Andrzej Sapkowski remeke már mindenféle feldolgozást megért, ezúttal viszont mi magunk is átélhetjük a fantasy kalandokat.
Nyitókép: Böjtös Gábor
Az élet nagy kérdései közé tartozik, hogy miközben Andrzej Sapkowski szinte a szomszédunkban teremtette meg a modern fantasy alapjait, nálunk miért csak Krúbi "költészetére" futotta. Persze csak viccelek, senki se kapjon a szívéhez, de az tény, hogy a lengyel író igen nagy dolgot vitt véghez, mikor megalkotta a The Witcher, magyarul a Vaják karakterét és világát.
A világ kifejezés pedig itt nem túlzás, hiszen míg kicsivel messzebb Dmitry Glukhovsky a posztapokaliptikus műfajban alkotott maradandót a Metró-szériával, addig emberünk egy olyan fantasy univerzumot alkotott meg, ahol minden normálisan zajlott a maga medrében mindaddig, míg be nem következett az Szférák Együttállásnak nevezett esemény, mikor a valóság szövetén keletkezett repedéseken
nemcsak a mágia áramlott át a valóságba, de rengeteg fajta szörnyeteg is megjelent,
hogy onnantól senki se legyen biztonságban.
Ezt is ajánljuk a témában
Posztapokaliptikus, váteszi látomás Oroszhon jövőjéről: Dmitrij Gluhovszkij Poszt című regénye felvázolja, milyen lehet majd Oroszország, ha a legrosszabb irányt veszik az események. Recenziónk!
Az emberek, törpök, tündék és különféle népek a korábbi békés együttélést feledve egymás ellen fordultak, mindenki mindenki ellenségévé vált, ezzel még megosztottabbá téve a világot és a birodalmakat, amiket a halálos szörnyetegek tettek ki további nagy veszélyeknek. Még szerencse, hogy a mágusok kísérleteinek következményeként megszülettek a vajákok, akik a jobb-rosszabb hitvallásuk mentén külön iskolákba tömörülve,
pénzjutalom reményében küzdöttek a rémálmokból született teremtményekkel.
Ettől függetlenül a vajákok sem örvendtek hatalmas népszerűségnek. Az emberek féltek a mágusok félbeszakadt kísérleteinek eredményétől, amitől pedig félünk, amit nem ismerünk, azt gyűlöljük leginkább. És bár a vajákok közül messze kiemelkedik egy, Ríviai Geralt, akiről a nagysikerű The Witcher-sorozat, valamint a videójátékok is szólnak, az Óvilág nevű társasjátéknak a címéhez hűen nemhogy nem a fő-, de mellékszereplője sem, elvégre a játék története sokkal régebbre nyúlik vissza, a kataklizmát követő időkbe, mikor a különböző iskolák vajákjai megindultak szerte a világba, hogy szerencsét próbáljanak.
Ezt is ajánljuk a témában
Bár Henry Cavill ezután szögre akasztja a vaják két kardját, előtte még megvívja a maga harcait. De mi köze van ennek a mi János vitézünkhöz? Elstartolt a The Witcher harmadik évada a Netflixen.
Az alapjáték fő táblájával egy jó nagy térképet kapunk, a Witcher-univerzum számos fontos helyszínével, majd a vásárolt standard vagy deluxe kiadástól függetlenül az 5 karakter egyikének minijével kell elindulni, felfedezve a tájat, átélve a nagy kalandot, mely lényegében sandbox, de történet-orientált megoldásaival ezzel együtt rengeteg lehetőséget rejt. És hogy mi az a sandbox? Röviden:
kapunk egy nyílt világot, melyen belül bárhova mehetünk, bármit tehetünk, és semmi sincs megszabva.
A The Witcher: Óvilág alapjait a kártyamechanika jelenti, hiszen mindenki egy saját paklival indít, fordulónként csak csekély számú lapot a kezében tartva, amivel nemcsak mozoghat a helyszínek között, de harcolhat is a térképen lévő szörnyekkel és a többi játékos által irányított vajákokkal. A helyszínek mind valamilyen akcióval rendelkeznek, aminek hála a vajákok pl. fejlődhetnek, így több laphoz jutva, ha pedig ellenféllel találkozunk, akkor a harc során is ugyanolyan kártyalapokat használunk, mint az utazások alatt, csak ezúttal összefüzött kombókkal sérüléseket okozva, közben a védelmet növelve. De más vajákokkal akár kockapókerezhetünk is, amire a többi játékos fogadhat, sőt
a helyszíneken városi és vadonban történő kalandokat élhetünk át,
ami egy az egyben hozza a videójátékok és regények hangulatát, azok fordulataival és fanyar humorával.
A fordulókon át zajló játék addig tart, míg valaki meg nem szerzi a negyedik trófeáját, amit a szörnyek és vajákok legyőzésével, vagy éppen meditációval lehet begyűjteni. Közben mindig van egy folyton változó kártya kínálat, aminek lapjaival frissíthetjük paklinkat, néha végleg megszabadulva egy-egy kevésbé hatásos laptól. De főzeteket és speciális eszközöket is begyűjthetünk, ami még kalandosabbá teszi ezt az izgalmas utazást, nem beszélve a számos kiegészítőről, amikkel pláne feldobhatjuk az alapjátékot.
Kickstarterről, avagy közösségi gyűjtésből érkező játékként a The Witcher: Óvilág természetesen nem szűkölködik az extra tartalmakban. Eleve, ha a deluxe változatot vesszük, kartonelemek helyett minik, szépen kidolgozott figurák jelzik a szörnyetegeket. Emellé ott A legendás hajsza, a Skellige és a Mágusok kiegészítő, és bizony mindhárom megéri a pénzét. Nem beszélve a fém érmékről, valamint a playmatről, ami a normál játéktáblához képest igényesebb játékteret biztosít, sőt a kártyalapokat is könnyebb rajta mozgatni.
De lássuk a nagyjából 20-30 ezer forintos kiegészítőket és tartalmukat. A Mágusok öt új karaktert hoz a játékba, így 10 főre emelve a létszámot, amiből választhatunk. Amellett pedig, hogy a változatosság gyönyörködtet, a mágusokkal új kártyák is érkeznek, hiszen a varázstudók teljesen más módon küzdenek, a védelmet például energiára cserélve, amivel akár hatásokat is erősíthetnek. A legendás hajszával nagyobb szörnyetegek kerülnek terítékre, melyek a térképen mozogva vegzálják a lakosságot, a megszokottnál komolyabb kihívást, különböző jutalmakat biztosítva.
Persze igényes minikkel és látványos illusztrációkkal.
A Skellige pedig egy új területet ad a térképhez, a hajózás lehetőségével, új kalandokkal, illetve egy erőteljes szörnyeteggel, mellyel alaposan meggyűlhet a bajunk.
Lehet negatívumot mondani a The Witcher: Óvilág kapcsán, hiszen valóban túlárazott a franchise és a sok mini miatt, négyen játszva pedig biztos, hogy egy egész délutánt-estét rááldozhatunk, avagy időigényes. De az is tény, hogy a kiegészítőkkel nagyon tartalmas szórakozást nyújt, nem mellesleg nagyon szépen hozza a Vaják-élményt. Bebarangolva a világot érdekes helyzetekbe futhatunk; harcolhatunk; kockapókerezhetünk; másoknak segíthetünk – ehhez pedig a szabályon felül a rengeteg kalandkártya szövegét is le kellett fordítani, közben élvezetes, Witcher-hű formába öntve.
És persze, ha csak az alapjátékot vesszük meg, az 5-10 játékot követően kifulladhat,
a kiegészítőkkel viszont egy hosszabban tartó élményre ruházhatunk be,
ami leginkább a The Witcher-rajongóknak okoz katarzis- közeli élményt, de azokat is simán elvarázsolhatja, akik egyszerűen a fantasy műfajt kedvelik, emellett szeretnek kikapcsolódni, egyedül vagy baráti társasággal szórakozni egy gondolkodós asztali társas mellett. És ehhez a varázslathoz, ami megelevenedik az asztalon, még csak mágiára sincs szükség.
Nagyon úgy tűnik, hogy a közösségi élmény akkor is örömöt szül, amikor az agy megmozgatásáról, a közös versengésről van szó, és ilyenkor még a legnagyobb tömegek is jól megférnek egymás mellett.
A Freud tanításainak nyomdokaiban járó Szerdai Pszichológiai Társaság eredményei vitathatatlanok. Jung, Hilferding, Adler, valamint Spielrein még a mesterét is túlszárnyalta a terápia tekintetében.
Az űr sötétje, a megszámlálhatatlanul sok bolygó és égitest millió és egy rejtélyt rejt, amiket még talán sok generáció múlva sem ismerünk meg. De úgy tűnik, valami vár ránk az univerzumban.
El kell fogadni, hogy a Föld már nem a világ közepe, az emberiség pedig utazik és kolonizál. A nyersanyag-készlet igen szűkös, de azért minden vállalat megtalálhatja, hol tudja a legnagyobb szeletet hasítani a tortából.
Migrációs politika, gender, Brüsszel, háború, Isten-Haza-Család. Zászlóégetés. Számos dologról kérdeztük Lenhardt Balázst, akinek Magyar Péterről is megvan a véleménye.
7 Csoda helyett Sauron birodalma vagy a népek szövetsége épülget, miközben az igazán kreatív újságírók a vezércikk köré egy komplett címlapot alkotnak. És itt a legújabb Everdellről is.
Egy ütős délelőtt a Sándor-palotában.
Újra kitett magáért a világhírű olasz művész.
