltörli velünk a padlót.
Egy újabb vámot említett az amerikai elnök.
Az újságíró, publicista Megadja Gábornak elárulta a beszélgetés során, hogy miként vált a NER hangos kritikusából a NER kihívójának még hangosabb bírálójává.
Miután a magyar miniszterelnök videója bejárta a román sajtót, Nicușor Dan államfő mégsem vett részt az RMDSZ kongresszusán.
