Nagyon jól érzem magam gyerekíróként – Berg Judit a Mandinernek

2024. május 22. 05:33

Édesanya, kalandor és világutazó, aki megálmodta nekünk a világ legvagányabb kisegerét, Ruminit. A sorozat ma már egész univerzummá tágult, alkotóját, Berg Juditot pedig nemcsak számos gyerek- és ifjúsági könyv szerzőjeként ismerjük, október óta ő a Magyar Gyerekkönyv Fórum elnöke is.

2024. május 22. 05:33
null

Nyitókép: Földházi Árpád

Berg Judit 
1974-ben született Budapesten. A Karinthy Frigyes Gimnázium angol–magyar két tannyelvű tagozatán érettségizett, majd az ELTE-n szerzett magyar–angol tanári és drámatanári diplomát. Pályáját lektorként és műfordítóként kezdte, később újságíróként is dolgozott. Több mint húsz könyve jelent meg, a legsikeresebb a Rumini sorozat, amely köré egész univerzum épült: olvasónaplók, társasjátékok, színházi előadások, tematikus játszótér; az első kötetét szerb és orosz nyelvre is lefordították. 2007-ben és 2020-ban is  elnyerte Az Év Gyerekkönyve díjat (Rumini, Az őrzők). 2011-ben József Attila-díjjal ismerték el. Három lánya és egy fia van.

Milyen a jó gyerekkönyv?
Erre azért nehéz válaszolni, mert biztos vagyok benne, hogy bármilyen korosztályról beszélünk, mindenki számára megvannak azok a történetek, amelyek neki szólnak. Arra, hogy pontosan mitől jó egy gyerekkönyv, azért lehet definíciókat mondani. Például azt, amit Jella Lepman, a Gyermekkönyvek Nemzeti Tanácsa alapítója fogalmazott meg. Szerinte a könyvek az emberek közötti megértés hídjait építik, a gyerekeknek így egyrészt olyanokra van szükségük, amelyek tükröt tartanak elébük, másrészt olyanokra, amelyek ablakot nyitnak a külvilágra. Tükrök azok a könyvek, amelyekben magukat látják: a saját életüket, a tapasztalataikat, a városukat, az utcájukat. És ablakot tárnak azok, amelyek megmutatják, hogyan élnek mások másutt, akikről kiderül, hogy éppen úgy éreznek, viselkednek, mint ők maguk. Vagyis, a jó gyerekkönyvek segítik a világ és benne az ember működésének, érzéseinek, viselkedésének a megértését.

A kínálat viszont hatalmas. Mégis mi alapján válasszunk, hogy ne lőjünk mellé?
Hála Istennek, Magyarországon rengeteg nagyon jó gyerekkönyvkiadó van, többségük a 2000-es évektől kezdve szinte a semmiből nőtt ki. Közülük néhány már egészen nagyra növekedett, és akadnak jócskán kisebb, például a művészibb jellegű alkotásokra vagy a kortárs irodalom fordítására koncentráló műhelyek is. A felnőtteknek valóban nincs könnyű dolguk, ha biztosra akarnak menni a vásárlásnál, ezért próbáljuk mi is, a szakma összes szereplőjét az íróktól az illusztrátorokon át a kiadókig tömörítő Magyar Gyerekkönyv Fórum, segíteni az orientálódást.

Fotó: Földházi Árpád

Hogyan?
Például azzal, hogy minden évben kiadjuk Az Év Gyerekkönyve díjakat. Idén május elején hét kate­góriában jutalmaztuk 2023 legjobb gyerek- és ifjúsági könyveit, és vannak diákzsűrik is, amelyek négy kategóriában választják ki a nekik legjobban tetsző alkotásokat. Ők nem olvasnak minden nevezett művet, a szakmai zsűri által előválogatott, négy-hat műből álló rövid listáról dolgoznak; a díjaikat az Ünnepi könyvhéten adjuk majd át. Óriási öröm, hogy a Bookline fő támogatóként mellénk állt. 
És nem csupán amiatt, mert így némi pénzzel is tudjuk támogatni a nyerteseket, hanem mert ez segít a láthatóvá tételben: a győztes és döntős művek Az Év Gyerekkönyve-matricát, illetve egy hónapig országszerte kiemelt bolti és kirakati kihelyezést kapnak a Libri-hálózat boltjaiban. Partnereink a Líra és a Pagony könyvesboltok is. Ritkán tapasztalt csodálatos összefogásnak vagyunk tanúi, a gyerekirodalom fontosságát mindenki egyformán elismeri. Mi magunk is híd szeretnénk lenni: nemcsak a szakmánk szereplőit szeretnénk összekötni, de a különböző szakmai szervezetekkel, mások mellett a Mesemúzeummal és a Petőfi Kulturális Ügynökséggel is együttműködünk.

Említette a diákzsűrit, eszerint akadnak még bőven olvasó gyerekek?
A diákzsűrik számára kiírt pályázatra, pedig nem sok helyen hirdettük, majdnem ötven gyerekcsoport jelentkezett. Amúgy sem könnyű objektív képet alkotnom, hiszen én íróként régóta járom az országot, és többnyire olvasó gyerekekkel-felnőttekkel találkozom. Igaz, sok helyen arról panaszkodnak 
a könyvtárosok, hogy az alsósokkal még nincs gond, a felső tagozatosokat viszont már nagyjából elveszítik, az idősebbekről nem is beszélve.

Sokan szeretik-ismerik a Lengemesék, a Cipelő cicák, a Két kis dínó, a Maszat vagy a Panka és Csiribí sorozatokat, de mind közül valószínűleg legnépszerűbbek a Rumini-könyvek. Hogy született meg a rosszcsont, de nagyon is vagány 
és szerethető kisegér figurája?
A ma már felnőtt kislányomnak akartam segíteni vele. Elég szorongó ovis volt, aki mindig nagyon jól viselkedett, nehogy valaki megharagudjon rá. Belülről viszont vágyott a csibészségekre, amit onnan tudtam, hogy amikor játszottunk, folyton az én babámnak kellett az ő utasítására rossz fát tennie a tűzre, például elkószálnia az erdőben és ott megismerkednie mindenféle érdekes teremtményekkel. Ezért találtam ki neki néhány egyszerű kis mesét, majd egy nyaraláson Ruminit, akivel gátlások és következmények nélkül együtt kalandozhatott. Úgy, hogy azért a csínytevéseikkel soha nem léptek át egy erkölcsi határt: Rumininek óriási a szíve, pontosan működik a belső iránytűje, és ami fontos, mindig vállalja a felelősséget a tetteiért.

És, az én lányaim legalábbis ezt szerették benne a legjobban annak idején, nagyon jó barát is.
Pontosan. Hiába csen el időnként ezt-azt, mondjuk a csokikészletemet egy percig nem bíznám rá, de abban a pillanatban, amikor komoly dologról van szó, rögtön átkapcsol lelkiismeretes, megbízható társsá. Vagyis szándékaim szerint az összes Rumini-történetnek van egy stabil morális, így a gyerekek számára megnyugtató alapja. S ez egy igazságos világ is, amelyben ugyan meg kell küzdeni a jóért, a sikerért, a végén biztos a jutalom. Talán leginkább ez a népszerűségének a kulcsa. 
És a kiszámíthatatlanság. Ha valamiben jó vagyok, az a dramaturgiai képesség; 

már kislány koromban is azt élveztem, hogy váratlan fordulatokkal teli, meglepő sztorikat eszelek ki.

Többnyire érzem, hogy miből mennyi kell a történetbe, és mikor kell újabb fordulatot vennie, hogy kellően izgalmas legyen. Kicsit olyan ez, mint a főzés, amit egyébként nagyon nem szeretek.

Ritka, hogy valaki túlzás és álszerénység nélkül ki meri mondani magáról, hogy valamiben jó. Ezt is tanulni kellett?
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a szüleim – anyukám tanár, tőle örököltem is némi pedagógiai érzéket – mindig dicsértek minket. Büszkék voltak a gyerekeikre, dicsekedtek velünk, és folyamatosan bátorítottak. Erre az alapra könnyű volt építkezni az írói pályám során is. De azért ez nem úgy működik, hogy odaülök a számítógép elé, konstatálom, milyen jó vagyok, elégedetten csettintek egyet, majd egy szuszra kijön belőlem egy újabb fordulatos történet. Minden egyes könyvem előtt, mindegy, hogy a legkisebbeknek vagy a kamaszoknak szól, súlyos válságaim szoktak lenni. Minél bonyolultabb a cselekmény, összetettebbek a karakterek, annál nagyobb a válság. A lényege pedig nagyjából az, hogy nem is vagyok olyan jó, nem is tudok írni, nem is értem, eddig hogyan sikerült bármi használhatót kiadni a kezeim közül, ennek egyszer s mindenkorra vége, most le fogok bukni, és mindenki rá fog jönni, hogy ez idáig ipari méretekben csaltam. Azt hiszem, ezt hívják imposztorszindrómának.

Ismerős, én ezt szinte minden héten megélem. Mit lehet tenni, hogy idővel az ember, ha elkerülni nem tudja is, könnyebben szembenézzen ezekkel az elbizonytalanodásokkal?
Nekem rengeteget segít az előre tervezés. Az első könyveim ösztönösen születtek, de aztán szép lassan rájöttem, hogy fontos, de messze nem elég az intuíció, a ráérzés arra, mi az, ami jól működik a sztori belső logikája szerint, és mi nem. Először is kell egy pontosan megfogalmazott alapgondolat, amire precízen és átgondoltan ráépíthető az azt minden szempontból megerősítő cselekmény. Van, hogy ezt én magam találom ki, máskor a szerkesztőmmel folytatott beszélgetés, tervezgetés az alapja mindennek. 

A Ruminiban például alapvető a világ jóságába, igazságosságába, a barátság fontosságába vetett hit, 

a tizenéveseknek írt Drifterben az volt a koncepciónk, hogy megmutassuk, a számítógép, az internet és a mesterséges intelligencia milyen veszélyeket rejthet, és hogyan határozza meg majd ennek a korosztálynak a jövőjét, a kifejezetten középiskolásoknak készült Az őrzők pedig egy, főként a Mátyás-templomban játszódó vérbeli krimi, tele művészettörténeti utalásokkal. Nem didaktikus módon tálalva persze, mert attól rettentően ódzkodom. Régebben a gyerekeim voltak a tesztközönség, aztán a húgoméi, időnként pedig a férjem kisfia is elmondja a véleményét. Azt például a gyerekeimtől tanultam, hogy ha egy felnőtt próbál szlengben beszélni, mindig szánalmasan hangzik.

A felnőtteknek szóló A Möbius-akta azért kellett, hogy kikeveredjen a gyerekíró-skatulyából?
Nem akarok én onnan kikeveredni, nagyon jól érzem magam gyerekíróként. Viszont régóta izgatott, tudok-e felnőttekhez is érvényesen szólni. Szeretem ezt a krimit, sok mindent beleírtam arról, amit a férfi-női kapcsolatokról gondolok, tudok. Amúgy az én fejemben nem válik el élesen a gyerek-, ifjúsági és felnőttirodalom, egyszerűen jó könyveket igyekszem írni. Olyan hangulatúakat, amilyeneket én is szerettem gyerekként, például amikben sok a párbeszéd, és van bennük valamilyen nehezen kibogozandó rejtély, és olyan kalandosakat, mint amilyen kalandos az én gyerekkorom volt. Mert nemcsak abban volt szerencsém, hogy a szüleim mindig, még a kamaszkor viharai közt is nagyon szerettek, hanem abban is, hogy megélhettem az igazi szabadságot. Ez főleg a nyarakat jelentette, a Balatont. Volt egy kis házunk kerttel, anyukámmal évzáró után levonultunk, jöttek az unokatesók is, a diófa lett az űrhajó, a biciklik a lovaink, máskor indiánná változtunk, és mogyorófavesszőből csináltunk íjat meg nyilakat magunknak, ettük a kukoricát, nagyokat vízi csatáztunk – minden ott hevert a lábunk előtt, ami egy gyereket ennyi idősen boldoggá tehet, és a kalandos lelkét próbára tudja tenni benne.

„Időnként megengedhetem magamnak, hogy akár egyedül vagy a barátnőimmel útra keljek. DélAmerika az utóbbi évek nagy felfedezése lett”
Fotó: Berg Judit hivatalos Facebook-oldala

Ennek a kalandpróbálgatásnak egy újabb kiágazása, hogy újabban hátizsákos turistaként járja Dél-Amerikát?
Igen. Az utazás valamilyen szinten mindig is az életem része volt, tizenhat évesen például New Yorkban töltöttem majdnem fél évet cserediákként, ami tényleg akkora kaland, olyan óriási kulturális sokk volt a rendszerváltozás környékén, hogy utána itthon alig bírtam magamhoz térni. Akkor határoztam el, hogy én bizony világutazó leszek. Aztán a húszas éveim közepén megérkezett a lányom, majd sorra a másik három gyerekem, így egy kis időre félre kellett tennem az ilyen irányú álmodozásaimat. Most viszont, hogy a legnagyobb már stabilan elköltözött, a két középső a magánélete alakulása szerint jön-megy, és a legkisebb is tizenhét éves lesz, úgy érzem, időnként megengedhetem magamnak, hogy akár egyedül vagy a barátnőimmel útra keljek. Dél-Amerika az utóbbi évek nagy felfedezése lett, nem függetlenül attól, hogy nagyon szeretem a spanyol nyelvet; annak idején Brooklynban is egy latin-amerikai bevándorlócsaládnál laktam. Egy túravezető barátom segítségével pedig olyan helyekre is eljutunk, ahová az átlagturista nem biztos; jártunk többek között négyezer méter feletti perui hegyi falvakban és abban a kolumbiai dzsungelben is, ahol tavaly a repülőgéppel lezuhant négy gyereket keresték hetekig. Az ott tapasztaltak pedig valahogy mindig lecsapódnak a könyveimben. Ha azt írom például, hogy valakik citromhangyát esznek egy fáról, az teljesen hiteles, mert én is ettem néhányat az egyik ilyen dzsungeltúrán.

Fotó: Berg Judit hivatalos Facebook-oldala

Visszatérve az irodalmi kalandozásokra és a túlkínálatra, van a magyar gyerek- és ifjúsági irodalomnak saját, jól felismerhető karaktere, amivel észre tudjuk vétetni magunkat a nagyvilágban?
Úgy gondolom, hogy igen, létezik egyfajta magyar jelleg. Nagyon jók vagyunk például a hosszabb, komplexebb történetekben. Ez viszont sajnos pont a fordítást nehezíti meg, nyugaton ugyanis a gyerekek már régóta arra vannak kondicionálva, hogy az ovisok mesekönyveiben sok a kép és kevés a szöveg, az önállóan olvasó gyerekeknek pedig egy fejezet hangosan felolvasva maximum húsz perc lehet; ezt a mi műveink általában meghaladják. Magam is szembesültem a problémával a Rumini angolra ültetésekor: kénytelen voltam meghúzni a szöveget, a fejezeteket egyesével lerövidíteni, utóbbi a nyitva hagyott cselekményszálak miatt jelentős erőfeszítéseket igényelt. Bár külföldön hatalmas szerepet kap a művészi illusztráció, érdekes módon a Ruminit mégis Nagy Zoltán populárisabb, rajzfilmesebb rajzaival sikerült eladni.

És hogy állunk szerzők tekintetében?
Túlzás nélkül mondom, hogy remekül. Nemrégiben Mexikóban tartottam előadást a magyar gyerek- és ifjúsági irodalomról, és amikor készülve rá összeírtam a legjobbak neveit, körülbelül huszonötig meg sem álltam gondolkozni. Gazdag és sokszínű a magyar gyerekirodalom, rengeteg jó alkotóval.

Az utolsó Rumini-kötet 2020-ban jelent meg. Itt a vége?
Valószínűleg nem. Egyszer ugyan már úgy döntöttem, befejezem, el is búcsúztam szépen egy írói levélben az olvasóktól a nyolcadik kötet, a 2016-ban megjelent Rumini kapitány végén. A gyerekek, szülők, pedagógusok, a kiadó munkatársai persze kapacitáltak a folytatásra, de belső késztetés nélkül sajnos az ilyesmi nem megy. Aztán egyszer csak valahogy elkezdett hiányozni, ezért megírtam még két részt, és most megint úgy érzem, szeretnénk újabb Rumini-kalandot átélni. De ha nem így történne, az sem lenne baj. Amikor járom az iskolákat, és látom, hogy a gyerekek rajzokkal, térképekkel, gyurmafigurákkal, a pedagógusok kreatív ötleteinek segítségével hogyan teremtik meg újra és újra a maguk kis Rumini-univerzumát, az mindig szívmelengető érzés. Ennél jobb visszajelzést nem is kaphatna egy író: teremtettem egy világot, ami már önálló jogon, nélkülem is létezik.

Az Év Gyerekkönyve díjak kiosztására a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának (IBBY) országos szekciói jogosultak, Magyarországon ennek tagjaként a Magyar Gyerekkönyv Fórum (Hubby) adhatja ki az elismeréseket az általa megjelölt kategóriákban. A zsűri mintegy kilencven nevezés közül hét kategóriában választott győztest, illetve osztott oklevelet.

A nyertesek
Első könyves kategória:
Simonfalvi Ancsa: Ali király karácsonyi vacsorája. Pagony Könyvkiadó

Illusztráció kategória:
Vidák Zsolt: Budapest böngésző – Streets of Budapest. Lampion Könyvek

Ismeretterjesztő kategória:
Kovács Tamás György: A villamos – A remíztől 
a hurokvágányig. Pagony Könyvkiadó

Műfordítás kategória:
J. Hahn Zsuzsanna – Petra Soukopová: Hová tűnt Hópihe? Csirimojó Kiadó

Szerzői kategória, 6 év alatti korosztály:
Szabó Borbála: Kalandok a Ló csoportban. 
Pagony Könyvkiadó

Szerzői kategória, 6–12 éves korosztály:
Ruff Orsolya: Orczy Mimi kalandjai – A londoni gyémántrablás. Manó Könyvek

Szerzői kategória, 12 év feletti korosztály:
Pifkó Célia: A Holdfény őrei – A füveskönyv. Cerkabella Könyvkiadó

Hubby-különdíjak
Innovációs különdíj:
Raskó Gabi: Hoztok nekünk túrórudit? Zazie Books

Szerzői különdíj:
Schmal Róza: a Nagy folyók haragja trilógia. Kolibri Kiadó és Lampion Könyvek

A műfordítói különdíjat Rét Viktória kapta összes eddigi műfordításáért.

 

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo-2
2024. május 22. 10:43
A szépirodalom jól teljesít, de az eléggé ijesztő, hogy az ismeretterjesztő gyerekkönyvek szinte kizárólag külföldi könyvek fordításai. Túlnyomó részük német. A gyerekek azt látják a könyvben, hogy a rendőrautó zöld, a vonat pedig piros. Meg persze a képeken az utca közönsége szép vegyes, ahogy az Németországban a kötelező bemutatás része.
Dictator
2024. május 22. 09:19
Ruminit nem olvastam és a kislányom sem, viszont színházban láttuk, ami fergeteges volt. Egyébként gyermekem igazi könyvmoly, de ami -szerintem- a könyveknél fontosabb a saját magunk által kitalált, nem felolvasott, vicces, jópofa, szerethető szereplőkkel játszódó esti mese minden este. Nekem a legtöbbször apukám mesélt esténként. Imádtam. És csak évek múlva jöttem rá, hogy a mesék főszereplője valójában én voltam egy őzike bőrébe bújva.
survivor
2024. május 22. 07:38
Mielőtt ugattok, olvassatok !
survivor
2024. május 22. 07:33
Rumini & Balikó SZUPER ! SoKat segítettek nehéz felnőttségemem. Szimathy Johannát imádom...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!