Paloták népe

Nyitóképen: Életkép Palotáról 1943-ból, háttérben a Régi Fóti úti zsinagógával. Fotó: Fortepan / Album002

Babits Mihály nem látta meg Amerikát a négyzetrácsos utcahálózatban. Lógó orral panaszolja Május huszonhárom Rákospalotán című versében, hogy a belvárost felborogató népszavások nem tették tiszteletüket nála: „Ám most alszik a táj: egy döglött villanyos állong. / Ó bús villanyosom! bús ez a néma világ!” Fontos tisztázni továbbá a szüttyögés szó jelentését, ami naplopást jelent. Az Animal Cannibals ugyanis ezt a helytörténeti érdekességet énekelte: „Én Rákospalotán ülök a csúcson a csajokkal / Küzdök napi bajokkal, mellette elszüttyögök.” Napi bajokon talán nem emésztési dolgot értett a daloló ifjúság. De költő ne költözzön Palotára, nagyokat bukdácsol ott a múzsa.

A hosszú, egyenes országutakról már a 18–19. század utazói is megemlékeztek. Egy Dicey nevű angol író siralmas képet festett: rossz, homokos út, koszos házak, nincstelen emberek. Palota mentségére legyen mondva, hogy a krónikás a felvilágosult Károlyi grófot nem volt hajlandó felkeresni, hiába invitálták – parasztokkal szeretett hálni, akik az angolt alig bírták, 1860 táján viszonylag kevés gyarmattal bírt a királyságunk. Mai helytörténészeink is nehezen emésztik a falusias múltat, oppardon: cottage-rendszert. Oldalakon át taglalják a dűlőket, mezsgyéket, alig írva az emberről. Pedig az első emlékek egy templom alapozásában az 1200-as évekből valók, és a palota név is arra utal, hogy menő hely lehetett Nyír és Palota már a reneszánsz idején.