Klebelsberg Kuno rettentő hiú ember volt, de volt is mire büszkének lennie

2024. május 11. 18:49

Szent-Györgyi Albert őt nevezte „gazdámnak”, nem Sztálint. A baloldal is elismeri, a jobboldal pedig néha még túlzásba is esik kultusza építésében. Mi az egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter munkásságának reális mérlege? Elkövette volna ugyanazokat a hibákat, mint Hóman Bálint? Történész-interjúval melegítünk a Klebelsberg-emlékévre.

2024. május 11. 18:49
null
Vizvári Soma

Nyitókép: Klebelsberg Kuno szobra Székesfehérváron. Az eredeti szobor Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása (fotó: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre)

 

Az Országgyűlés 2025-öt Klebelsberg Kuno emlékévnek nyilvánította. Ennek apropóján Ujváry Gábor történésszel, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár Horthy-kori Kutatócsoportjának vezetőjével, az „Egy európai formátumú államférfi” Klebelsberg Kuno (1875-1932) című Klebelsberg-monográfia szerzőjével beszélgettünk az egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter életművéről.

***

Ki lehet jelenteni, hogy Klebelsberg Kuno személyét illetően közmegegyezés van? Mégiscsak a Horthy-korszakról van szó, az pedig mindig érzékeny téma.

Nagyjából ki lehet mondani, igen, mert a baloldalon, jobboldalon egyaránt elismerik, hogy Klebelsberg nagyon sokat tett a két világháború között a magyar kultúrpolitikáért. Én úgy érzékelem, hogy 1990 óta ebben közmegegyezés van. Továbbmegyek, ez már korábban is megvolt részben, hiszen ő volt az egyik első olyan szereplő abból a korszakból, akit részben „rehabilitáltak”. Már a hatvanas évektől jelentek meg Glatz Ferencnek olyan cikkei, tanulmányai, amelyekben kiemelte, hogy Klebelsberg milyen sokat tett a korabeli magyar kultúra fejlesztéséért. 

A Horthy-rendszer átértékelése félig-meddig Klebelsbergnek az átértékelésével kezdődött, 

hiszen a nyolcvanas évek elejétől már arról is lehetett beszélni, hogy a Horthy-rendszer azért mégsem fasizmus volt, inkább egyfajta autoriter demokrácia. Ezt a nézetet Romsics Ignác képviselte, a '80-as évek elején jelent meg az a munkája, amely nagyon nagy felzúdulást váltott ki, mert kilépett az addig elfogadott értelmezések sorából . Szóval Klebelsberg az első olyan figurája a két háború közötti magyar történelemnek, akiről már a '60-as évek legvégétől, a '70-es évek elejétől jó dolgokat is le lehetett írni, és manapság sem látom annak jelét, hogy baloldalon annyira támadnák. A jobboldal ugyanakkor olykor túlzásokba esik a kultuszát illetően.

Ezt is ajánljuk a témában

Milyen fajta túlzásokról van szó?

Az kicsit aránytalan, hogy egyedül Klebelsbergnek több szobra, emléktáblája, emlékműve van az országban, mint az összes többi magyar vallás és közoktatásügyi miniszternek együttvéve, akik között azért ott volt Eötvös József vagy Trefort Ágoston és még jó néhányan. Róluk szintén elnevezhetnénk sok mindent, megérdemelnének több emlékművet is. Egyébként mindkét oldalon látok sok Klebelsbergre való hivatkozást, de azért, ha őszinték akarunk lenni, néha politikusok úgy emlegetik a minisztert, hogy jól láthatóan nem igazán ismerik az életművét, legfeljebb a pozitívumokról van tudomásuk. 

Egy félistennek mutatják be, ez is előfordul, miközben azért azt például tudni lehet, hogy egy rettentő hiú ember volt, 

ez nagyon sokakat taszított már abban az időben is.

Miben nyilvánult meg a hiúsága?

Szerette magát fényképeztetni, szerette, hogyha retusálják a róla készült képeket, ez már akkor is lehetséges volt, szeretett szerepelni. Nagyon sok korabeli szemtanú leírja ezt, Kozma Miklóstól kezdve – és itt most nem a baloldali kritikusaira gondolok, mint például Kéthly Annára, aki néha joggal bírálta egyes intézkedéseit a parlamentben a szociáldemokraták részéről – a diplomata Barcza Györgyig. De találtam olyan német, illetve osztrák követi jelentéseket is, amelyekben arról írnak, hogy a miniszter bizony roppant hiú ember. Hozzáteszem, hogy volt mire hiúnak lennie, tehát ez részben megbocsátható.

Bár nem a szépségét szokták emlegetni.

Valóban nem. Persze, voltak esendő emberi tulajdonságai, és ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni neki. Ahogy a programjában is voltak olyan elemek, amelyek nem feltétlenül voltak előremutatóak.

Gróf Klebelsberg Kuno emlékműve a Szegedi Széchenyi téren. Melocco Miklós alkotás (Fotó: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba)

Előfordul, hogy kapcsolatba hozzák a numerus clausus-szal. Van ennek valóságalapja?

Hát, 

a numerus clausushoz neki olyan sok köze nem volt, és mikor azt megszavazták, akkor ő kijött az ülésteremből. 

Egyébként a képviselőknek alig több mint egyharmada volt az ülésteremben a szavazáskor, tehát nagyon sokan távol tartották magukat.

Akkor akik ezt próbálják Klebelsbergre olvasni, rossz helyen keresgélnek?

Igen, mert 

akkor miniszter se volt, csupán képviselő, csak két évvel később lett miniszter, ‘22 nyarán. 

De mi az, ami valójában nem volt feltétlenül előremutató a programjából? Azt gondolom, hogy egy rendszerben gondolkodó szakpolitikus volt, két dolgot emelt ki, a közoktatást, abból is az alsófokú oktatást, illetve az elitképzés, tehát az oktatásnak az alját és a csúcsát, ami szerintem abban a történelmi helyzetben indokolt is volt. De emellett a népműveléstől kezdve a sporton át, ami akkor még ehhez a tárcához tartozott, rengeteg területet igyekezett fejleszteni. Létrehozta például népkönyvtárak hálózatát. Amiről a legtöbbet szoktak beszélni, az a népiskolai hálózatnak a felépítése…na, látja, most ebbe belebonyolódtam, negatívumokat akartam keresni, de valahogy mégsem azok jutottak eszembe elsőre.

Nevet.

Kéthly Anna például miket bírált Klebelsberg tevékenységében?

A szociáldemokraták ellenzékben voltak, tehát nyilvánvaló, hogy nekik bírálniuk is kellett a kormányt. 

Kéthly elsősorban a népoktatásnak a helyzetét bírálta. Kétségtelen, hogy a népoktatás rendkívül sokat javult a húszas évek második felében, de a szociáldemokraták többet vártak volna. 

Követelték azt is, amit egyébként Klebelsberg is szeretett volna megvalósítani, hogy mielőbb legyen nyolcosztályos a népiskola. Ez aztán majd csak 1940-ben valósul meg Hóman Bálint minisztersége idején, de akkor is csak úgy, hogy felmenő rendszerben, tehát fokozatosan vezetik be a nyolcosztályos népiskolát, és aztán közbejött a világháborúba való belépésünk, ezért ez végül csak 1945-től válik általánossá. Például ezt lehet negatívumként említeni, hogy nem sikerült Klebelsbergnek elérnie a nyolcosztályos népiskola bevezetését. 

És Kéthly Anna azt is okkal tette szóvá, más bírálóival egyetemben, hogy a miniszter túlzottan előnyben részesítette a középosztályból származóknak a gyermekeit. 

1927-ben egy törvény is született arról, hogy ösztöndíjaknál, egyéb juttatásoknál a középiskolákban, illetve a felsőfokú oktatásban a középosztályba tartozók, a köztisztviselőknek a gyermekei részesüljenek előnyben. Ez gyakorlatilag a keresztény úri középosztálynak az erősítését jelentette. Az érme másik oldala, hogy 

ennek azért volt alapja is, a világháború idején ugyanis ez a réteg vesztette el leginkább a megélhetését, 

ugyanis itt volt messze a legnagyobb a fizetéseknek a romlása. Vannak olyan kimutatások, hogy 1919-’20-ban egy köztisztviselő vagy egy tanár az 1913-as, tehát az utolsó békeévbeli fizetésének csak a 18 százalékát kapta meg reálértékben, ami egy óriási csökkenés. Munkásoknál, parasztoknál is romlottak persze a bérek, de messze nem ilyen szinten.

Milyen volt az alsóbb rétegek műveltsége a dualizmushoz képest?

Mondhatjuk, hogy egy bizonyos szintig nagyot fejlődött az előző korszakhoz képest, de azért akkor is elképesztően nehéz volt feljebb lépni a társadalmi ranglétrán. Pont amiatt, hogy elsősorban a középosztályból jövők tanulhattak tovább, de az kétségtelen, hogy a társadalmi dinamika azért már ekkor megindul, az alsóbb rétegek is elkezdtek a középfokú, illetve a felsőfokú oktatásba bekerülni.

Tehát jobb volt a társadalmi mobilitás Klebelsbergnek köszönhetően Horthy alatt, mint a dualizmusban?

Jobb, de az, hogy például ösztöndíjakkal segítsék az alulról jövő tehetségeket, inkább majd csak a harmincas évek végén, Hóman Bálint kezdeményezésére valósul meg. 

A középosztálynak a túlzott előnyben részesítése lehet egy jogos kritika Klebelsberggel szemben, azt viszont indokolatlan bírálatnak tartom, amikor azt hangoztatták kortársai, hogy minek kell a külföldi magyar ösztöndíjprogramokra annyit fizetni, 

a külföldi Collegium Hungaricumok fenntartása az „luxusköltségnek” minősül, és így tovább…

Azzal kapcsolatban lehet valamilyen mérleget vonni, hogy a Collegium Hungaricumok milyen hasznot hoztak Magyarország számára?

Körülbelül 1700 fő jutott ki külföldre a két háború között valamilyen ösztöndíjjal, a döntő többségük a három Collegium Hungaricumba, Bécsbe, Berlinbe, Rómába, illetve a negyedik amolyan félig-meddig Collegium Hungaricum típusú intézetbe, Párizsba, de ezek kívül rengeteg más országba is volt ösztöndíjprogram. Tehát körülbelül 1700 főről beszélünk, és ezeknek nagyjából a háromnegyede néhány éven belül, miután hazajött, bekerült a magyar értelmiségi elitbe, beleértve a politikai, kulturális, gazdasági elitet.

A külföldi ösztöndíjaknak diplomáciai jelentősége is volt, gondolom.

Persze, ezt a külpolitikában nagyon jól ki lehetett aknázni. Egyébként idén 100 éve alapították a bécsi és a berlini Collegium Hungaricumot, ősszel lesz 100. évforduló. A kikerülők többnyire már egyetemet végzett fiatalok voltak, nagyon sokan közülük már doktori címmel is rendelkeztek. Itt zárójelben persze meg kell jegyezni, hogy akkoriban általában előbb doktoráltak, mint manapság, legtöbben már közvetlenül az egyetem elvégzése után letették a doktorit. Ők mentek ki többnyire ezekbe a külföldi intézményekbe. Voltak köztük orvosok, természettudósok, műszaki szakemberek, bölcsészek, jogászok, szinte minden tudományág képviselve volt. Többnyire elég jó nevet szereztek maguknak, és jó hírét vitték Magyarországnak.

Mégis elkövetett a magyar külügy súlyos hibákat a harmincas-negyvenes években.

Ez abszolút nem a külföldi ösztöndíjasainkon múlt. Egy példát mondok, Kosáry Domokost – aki később az MTA elnöke is volt, közvetlenül a rendszerváltás után – először Bécsben volt 1935-ben, aztán kikerült Franciaországba ösztöndíjasként, majd Nagy-Britanniába, és végül – és itt van a politikai oldala a dolognak, amire utalt – 1941-ben Teleki Pál kérésére az Amerikai Egyesült Államokba ment ki ösztöndíjjal. Nemcsak amiatt, hogy tanulhasson, hanem részben azért, hogy keresse azokhoz az amerikai körökhöz a kapcsolódást, amelyekkel meg lehet értetni, hogy Magyarország nem akar belépni a háborúba és szeretne független maradni, de olyan erős a német szorítás, hogy nem lehet tudni, meddig vagyunk képesek ezt tartani, és nyilván jó lenne valamiféle angolszász támogatás Magyarország irányába ennek érdekében.

Angolszász orientációval ritkán vádolják Horthy Magyarországát.

Magyar részről megvoltak a próbálkozások, de azt az angolszászok is látták, hogy mi a geopolitikai helyzet – részben miattuk vált ilyenné, hogy ez a térség egészen a Balkánig teljesen német befolyás alá került –, úgyhogy kevésbé tudták ekkor már viszonozni a magyar törekvéseket. Az angolszász orientáció egyébként különösen a felső-középosztály és az arisztokrácia körében volt jelentős, de a politikusok között is megfigyelhető volt. Bárdossy – aki tényleg óriási történelmi hibát, sőt bűnt követett el azzal, hogy a Szovjetunió, Nagy Britannia és az USA ellen is hadba vitte Magyarországot – miniszterelnöksége kezdetén kereste az angol-amerikai kapcsolatokat.

Ujváry Gábor (Fotó: veritasintezet.hu)

Visszatérve Klebelsbergre, azért sosem kritizálták baloldalról, hogy az oktatáspolitikájának egyik alapköve volt a vallásos nevelés?

– Általában ez érdekes módon nem jön elő. Inkább azt emlegették előszeretettel baloldali támadói, hogy gróf. 

Persze valóban gróf volt, de még azt sem mondanám, hogy felső középosztálybeli szinten élt. 

Élete végén már elérte azt az életszínvonalat, de kezdetben egyszerű polgári körülmények között nevelkedett Székesfehérváron. Hiába volt meg a grófi cím, ez egy katonacsalád volt, és egyáltalán nem volt tehetős. Anyai ágon pedig középnemesi famíliából jött, és inkább abban a miliőben nevelkedett, az apja már másfél éves korában meghalt. 

Klebelsberg ideológiáját leginkább reformkonzervatívnak nevezném, amelyben nagyon fontos volt az, hogy igazodni kell elsősorban Nyugat-Európához, a nyugat-európai szellemi irányzatokhoz. 

Felismerte, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak milyen szerepe van a világ politikájában, ezért is kereste velük a kapcsolatot, és mondjuk a Rockefeller Alapítvánnyal meg is találta, akik Szegeden nagyon komolyan befektettek az egyetembe.

A Rockefellerek miatt sem szokták elővenni? Vitatott a dinasztia megítélése.

Nem jellemző. Ezt 1990 előtt inkább nem emlegették.

És azóta? Azért kérdezem, mert az úgynevezett nemzeti radikálisok között már-már szitokszó ez a családnév, ennek ellenére Klebelsberget inkább tisztelik. Ez egy érdekes helyzet.

Azzal még nem találkoztam, hogy emiatt kikezdték volna Klebelsberget. Sokat köszönhet annak a Szegedi Egyetem, hogy a Rockefeller Alapítványnak a különböző támogatásaiból és magyar állami pénzekből olyan berendezéseket tudott vásárolni, melyekkel komoly kutatásokat lehet végezni. Többek között Szent-Györgyi Albert is ennek köszönheti Nobel-díját. Azt is szögezzük le a félreértés elkerülése végett: nem kell ahhoz szélsőjobboldalinak lenni, hogy valaki Klebelsberget tisztelje. 

Mikor Szent-Györgyi hazajött a Nobel-díja átvétele után, az első útja a szegedi dómban Klebelsberg sírjához vezetett, és tanulmányt is szentelt a kultúrpolitikusnak Gazdám emlékezete címmel. Klebelsberg volt a gazda, nem Sztálin. 

És hát azért Szentgyörgyiről végképp nem lehet azt mondani, hogy megveszekedett szélsőjobbos lett volna, mégis Klebelsbergnek nagy tisztelője volt. Igaz, hogy Klebelsberg alatt volt az oktatásban egy olyan keresztény vallási alap, ami nagyon fontos volt, de hát ez annál is inkább így volt, mert akkoriban az iskoláknak, a népiskoláknak a háromnegyede egyházi kézen volt. Az egyházak kaptak ugyan támogatást az államtól, de ők voltak az intézmények fenntartói és nyilvánvalóan megkövetelték a gyermekek keresztény nevelését.

Ezt is tegyük helyre! Nem azért lettek az egyházak a fenntartók, mert rátették a „mancsukat” az állami feladatokra, hanem mert az államnak még eszébe se jutott belépni ezekre a területekre, amikor az egyházaknak már kiépített oktatási, szociális és egészségügyi intézményrendszerük volt. Ráadásul önerőből hozták ezt mind létre.

Ez így van, csak a dualizmus idején kezdtek el állami támogatást kapni, aztán ez a rendszer a két háború között intézményessé vált. Például a népiskola-építési program felét az állam fizette. Nagyon sokféle iskolafenntartó volt akkor, de a döntő többséget az egyháziak jelentették, utána jöttek az állami iskolák. Azt hozzá kell tenni, hogy az állami iskolák általában jobban felszereltek és korszerűbbek voltak, mint az egyháziak.

Ujváry Gábor történész Egy európai formátumú államférfi - Klebelsberg Kuno című könyve a bemutatón a Magyar Nemzeti Múzeumban 2015. április 9-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Maradandó nyomot hagyott Klebelsberg munkássága a magyar kultúrában, vagy a kommunizmus ennek az írmagját is kiirtotta?

Nem törölte el, mert tulajdonképpen a magyar kulturális intézményrendszer részben máig azon alapul, amit Klebelsberg Kuno és Hóman Bálint a két háború között megalkottak. A Magyar Tudományos Akadémia komolyabb állami támogatása 1923-ban kezdődik. A külföldi ösztöndíj akciókat is megtartották, az más kérdés, hogy 1948 után ezek már elsősorban az úgynevezett baráti országokba irányultak, Nyugat-Európába szinte már egyáltalán nem küldtek diákokat. Csak '63 után lesznek megint különböző nyugat-európai ösztöndíjak, persze nagyon kemény állami ellenőrzés mellett. Tehát 

az Akadémia állami támogatása, a külföldi ösztöndíjak, a nyolcosztályos iskola – ahogy mondtam, Klebelsberg tervezi, Hóman vezeti be és 45 után tudják teljes egészében megvalósítani –, a népi tehetségek felkarolása, ami ugyan nem Klebelsberghez, hanem inkább Hómanhoz köthető, de az is továbbmegy 45 után a népi kollégiumok mozgalmával – ezeknek a gyökere mind Klebelsberg miniszterségének idejébe vezethető vissza. 

Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy az oktatásnak a szisztémája nagyban megváltozott, hiszen akkoriban az általános a hatosztályos népiskola volt, amiből rendszerint négy osztályt végeztek el, mert a felső kettő már ismétlő iskola volt. Erre épült a nyolcosztályos középiskola, aminek több típusa is volt, illetve volt a kettő között egy középfokúnak tekintett intézmény, a polgári iskola, amely a négy elemire négy osztályt jelentett – tehát a mai alsó és felső tagozatot, ha úgy tetszik –, az is középfokúnak minősült. A tanítóképzés sem felsőfokon folyt, a tanárképzés viszont már igen. Mondjuk más színvonalat is jelentett akkoriban a közép- és felsőfok, mint ma. 

Azt szoktam mondani, hogy egy két háború közötti érettségi nagyjából egy mai doktori fokozatnak felel meg. Kevesebb érettségiző volt egy évben Magyarországon a két háború között, mint ahány doktori címet ma kiadnak. 

Úgyhogy ilyen szempontból nagyon megváltozott a világ, az egyetemisták, főiskolások létszáma akkor 15 ezer körül volt átlagban. Ma ez még mindig 300 ezer fölött van valamivel, de tíz éve 400 ezer körül volt. Ma tömegessé válik az oktatás, akkor még a gimnázium egy elitképzőnek minősült.

Gróf Klebelsberg Kuno síremléke a Magyarok Nagyasszonya-székesegyházban (ismertebb nevén a Fogadalmi templomban vagy Dómban) Szegeden. Ohmann Béla neo román stílusú alkotása 1933-ból (Fotó: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba)

Melyek Klebelsberg elvei közül a legaktuálisabbak ma?

Gyakran hangsúlyozta, hogy kultúrpolitikájának két fő vezérlő elve van: az alsóbb néprétegek műveltségét minél magasabb szintre kell emelni, és egy olyan elitet kell kinevelni Magyarországon, amely Európában és a nagyvilágban is képes a magyar érdekeket jól képviselni. Az elsőhöz kapcsolódott a népiskolai hálózat fejlesztése, amelynek következtében 

1926-tól ‘30-ig ötezer népiskolai tanterem és tanítói lakás jött létre, ebből körülbelül háromezerötszáz-háromezerhatszáz volt a tanterem, a többi a tanítói lakás. Megjegyezném, sokan tévesen ötezer népiskoláról beszélnek, 

a valóságban alig volt több mint ötezer népiskola akkor egész Magyarországon.

De ötezer népiskolai tanterem és tanítói lakás felépítése néhány év alatt így is rengeteg, nem.

Rengeteg! Pláne, ha figyelembe vesszük, hogy 

öt év alatt több ilyen intézmény épült, mint a dualizmus ötven éve alatt egy háromszor akkora országban. 

Ez óriási dolog, és főleg olyan területeken, olyan régiókban valósultak a fejlesztések, ahol korábban egyáltalán nem volt iskola. Kiemelt terület volt az Alföld, a Duna-Tisza köze, elsősorban a tanyás településszerkezetek. Klebelsberg látta, hogy a huszadik században – és ez nyilván a huszonegyedikben még inkább így van – gyenge műveltséggel nem léphet előre az ember, ezért biztosítani kell a legelesettebbeknek is azt, hogy hozzájuthassanak legalább olyan fokú műveltséghez, amellyel már boldogulni tudnak. Az elitképzést pedig azért tartotta fontosnak, mert – ahogy mondta – csak akkor léphet Magyarország előre a nemzetközi porondon, ha olyan vezetőink vannak, akik világszerte hatásosan képviselni tudják a magyar érdekeket. Ehhez nyilvánvalóan nagyon jól jött egy-két év külföldi tanulás és a magyar állami ösztöndíjak, amelyek ezt elősegítették. És akkor a sportról még szót sem ejtettünk, szintén az ő idején kezdődik, hogy az állam erőteljesebben támogatja a versenysportot. Ennek köszönhető, hogy már a halála után megrendezett berlini olimpián Magyarország a harmadik helyet foglalja el a nemzetek között. Igaz, a sport támogatásának a hátterében meghúzódott a leventemozgalom, a bújtatott katonai képzés.

Említette, hogy egyedül neki több emlékműve, szobra van, mint a többi kultuszminiszternek. Mi ennek az oka?

Több oka is van. Az egyik az, amit már említettem, hogy először az ő alakját emelték be az 1990 előtti időszakban a pozitívan is említhető, Horthy-korszakbéli figurák közé.

Tehát ez egy kicsit a Horthy-korszakról is szól, nemcsak Klebelsberg személyéről, amolyan politikai határfeszegetésként?

Lehetséges, hogy ez áll a hátterében. Klebelsberg 1932-ben meghalt viszonylag fiatalon, 57 évesen és nem érte meg azt, amit a két háború közötti politikusok, hogy azért a harmincas évek végétől egy egész más irányt vesz Magyarország külpolitikája. Hozzáteszem, 

Klebelsberg is nagy Mussolini-tisztelő volt, ami persze a '20-as években nem számított kivételnek, hiszen rengeteg nyugat-európai liberális államférfi is pozitívan beszélt még akkoriban az olasz vezetőről. Mussolini megítélése majd csak később, a harmincas évek második felében válik abszolút negatívvá.

 Tehát – szigorúan idézőjelbe téve – szerencséje volt Klebelsbergnek, hogy viszonylag fiatalon meghalt és nem kellett olyan korszakban politizálnia, amelyben nagyon sok társa rossz döntéseket hozott.

Ha már itt tartunk, az elképzelhetetlen, hogy Hóman Bálint emlékévet kapjon annak ellenére, hogy a baloldalnak egyes intézkedései rokonszenvesek lehetnek. Említette például, hogy Hóman intézte el az ösztöndíjakat az alsóbb rétegeknek. De túl sok van a másik serpenyőben, ami ellene szól. Lehet, ha Klebelsberg megéri azokat az időket, melyeket Hóman, akkor ma róla is hasonlóan beszélnénk?

Azt, hogy mit csinált volna Klebelsberg, pontosan nem lehet tudni, de olyan dolgokat szinte biztosan nem tett volna, mint Hóman, aki félig-meddig kényszerből, de '38 és '42 között a nagypolitikában is szerepet játszott. Klebelsberg majdnem mindig megmaradt szakpolitikusnak, és ezt nagyon jól tette. Egyébként '32 és '38 között Hóman Bálint is ugyanígy cselekedett. Nála akkor kezdődött változás, amikor a kormánypárt alelnökévé tették. Ezek után olyan nagypolitikai kérdésekben szólalt meg, amelyekben nem kellett volna, hiszen a nagypolitikához messze nem értett annyira, mint a kulturális kérdésekhez. Hóman nagyon jó kultúrpolitikus volt, de ott ‘38 és ‘42 között sajnos sok érdemét zárójelbe tette azzal, hogy a zsidótörvényekhez adta a nevét. Nyilván nem volt könnyű helyzetben, de ettől még dönthetett volna úgy, hogy lemond és ebben nem vesz részt. 

Nem tudjuk, hogy Klebelsberg mit tett volna, hogyha akkor élt és politizált volna még. Én azt gondolom, hogy ilyen radikálisabb intézkedésekhez biztos, hogy nem adta volna a nevét. Ezt lehet például a numerus clausus-szal kapcsolatos hozzáállásából is sejteni. Klebelsberg alatt 1928-ban a numerus clausus rendelkezéseit enyhítik. 

Nem szüntetik meg a numerus clausust, de formailag azt eltörlik, hogy elsősorban a zsidók, és hozzáteszem, a hölgyek ellen irányul. Mert a női térnyerést is próbálták akadályozni a numerus clausus-szal, nem csak az izraeliták magasabb létszámban való felsőoktatásba kerülését. Hóman alatt viszont inkább szigorítások következnek be már a harmincas évek végén, tehát egész más irányt képviselt.

Mindent figyelembe véve érdemesnek véli Klebelsberget arra, hogy emlékévet kapjon?

Feltétlenül! 

A magyar kultúrpolitika történetének nagy személyiségei között van a helye, ez nem is lehet kérdés.

 

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty21-6
2024. május 25. 00:38
🍓 ️ ­­É­­r­­­t­é­k­e­l­­­d­­ ­­­a­ ­­­s­­z­­e­x­­­i­ ­p­­­u­­­n­­c­i­­m­­­a­­­t­­­ 👉 𝐖­𝐖­­­𝐖­­­.­­­𝐗­𝟏­𝟖­­­.­­𝐅­𝐔­­­𝐍
altercat1
2024. május 12. 01:02
Trefort Ágoston Trezor Ágoston: „nekem (…) az ország érdekeit kell néznem, és ezért a külső tekintély szempontjából előnyösebb finnugor származás princípiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finnugor eredet mellett törnek lándzsát.”
kekszalagosautistamarki
2024. május 11. 20:17
"Azt szoktam mondani, hogy egy két háború közötti érettségi nagyjából egy mai doktori fokozatnak felel meg. Kevesebb érettségiző volt egy évben Magyarországon a két háború között, mint ahány doktori címet ma kiadnak. " Régen nem kellett kompetenciaalapú oktatásban 12 évet tanulni, anélkül is tudták, hogy melyik végén kell megfogni a lapátot. Ma meg ezzel együtt sem.
Bell & Sebastian
2024. május 11. 20:03 Szerkesztve
Vagyis a társadalmi mobilitás van felírva az elásott kutya sírkövére. Tehát a valódi tehetségek felemelkednek, amiben segíteni kell őket, az alkalmatlanok meg feloldódnak a banánkeverőben. Hóman, Klebelsberg és részben Kádár még csak törekedett arra, ami az egyházi iskolarendszerben teljesen természetes volt: a tehetséggondozás. Korunkban mindez már nincsen, ami a tenger fenekére küldi a magyar társadalom mellé mondjuk a németet is. A kérdésem az, hogy a kommunista Kánaán ebbéli erőfeszítéseit a történelmi egyházakkal karöltve pontosan mikor haladtuk úgy túl, hogy észre sem vettük, amikor elhagytuk? A jobbszélső dakota miniszterválasztása a kérdés kezelésére bizonyítja, nekik ez nem probléma. Vagyis több mint meglepő, hogy Klebelsberget egyáltalán a szájukra veszik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!