Egyetemek: kihalás vagy megújulás

2024. február 07. 23:08

A modern egyetemek, mint a középkori kolostorok, akár néhány évtized alatt elveszíthetik az emberiség tudásközpontjaiként betöltött szerepüket; hogy megújuljanak, a bölcsészet- és természettudományok egymásra találására van szükség – állítja a világ egyik legjobb egyetemének korábbi elnöke.

2024. február 07. 23:08
Böszörményi-Nagy Gergely
Böszörményi-Nagy Gergely

Ronald Musto középkorász szerint az egyetemek néhány évtizeden belül eltűnhetnek a föld színéről, ahogyan előképeik, a kolostorok eltűntek az 1500-as évek közepén. Utóbbiak mint tudásközpontok helyét akkor az első egyetemek vették át – azok, amelyeknek utódai most saját egzisztenciális válságukat élik, jórészt ugyanazon kritikák okán (belterjesség, rugalmatlanság, felelőtlen költekezés). Miért kérdőjeleződött meg az egyetemek szerepe, és mit tanulhat ebből a magyar felsőoktatás? Szerzőnk, Nicholas Dirks évekig vezette az USA legmagasabban jegyzett állami egyetemét, a természettudományokban kiemelkedő kaliforniai Berkeley-t. Intelmeit most egy önéletrajzba oltott látleletként foglalta össze.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Kapcsolódó cikkek

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-41
2024. február 17. 20:24
🍓 ️ F­o­r­r­ó­­­ l­­­á­­­n­­yok sz­­­ex­et ak­­­ar­­­n­ak, ba­­­sz­­­d m­eg ők­et itt 👉 𝗪­­­𝗪­𝗪­.­­𝗖­­­𝗨­𝗠𝟰­­­.­𝗙­𝗨­­𝗡
oldcitizen-2
2024. február 07. 23:21 Szerkesztve
Már most elvesztették, a legújabb természettudományi kutatásokhoz és műszaki fejlesztésekhez ugyanis irdatlan mennyiségű pénz kell. A tudomány élvonalát már privát cégek viszik, mert van pénzük, és nem hátráltatják őket önhitt és korlátolt professzorok. Tisztelet a kivételnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik