Albánia
21:002024. június 24.
Spanyolország
Horvátország
21:002024. június 24.
Olaszország

Benkő Elek a székelyek eredetéről: „Nem a hirtelen ötletekkel jutunk előbbre”

2024. május 19. 17:26

A professzor szerint az újabb elméletek csak a régiek felfrissítései, sem a hun-török eredet, sem a „szökevény székelyek” teóriája nem tartható, az archeogenetika pedig komoly előrelépést hoz majd.

2024. május 19. 17:26
null
Kovács Gergő
Kovács Gergő

Nyitókép: A régi székely címer a székelydályai ref. templom falképén (Udvarhelyszék) és egy
csekefalvi kályhacsempén (Keresztúrszék), 16. század eleje

A Mandiner az elmúlt hetekben több, a székelyek eredetével foglalkozó elméletet mutatott be a teóriákat képviselő kutatókat kérdezve, itt és itt és itt. Jegyezzük meg gyorsan: a cikkeket kiemelt érdeklődés övezte. Most a téma legkiválóbb ismerőjét, a vitathatatlan szaktekintély Benkő Eleket, a HUN-REN BTK Régészeti Intézet kutatóprofesszorát, az MTA rendes tagját kérdeztük. 

*

Mit gondol a „szökevény székelyek” elméletéről, mely szerint a székely népcsoport a királyi hatalomtól szabadságát féltő, eredeti lakóhelyükről menekülő emberekből alakulhatott ki a 11-12. században, identitásuk pedig önszerveződő folyamat eredményeképpen formálódott, mint a kozákoknál? Az elmélet a török eredetű szökik igéből származtatja a nép nevét. 

Magam régész és történész vagyok, bizonyos fokig kompetens kutató a természettudományi vizsgálatok és a környezettörténet terén, de a nyelvészet ebből a körből kiesik. Egy nyelvészeti indíttatású teóriához kompetenciahiány miatt nyelvészeti érvekkel nem szólhatok hozzá, más oldalról viszont igen. 

Köztudott, hogy mindazt a keveset, amit a régi székelyekről és még régebbi történetükről – „őstörténetükről”, „eredetükről” – tudunk, a nyelvészeken kívül régészek, történészek, antropológusok, újabban molekuláris biológusok kutatásai nyomán tudjuk. Ezek a részletek egymással többféle módon is összefüggnek, és lassan valamiféle hálóvá, szövetté állnak össze. 

Érdekes, hogy ebben a többdimenziós szerkezetben egy-egy új teória – hangsúlyozom: 

a „szökevény székelyek” elmélete is egy teória, kombináció, amelyet szilárd tényekkel, adatokkal nem tudunk alátámasztani

 – hogyan viselkedik. Jelezném, hogy nincs szó új elméletről, a szóba jöhető lehetőségekkel az elmúlt két évszázad nemzetközi és magyar kutatása több körben és változó sikerrel foglalkozott, az új szempontok legfeljebb a régebbi nézetek új, felfrissített változatait hívhatják életre. 

Ezt is ajánljuk a témában

Tehát a „szökevény székelyek” esetében is csupán „felfrissítésről” van szó?

Igen. 

Milyen erősségei és gyenge pontjai vannak az elméletnek?

El tudom képzelni, hogy a trónharcok és a pogánylázadások nyomán kibontakozó 11. századi „kóborlás” – melynek valós dimenzióit a források hiánya miatt nem ismerjük –, a székelyek közé is sodorhatott olyan személyeket, akik eredetükre vagy jogállásukra nézve nem számítottak székelynek, ezek száma azonban nem lehetett kimagasló. 

Mindazonáltal úgy néz ki, hogy a székelyek korai, Kárpát-medencei településtörténete nem természetes módon kialakult szállásterületeket ölel fel, hanem szórtságot és stratégiai jelentőségű helyekre irányuló telepítéseket, tehát a határ- és mélységi országvédelem szempontjából értelmezhető királyi akaratot tükröz, amely bizonyos hatalmi központok -például Várad és Gyulafehérvár – térségének biztosítását is magában foglalta. 

Az Árpád-kori uralkodói hatalom ismeretében 

kevéssé tűnik valószínűnek, hogy a királyi szervezés helyett önszerveződő folyamatra gondoljunk,

 amikor a fiatal királyság új típusú jogrendje elől menekülők e teória szerint kiterjedt, de periférikus fekvésű földterületeket foglaltak el, majd e szerzeményeket az Árpád-házi uralkodók – mások jogainak sérelmére – kiváltságokkal ismerték volna el, e vélhetően vegyes jogállású tömegnek egységes szabadságot ajándékozva, ami ellenkezik mindazzal, amit a kor királyi hatalmának természetéről tudunk. 

A régészeti adatok mit mondanak?

Legsúlyosabb ellenvetésem épp régészeti és településtörténeti természetű: ma, amikor Erdély Árpád-kori régészeti anyagát már sokkal jobban ismerjük, mint évtizedekkel ezelőtt, 

nem látjuk annak régészeti bizonyítékát,

 hogy a 11. század folyamán, esetleg a 12. század elején a vármegyei keretek között élő magyarságon kívül új, jelentős népesség költözött volna a későbbi Székelyföldre. 

Ennek régészeti nyomai csak évtizedekkel később jelentkeznek, a 12. század közepétől a 13. századig terjedő időszakból, ez a folyamat azonban – amely átrendezte Dél-Erdély és a  Székelyföld településtörténetét – egészen más kontextusban zajlott, összehangolva a szász betelepítés lépéseivel.

Homoródkarácsonyfalva – unitárius templom, románkori kőfaragvány székely rovásírásos felirattal (13. század)                                
Nyugati típusú ruhakapcsok 12-14. századi székelyföldi sírokból

Egy másik, kínai forrásokra épülő elmélet szerint a székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe, török nyelvűek voltak, majd stratégiai, és esetleges közös hun-hagyomány miatt csatlakoztak a honfoglaló magyarokhoz. Ez az álláspont úgy tűnik, homlokegyenest ellentmond a szökevény székelyek elméletének. Erről a teóriáról mi a véleménye

Ez az elképzelés nem az isztambuli egyetemi oktató Hakan Aydemir találmánya, hanem a régi magyar kutatás egyik erőteljes vonulatának továbbfejlesztett változata, a hun birodalom összeomlása után Erdélybe visszavonuló, török nyelvű hun-székelyekkel. 

Ezt a nézetet, amelyet annak idején Hóman Bálint is erőteljesen felkarolt – ő a székelyeket Erdélyben „ősfoglalónak” hitte –, most a török kutató kínai források segítségével kívánta megtámogatni, bár 

a számomra hozzáférhető írásából nem derül ki, egyáltalán miért lehet székelynek tekinteni a forrásokban szereplő távoli, többé-kevésbé hasonló nevű népeket. 

A szerző mindenesetre rendkívül biztos megoldásában, saját állítása szerint „egyszer s mindenkorra leveszi a székely kérdést … a megoldatlan problémák listájáról”

Magától értetődő természetességgel állítja, hogy a rejtélyes Nedao folyó melletti csata után a később székellyé váló hun néptöredékek Erdély dél-keleti szegletében, Székelyudvarhely és Háromszék térségében telepedtek meg, beilleszkedtek az avar birodalomba, majd annak felbomlása után archaikus török nyelvüket bolgár-török elemekkel bővítették. A magyar honfoglalás után fokozatosan átvették a magyar nyelvet, eredeti „székely-török” nyelvüket a 12. század végén, vagy a 13. század elején veszíthették el. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nem így történt?

Mindez Isztambulból nézve talán egyszerű és világos. Problémát „mindössze” az jelent, hogy a fenti, régészetileg ma már jól kutatott területeken egy, 

a Kr. u. 5. századtól a középkoron át napjainkig folyamatosan jelenlévő népesség nyomait nem lehet kimutatni, létét régészetileg nem tudjuk bizonyítani. 

Ellenkezőleg, a népvándorlás kor és a kora Árpád-kor itteni leletei a települési rend és a népességszám nagyarányú változékonyságát tükrözik, ahol az avar kort megelőző időszak települési szempontból az abszolút mélypontot jelenti. 

Folyamatos, jelentős lélekszámú helyben lakást a könyezettörténeti célú fúrásaink sem igazoltak, pedig az egykori üledékek természettudományos vizsgálata az erdőirtások és a legeltetés intenzitását, tehát az emberi jelenlét és az ezzel járó környezeti hatások súlyát pontosan tükrözik – természetesen anélkül, hogy az etnikai-nyelvi viszonyokról bármit is mondanának.

Egyéb szempontok is az elmélet ellen szólnak?

Így van. Minimális kivételtől eltekintve hiányoznak az érintett területen a török helynevek – annál több szláv eredetű helynevet ismerünk –, de hiányoznak a korai székelyeknél a török személynevek is, miként 

használati tárgyaik, temetkezéseik és embertani maradványaik sem tükröznek törökös hatást,

 ellentétben például a kunok régészeti emlékanyagával. 

Minden jel arra utal, hogy a székelyek az Árpád-korban magyarul beszéltek, mely 

magyar nyelvet a Kárpát-medence peremén csak megőrizni lehetett, maradéktalan átvételére és a gyors, teljes nyelvcserére itt nem volt mód:

 romlott török nyelvű kun miatyánk van, székely miatyánk nincs. 

A régi székelyek tárgyi emlékanyaga pedig a magyar köznép jellegzetességeit tükrözi. Figyelembe kell venni, hogy a székelyek rovásírása, a „székely írás” – bár néhány jele kapcsolatot mutat a török rovásírásokkal – alapvetően magyar nyelvű, rövidebb szövegek lejegyzésére alkalmas írás volt, melynek ábécéjét a magyar nyelv számára adaptálták. Az Árpád-kor folyamán lezajló székely nyelvcsere jelen ismereteink szerint a védhetetlen irrealitások közé tartozik.

Ezt is ajánljuk a témában

Mi a fő „gond” a székelyek korai történetének a kutatásával? Honnan ezeknek a saját logikájuk szerint világos teóriáknak a végletes szembenállása, amivel az egyszerű, laikus érdeklődő nem igazán tud mit kezdeni? 

Ezt részben már korábban vázoltam. A székelyek középkori históriája összetett, több tudományág és több szempontrendszer mentén kutatott téma. Ha ebben bárki kiemel valamit, és felépít rá egy teóriát, esetleg még valamilyen mögöttes vágyat is belefoglalva, akkor óhatatlanul ütközik a többi kutatási irány és szempont formálódó részeredményeivel. 

Ha ehhez még türelmetlenség is társul, akár gyors eredményeket várva, akár vitapartnereinket ingerülten letorkolva, akkor sem jutunk messzire, pedig 

mindannyian hiteles, új eredményeket szeretnénk. 

Engem némi kétellyel tölt el, ha a csodát alapvetően a székely népnév vizsgálatától várjuk, abban a reményben, hogy a név finnugor vagy török eredete, esetleg foglalkozásnevet rejtő jelentése (például ’határőr’) e népcsoport korai történetét is képes lesz jobban megvilágítani. 

Mondana példát arra, hogy miért nem működik tökéletesen a népnevek vizsgálata?

Csak megemlítem a régiségben a szláv népek általában való megjelölésére használt tót népnevet, amely etimológiailag összefügg a teutonnal, mindazonáltal nem gondolhatjuk, hogy a ’tótok’ eredetileg germánok lettek volna. Ez illusztrálja, hogy 

a kérdésben érdemi előrelépést nem hirtelen ötletekkel érhetünk el

 – melyeket elődeink valamilyen összefüggésben már mind felvetettek –, hanem kitartó, apró részleteket elemző munkával juthatunk előre.

Mi az, amit biztosan tudunk a székelyek eredetéről? 

A kérdésre két szálon is válaszolhatok. Egyrészt ma már nagyjából mindenki számára világossá vált, hogy 

a székelyek régi története egy mély, jelen tudásunk szerint áthidalhatatlan ellentmondást takar.

 Adott egy népcsoport, amelynek saját népneve, saját eredethagyománya (Attila-hagyomány), saját írása, sajátos jogi helyzete és területi szervezete van, amelyek alapján a magyarság többi részétől eltérő eredetű, „idegen” vagy „csatlakozott” népnek tekinthetjük. 

Másrészt semmi sem utal arra, hogy valamikor – például az Árpád-kor első felében – a székelyek más nyelven beszéltek volna, mint magyarul, ettől eltérő eredetre névanyaguk, régészeti és embertani jellemzőik sem utalnak. 

Biztosan kizárhatjuk, hogy a székelység hun eredetű,

 a hun kor óta a Kárpát-medencében élő néptöredék lenne, a Kárpát-medence korszerű régészeti kutatása ennek egyértelműen ellentmond. Általában kizárhatjuk a török eredetet, a székelyek középkori leletanyaga és embertani képe ezt nem támasztja alá, a vizsgált koponyák ugyanis alapvetően europid vonásokat mutatnak. 

Attila, ahogyan a reneszász Itáliában elképzelték (Firenze, Museo Nazionale, 15. század vége)
Benkő Elek

„Kikre hasonlítanak” a vizsgálatok alapján a székelyek?

Az udvarhelyi középkori székelyek embertani képe 

a Dunántúl Karoling kori népességéhez és a magyar honfoglalók köznépi részéhez

 áll a legközelebb. Ha ez igaz, és ezt az archeogenetikai vizsgálatok is alátámasztják, akkor 

a székelyek „csatlakozását” a késő avar kortól a honfoglalás koráig terjedő időszakra tehetjük,

 anélkül, hogy e kor részleteiről, vagy akár az egyes magyar néprészek beköltözésének relatív időrendjéről ismereteink lennének – aligha valószínű, hogy a magyar honfoglalás mindössze egyetlen évben, 895-ben vagy 896-ban teljes körben lezajlott volna. Magam a rejtély nyitját valahol itt keresném. 

Mikorra és hova tehető tehát a székelység „eredete” és „csatlakozása”, ha mélyebbre ásunk?

Bizonyosnak tűnik, hogy 

mindez még nem Erdélyben, hanem a Kárpát-medence más területein történt, 

és a székely közösségek keletre költöztetése (Nagy)várad térségébe (telegdi székelyek) és Dél-Erdélybe (sebesi, orbói és kézdi székelyek), majd e székely részek továbbmozgatása a mai Székelyföld területére viszonylag késői, az Árpád-kor második felére eső folyamat volt, szoros ok-okozati összefüggésben a 12. század derekán induló, de még legalább egy évszázadig tartó erdélyi szász telepítéssel. 

A székelyek 12-13. századi feltűnése a délkelet-erdélyi Székelyföldön régészetileg is egyre jobban körvonalazódik, és e folyamat előzményeiről is mind többet tudunk.

Hogyan változtathat az archeogenetika a kialakult „patthelyzeten” a fő irányzatok között? 

Mint már kiderülhetett, nincs szó patthelyzetről, csak lassú előrehaladásról. A kutatás jelen helyzetében a régészettől, a környezettörténettől, és valóban, az archeogenetikától várhatunk komoly új eredményeket. 

Ami ez utóbbit illeti, nagyon költséges és körülményes vizsgálatokról van szó, ezért – gyakorlati okokból – most folyó kutatásainkat egyelőre Székelyudvarhely térségére koncentráltuk, ahol modern mintavételre és ugyaninnen régészeti ásatásokból származó, 13-17. századi emberi csontmaradványok vizsgálatára is lehetőség nyílt. 

Lápi üledék környezettörténeti célú vizsgálata a csíksomlyói ferences kolostor mellett (Barátok feredője)

Mit tudhatunk a legújabb eredményekről?

Az eredményeket hamarosan publikáljuk, egyelőre annyit mondhatok róluk, hogy 

a székelyek közvetlen türk eredetét nem igazolták, 

a legszorosabb összefüggések kisebb részben a késő avar kori, nagyobb és hangsúlyosabb részben a 10-12. századi magyar anyaggal mutathatók ki. 

Módszertani szempontból mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy az archeogenetika a vizsgált egyének nyelvére, szellemi hagyományaira vagy csoporttudatára nézve nem tud adatokat szolgáltatni, erre szerencsés esetben is csak közvetve, áttételesen következtethetünk. Például úgy, hogy kiderült, a Székelyudvarhely környéki falvakban a mai, generációk óta 

a térségben élő székely mintaadók és az ugyanitt feltárt középkori halottak genetikai jellemzői rendkívül közel állnak egymáshoz,

 amelyből nyilvánvaló történeti következtetések vonhatók le. 

E vizsgálatok kiterjesztése a Székelyföld nagyobb területeire biztosan új, a további kutatást megtermékenyítő eredményekkel jár majd. 

 

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ehun
2024. május 24. 00:56
https://nyelvszikra.blogspot.com/2024/05/aki-tudja-csinalja.html
rasdi1
2024. május 20. 13:38
A bármilyen elképzelés elutasítását indokló "régészeti lelethiánnyal" kapcsolatban kérdezném, hogy annak magyarázatául az "időugrás", a különböző időszámítások alkalmazásából adódó keveredések, azaz a "kitalált középkor" - hisz lényegében ezek a hiányok pont akkor fordulnának elő - nem adnának magyarázatot?
stormy
2024. május 20. 04:05
a székelyek depigmented iranian subrace. semmi köze a türkökhöz. ha a mai székelyekből kivesszük a szász vért akkor pont úgy néznek ki, mint a fehér (arjan) irániak.
csapláros
2024. május 20. 01:37
Lombicsapláros 2024. május 19. 19:33 ..."Mert lehetne vele foglalkozni komolyan is. "... AKKOR FOGLALKOZZ vele komolyan. A Mandi nem az MTA tudományos folyóirata. A Mandi legföljebb a tudományos ismeretterjesztés feladatát láthatja el, amely az újabb kutatások KÖZÉRTHETŐ, EGYSZERŰSÍTETT, RÖVIDÍTETT ismertetésére terjed ki mindenkor.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!