Tehet-e egy jó ember rosszat?

Dráma, thriller, közép-európai sorstragédiák némi skandináv beütéssel – röviden így lehetne jellemezni Prikler Mátyás új filmjét. Csupán ezzel az egy mondattal azonban igen keveset mondanánk és csak nagyon felületesen állítanánk valamit a szlovák–magyar–cseh koprodukcióban készült Hatalomról. Amely nemcsak azért visz minket a padlóra, mert a Marek Leščák és Prikler Mátyás forgatókönyve alapján készült mozi nem fél szembemenni az alaptétellel – hogy minden politikus helyből gonosz és cinikus –, hanem mert az ezúttal főszereplőként jelen lévő Hajdu Szabolcs, megkockáztatom, élete alakítását nyújtja benne. Pedig a történet váza a már ezerszer látott klisé: két magas rangú politikus vadászni megy, egy golyó eltéved, egy fiatal hajtó meghal, a botrány kitörését pedig mindenáron meg kell akadályozni. A kulcsszó itt a mindenáron, a kulcsember meg az e célra kirendelt Steiner ügynök a titkosszolgálattól (Hajdu Szabolcs). Akinek ráadásul nem sok vesztenivalója van, halálos betegsége miatt egyetlen cél lebeg a szeme előtt: a muszáj feladatért cserébe anyagi biztonságban tudni a családját. Kézenfekvő lenne hát, hogy egy szép lassan kibomló nyomozásnak legyünk a tanúi, mindenféle akadályokkal és a főhőst szimpatikussá vagy legalábbis megérthetővé tevő magánéleti vergődéssel. Ám Priklerék ennél egyszerre kevesebbet és többet is nyújtanak; sokkal kevésbé a gyilkos viszonylag hamar kiderülő személyén van a hangsúly, mint azon a kérdésen, hogy feláldozható-e az igazság egy vélt vagy valós nagyobb jó oltárán. Mert mi van akkor, ha a tettes tényleg nem rossz ember, és egy egész országnak, kontinensnek, sőt bizonyos tekintetben a világnak is nagy szüksége van rá? Jogos-e helyette valaki olyat börtönbe küldeni, aki nemcsak hogy jóval kevesebb hasznára van a társadalomnak, de a korábbi csalódásai miatt már-már időzített bombaként sodródik a társadalom peremén? A meghalt fiú családjának nem tökéletesen mindegy, kire mutat rá fő bűnösként a hatalom, a lényeg, hogy valamiféle elégtétel, megnyugvás legyen? 

Az ehhez hasonló erkölcsi dilemmák jönnek szépen egymás után, miközben a három nyelven – csehül, szlovákul és magyarul – beszélő szereplők révén tágul a tér is; hiába vagyunk a még mindig gyakran a valóságnál is eggyel borúsabbnak felfestett Közép-Európában, a végére az az érzésünk támad, hogy ez a sztori bárhol a világon pont ugyanígy megtörténhetne. Ezt az univerzalitást sugallja a reménytelen téli tájba burkolt, hasonlóan reménytelenséget sugalló szürke-uniformizált képi világ is (az operatőr Pálos Gergely). Mindennek furcsa módon mégis valamiféle ismerős, me­lankolikus szépség a végeredménye, nem utolsósorban a színészeknek a takarékos mimika és gesztusok ellenére is nagyon érzékletes játéka miatt. Ha azt mondtuk, Hajdu Szabolcs élete alakítását nyújtja a Hatalomban, igaz ez Kormos Mihályra (Ondriš) és Jan Kačerre (Berger miniszter) is; karaktereik hiába helyezkednek el a fonal két végén, külső nyomásra való belső megtörésük rokonná is teszi őket. Vannak persze a filmnek hibái is, az egyik éppen a néhol túlzottan lelassuló tempó, bár az is igaz, hogy az élet meg pont ilyen: a hétköznapi csalódások közepette kevés erőnk, kedvünk marad benézni a kulisszák mögé. 

***

(Hatalom. Prikler Mátyás filmje. Országszerte a mozikban)

Fotók: Cirko Film