Az eltűnt magyar alkotások tragédiáját tűzesetek, újrahasznosítás és politikai cenzúra is súlyosbította.
Ingyenesen elérhetővé tette hivatalos YouTube oldalán a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum az Elveszett magyar filmek című dokumentumfilmjét, amely bemutatja a hazai filmipar elmúlt 120 évének viszontagságait, a megsemmisült filmek tragikus körülményeit, és a rég elfeledettnek vélt alkotások újra felfedezésének lehetőségét.
A filmtörténet első évtizedeiben csak kevesen ismerték fel, hogy a film dokumentum- vagy művészi értékkel bírhat, amit érdemes lenne megőrizni az utókor számára. Egy-egy filmből csak kevés kópia készült, s ezek a használat során hamar tönkrementek. A filmek egészen 1951-ig nitrocelluloid nyersanyagra készültek, amely páratlanul szép és részletgazdag képet ad, de fokozottan sérülékeny, tűz- és robbanásveszélyes. Külső behatás nélkül, akár már 38 fokon lángra lobbanhat, és vízzel nem lehet eloltani. Éppen ezért a némafilmkorszakban világszerte gyakoriak voltak a tragikus mozi- és raktártüzek.
Maga a nyersanyag sokáig értékesebbnek tűnt, mint a rajta található képsor. A műanyag előtti világban ugyanis számos használati tárgy készült celluloidból, emiatt gyakori volt, hogy élelmes vállalkozók lemosták a filmszalagról az emulziót, és a celluloidot más anyagokkal keverve újrahasznosították: lett belőle körömlakk, cipősarok, bélésanyag, szemüveg vagy játékbaba.
Nagy hasznot hozott az is, ha a filmszalagról lemosott emulzióból kivonták az ezüstöt: egy tonna nitrofilm ugyanis három és fél kiló ezüstöt tartalmaz. Így nem meglepő, hogy akkoriban virágzott a filmhulladék-kereskedelem.
A némafilmkorszakban Magyarországon évente 200 tonna használt filmet selejteztek le, ami a mai filmarchívum teljes megmaradt nitrofilmállományának felel meg!
A filmek pusztulása a gépházban is folytatódott: sokszor maguk a gépészek vágták ki a nekik tetsző jeleneteket, emiatt különösen nagy veszélyben voltak a pikáns részletek.
A hangosfilm beköszöntével sajnos még mindig nem volt archívum, amely a múlt filmes emlékeit megőrizte volna, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a hazánkban készült 600 némafilm több mint 90 százaléka elpusztult. Elveszett az első megrendezett magyar film, A táncz. Töredékesen maradt fenn a magyar film első világsikere, a Kolozsváron forgatott Sárga csikó – egy magyar népszínmű, amely 1914-ben öt kontinensen aratott sikert.
S ha már a Sárga csikó... a dokumentumfilm kiemeli olyan filmstúdiók kulcsszerepét is, mint Janovics Jenő kolozsvári műhelye, ahol világhírű rendezők, többek között Kertész Mihály és Korda Sándor kezdték pályafutásukat. Annak ellenére, hogy alkotásaik világsikert arattak, számos korai munkájuk eltűnt az idők során – így a Kölcsönkért csecsemők, a Mágnás Miska, a Gólyakalifa, vagy a romantikus vígjátékok előfutára, a Mesék az írógépről.
Mindeközben a filmgyártás másik központjában, Budapesten saját forgatókönyvből készült el az első magyar időutazásos fantasztikus film, A háromszáz éves ember, olyan fiatal arisztokraták főszereplésével, mint Andrássy Katinka.
Mára sajnos azonban csak egy fotóalbum maradt belőle.
Az első világháború miatt érvénybe lépő filmbehozatali tilalom aztán elhozta a magyar filmgyártás első virágkorát: sorra alakultak a gyártó és forgalmazó cégek. 1918-ban rekordszámú, 102 játékfilm készült, de ezek is szinte mind elvesztek. Köztük az első Drakula-film Lugosi Béla főszereplésével, melynek forgatókönyvén Kertész Mihály is dolgozott.
Az első világháborút követő emigrációs hullámokban a legtehetségesebb alkotók közül sokan elhagyták az országot, és Bécsben, Berlinben, Hollywoodban futottak be nagy karriert. Mígnem a harmincas években ismét erőre kapott a magyar filmgyártás, tucatjával készültek a közönségfilmek, a máig népszerű, de sokszor sablonos érzelgős melodrámák és vígjátékok, a korszak nagy sztárjaival.
Ekkor a filmek pusztulásában már szerepet játszottak a változó ideológiai és propagandaszempontok is.
A zsidótörvények nyomán filmes alkotók és szakemberek százai szorultak ki a filmiparból és a filmvászonról, 1945-ben viszont már a fasisztának minősített alkotásokat tiltották be a film témája, vagy a bennük szereplő színészek vélt vagy valós politikai beállítottsága miatt. Ebben az időben 109 film került tiltólistára, ebből 10 semmisült meg és sok hiányosan maradt fenn.
A dokumentumfilm részletesen beszámol a második világháború alatti és utáni kihívásokról, különösen a háború alatt borospincékbe menekített filmek tragédiájáról és a politikai cenzúráról is. A Magyar Film Iroda filmjei, amelyeket a második világháborúban a front elől a budafoki borospincékbe menekítettek, egy alkalommal berobbantak, így több ezer dokumentumfilm negatívja semmisült meg. Sok kópiát, amelyek sértetlenül vészelték át az ostromot – szemtanúk beszámolói szerint – 1946-ban a filmgyár udvarán égettek el. Ma sem tudni pontosan, hogy miért.
A háború utáni nyersanyaghiány miatt az is előfordult, hogy egy régi filmből vágtak ki egy képsort és más filmben hasznosították újra.
Mindezek miatt a hangosfilmkorszakból is jelentős hiányaink vannak.
Ekkor veszett el például Keleti Márton 1938-ban készült Borcsa Amerikában című filmje, amit valóban New Yorkban forgattak, de Fedák Sári első hangosfilmje is nyomtalanul eltűnt, nem beszélve Páger Antal ekkoriban betiltott filmjeiről.
Az ötvenes évek második felében új megsemmisítési hullámot hozott a tűzbiztos, műanyag alapú film megjelenése. Lázas filmátírás vette kezdetét, azonban a biztonsági kópiákra átmentett nitrofilmeket általában megsemmisítették.
A magyar filmek forgalmazás útján már az 1910-es évektől kezdve eljutottak a világ minden tájára, ezért van esély arra, hogy külföldi archívumokból, hagyatékokból előkerüljenek. Ez persze versenyfutás az idővel, hiszen a nitro-nyersanyag nem megfelelő tárolás esetén bomlik, megsemmisül. A dokumentumfilm a tragikus sorsú, elveszett magyar filmek ellenére optimistán áll hozzá a helyzethez. Az alkotók úgy vélik, a helyzet mégsem kilátástalan,
hiszen a mai digitális technológia, az adatbázisok, a mesterséges intelligencia, az arcfelismerő szoftverek minden eddiginél hatékonyabban segítik a töredékek beazonosítását.
A közös cél érdekében széleskörű nemzetközi együttműködés alakult ki a filmarchívumok között. 1957-ben mindössze 12 magyar néma játékfilm volt a Filmarchívum gyűjteményében, jelenleg majdnem 70.
„A filmarchívumok szerepe kiemelkedő fontosságú a filmkincs megőrzésében, és bár az elveszett filmek visszakerülése versenyfutás az idővel, a remény él, hogy a digitális rekonstrukciós technológia segítségével és nemzetközi szakmai együttműködésnek köszönhetően egyre több elveszett alkotás kerül majd elő a jövőben” – fogalmazott Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója.
Szinte csodaszámba megy, ha egy-egy film előkerül. 2017-ben a holland filmarchívumban találták meg a Munkászubbony című filmet, amely ma már restaurálva, régi fényében tündököl. Prágából pedig idén került haza az Egy az eggyel című töredék, amelyet a háttérben látható Parlament alapján sikerült azonosítani.
Ami mindenképpen dicséretes,
hogy 1959 óta törvény írja elő, hogy minden Magyarországon készült film egy példányának a Filmarchívumba kell kerülnie – hogy több film már ne veszhessen el.
Rendező: Löwensohn Enikő, Weisz Barnabás / Animáció: Weisz Barnabás / Zeneszerző: Lelkes Botond / Forgatókönyv: Löwensohn Enikő, Hussein Evin / Konzultáns: Barkóczi Janka, Torma Galina / Narrátor: Hegyi Barbara / Producer: Ráduly György Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
Nyitókép: képernyőfotó / Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
Ez a mondat a gyerekkori barát Sean Penn szájából hangzik el az Alias Charlie Sheen című dokuban. A Netflixen látható kétrészes alkotás őszinte, de hiányos portré egy jobb sorsra érdemes, mindent elszúró, de igazán semmit nem bánó hollywoodi csodagyerekről.
A premier szeptember 3-án, 19:00 órakor lesz látható a KözTér YouTube-csatornáján.
Van, aki bujkál, van, akit már elvittek, van, akit haza is hoztak – koporsóban. A Mandiner dokumentumfilmjében járt utána annak, mi folyik most Kárpátalján. Megrázó tartalom!
Nem engedjük elbagatellizálni Sebestyén József sorsát.
„Egy darab hús vagy, mégy a darálóba” – helyszíni interjúk, Magyarországra menekülő kárpátaljaiak drámai vallomása, horrorisztikus videók.
Bertrand Cantat 2003-ban megölte Marie Trintignant színésznőt, néhány évre rá pedig magyar feleségét, Krisztinát hajszolta öngyilkosságba. A Netflix háromrészes dokumentumfilm-sorozata nemcsak a tragikus eseményeket eleveníti fel, annak a mechanizmusát is megmutatja, hogyan válhat a média nyomására áldozatból bűnös és fordítva.
Nem mindennapi jelenetek.
