Még a Dűne írója sem tudja, hogy miről szól a prófécia
Szokás egy-egy legendának a mélyére ásni, elveszni múltjának részleteiben, de 10 000 év alatt birodalmak omlanak össze, így elég ritka, hogy ennyire messze utazzunk vissza az időben.
Az illetlen lektor, a halandóság törékeny arcai és egy kis lélektan a nyárközépen.
Nyitókép: Netflix
|Kéri Gáspár|
A fehér éjszakákat, velük a midsommar ünnepét kétszer is megtapasztaltam északon. Egyszer a közép-svédországi Dalarna tartomány bukolikus világában a tradíciók szerint, fejemen virágkoszorúval, az alkalomhoz illő svéd dalokat énekelve. Másodjára kevésbé alakult a hagyományok szerint ugyanez a művelet. Akkor Stockholm belvárosában egy bicikli nyergében kerülgettem a hajnal csendjében az utcán bulizók nyomán maradt romokat. Egy azonban bizonyos, és abban nincs különbség: a Szent Iván-éj megünneplésének ősi szokása ma is élénken él, sőt az egyik legfontosabb ünnepe a skandináv nemzeteknek. A nyárközép és a júniusi fény egyszerre teremti meg annak a misztériumnak a kollektív élményét, amikor bármi és annak az ellenkezője is megtörténhet az emberrel; mindazt, ami a csodák, hovatovább a transzcendencia körébe tartozik. Mindeközben az élet örökös körforgására, valamint mulandóságunkra is emlékeztet a midsommar, amit főként kis közösségekben, családi és baráti körben ünnepelnek az északiak. A Per-Olav Sørensen rendezte norvég minisorozat, a Szent Iván éjszakája (Midtsommernatt) is egyetlen alkalomra helyezi a szüzsét, hiszen mindössze néhány óra történéseit követhetjük nyomon a vegyes és igen kiterjedt svéd–norvég család nyárközepi ünnepén, méghozzá egy tóparti nyaralóban.