Arra gondolok, hogy a fenti képet, ezt a belém égett filmkockát kinyomtatom, és kihelyezem az autóm műszerfalára, hogy mindig előttem legyen, különösen a hétköznapok gépies egyhangúságában, amikor hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ez az egész, így ahogy van, teljesen értelmetlen és felesleges. Szóval kinyomtatom Jakuso Kódzsit, amint a kormányt fogva elmosolyodik a lét monotóniájának elviselhetetlen könnyűségén, azon, hogy a felesleges függelékeket lehántva, mindent a maga pőre egyszerűségében nézve végül is olyan gyönyörű, hogy élünk, és ahogy élünk.