A dédunoka szerint Molnár Ferenc egy zseni volt, aki az írást a család elé helyezte
Lukin Ágnes féltve őrzi a világhírű magyar író kitüntetéseit és mindig szót kér, ha Molnár Ferenc nevéhez méltatlan alkotást lát.
„Öreg kulcs. Annyira régi, hogy fogalmad sincs, hová illik, nincs ilyen kulcslyuk vagy ajtózár, nem emlékszel rá, hogy lett volna.” Ezzel a (két) mondattal kezdődik Kukorelly Endre minap megjelent regénye, a Ház, háború, halott. A fülszövegben az szerepel, hogy „a Ház, háború, halott a TündérVölgy és Cé Cé Cé Pé című regényekkel kiegészítik egymást”. Ami nem jelenti azt, hogy ez az új mű a másik kettő ismerete nélkül élvezhetetlen lenne. Sőt, akár azt is mondhatnám, hogy ez a könyv nagyjából ugyanarról szól, mint a két korábbi. Ez elég igazságtalan és félreérthető kijelentés, sietek is hozzátenni, hogy Kukorelly írói alkatának eleve meghatározó eleme a folytonos újraírás. Hajlamos a verseit is átfésülni új kiadások esetén, nála elég ritka a végleges verzió. Végleges változatok, ahogy Mészöly Miklós írta. Öreg kulcs, így indul a regény, egy olyan kulcs, ami nem illik egyetlen zárba sem. Kukorelly mégis ezzel a kulccsal a kezében indul el az életében visszafelé, hogy találjon egy zárat, amibe beleillik. Nem nagyon reménykedik abban, hogy vállalkozása sikerrel jár majd, de valójában nem is ez érdekli, hanem inkább a visszafelé megtett út, az emlékezés folyamata. Azt írtam, ez a regény ugyanarról szól, mint például a TündérVölgy, ami abban az értelemben mindenképp igaz, hogy itt is meghatározó a családtörténet és a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországának levegője. Több szálon, több rétegben fut ez az emlékezés. Ami nem is emlékezés, csak a látszata. Mert nem arról van itt szó, hogy Kukorelly megírta a személyes emlékeit, vagy hogy a családi archívumban kutakodott volna ilyen-olyan események és dátumok után. Ilyen részletek, törmelékek is akadnak ebben a könyvben, de amit olvasunk, az egészében véve mégis inkább fikció. Egy olyan fikció, amely számos „valóságelemet” tartalmaz. Kukorelly már a TündérVölgyben is hasonló módszerekkel dolgozott. Amit leegyszerűsítve úgy is megközelíthetünk, hogy emlékeket talál ki, és összedolgozza őket a valóságosan megtörtént múltbeli eseményekkel. Többek között ettől válik lebegővé a prózája, ezért nem válik el igazán a költészetétől.