Patchwork – Progamajánló

Barangolások Koestlerrel és Máraival

|  Győrffy Ákos |

Különös egybeesés, hogy épp a napokban beszélgettünk egy barátommal arról, hogy minden erőfeszítés ellenére miért száraz és üres végső soron az összes történelmi tárgyú elemzés, miért érezzük úgy az efféle dolgozatok olvasása közben, hogy mindez puszta absztrakció, ami alapvetően idegen a valóságtól. Azért különös az egybeesés, mert e beszélgetés után kezdtem bele egy nemrég megjelent kötet olvasásába, amely kötet éppen ezeket a kérdéseket járja körül, ezekre a kérdésekre igyekszik választ keresni. Vagy nem is választ keresni, de legalábbis a probléma mélyére ásni. A fiatal politológus Tóth Miklós Bálint Az ideológiától a nosztalgiáig című könyve olyan vizekre merészkedik, ahová elég ritkán téved hajó. A könyv alcíme: Barangolások Koestlerrel és Márai­val. Mégis hová és miért barangol egy politológus Koestlerrel és Máraival? Az alcímben szereplő barangolás szó már utal arra, hogy a szerző igyekszik elhagyni a „komfortzónáját”, és nem kívánja gyarapítani a politológiai tárgyú betűtengert, hanem a szabad levegő, a nyílt, élő és lélegző szellemi tájak felé indul el. Ezt a szándékát nem lehet eléggé helyeselni, afölött pedig egyenesen örvendeznünk kell, hogy Tóth Miklós Bálint szellemi és lelki barangolása milyen emlékezetesre sikeredett. Mert kitűnő könyvet írt. Három művet elemez: Koestler Sötétség délben, Márai Sándor Ítélet Canudosban és Szindbád hazamegy című regényét. De nem is elemez, sokkal inkább beleérez, érzékenyen vizsgál. Arra kíváncsi, hogy az említett regények mit mondanak el olyan meghatározó világszemléletekről, mint a konzervativizmus, a kommunizmus vagy a liberalizmus, illetve arra, hogy ezen ideológiák hogyan jelennek meg egy regényalak sorsán keresztül, és hogyan alakítják az életét. Egyszerűbben: mi táplálta az öreg Szindbád nosztalgiáját, az Ítélet Canudosban nőalakjának elvágyódását és a Sötétség délben Rubasovjának tragédiáját? Tóth Miklós Bálint ragyogóan tárja fel e kérdések mélyrétegeit, és ezzel azt is bizonyítja, hogy az irodalomnak igenis van lényegi mondanivalója akár a politika számára is.

(Tóth Miklós Bálint: Az ideológiától a nosztalgiáig – Barangolások Koestlerrel és Máraival. MCC Press, 2023)

***

A világhírű Breuer Marcell

|  Kéri Gáspár |

„Mindenekelőtt ki kell jelentenem, hogy azt az embert, akit modern építésznek nevezünk, őszinte csodálattal és szeretettel tölti el a hamisítatlan népi művészet – a valódi parasztház – és a nagy művészeti korok remekei” – olvasható a pécsi M21 Galéria kiállításának falszövegén az önvallomással felérő Breuer Marcell-idézet. A Hiány és emlékezet című tárlat az 1902-ben Pécsen született világhírű építésznek állít emléket, akinek útja a pécsi fő­reálból a bécsi képzőművészeti akadémiára, majd a Bauhausba vezetett, hogy a második világháború után a modern építészet formateremtő alkotójává váljon. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Time magazin 1968-as rangsora, amely a világ tizenhárom meghatározó építésze közé sorolta őt. A Bauhaus diákjaként a húszas években finom vonalú, a modern polgári életmódot hirdető csővázas bútoraival tűnt ki, amivel azonnal hírnevet szerzett Európában. Magyarországra hazatérve építészirodát szeretett volna alapítani, ám a honi építészkamara nem ismerte el a Bauhausban szerzett oklevelét, ezért nem sokkal később Walter Gropius hívására elfogadta a Harvardon felkínált katedrát. Építőművész-karrierje az 1950-es években meredeken ívelt felfelé az Egyesült Államokban, s a világ számos pontján megtalálhatók az irodája által tervezett épületek. Munkásságát családi házak, múzeumok, kormányzati és szakrális épületek egyaránt fémjelzik, amelyek a brutalista építészet egyik legkiválóbb alkotójává emelték. A népi építészet funkciókövető tradíciói és a művészettörténeti korok építőművészetének hatása ha jelentős átírásokkal is, de végig tetten érhető ma is tökéletesen funkcionáló épületeiben. A pécsi emlékkiállítás fényképek, festmények, grafikák és tervrajzok, a restaurált eredetik mellett replika bútorok, valamint építészeti makettek segítségével mutatja be a hazájából fiatalon elszármazott, világszerte elismert építész életművét, aki 1981-es haláláig büszke volt a gyökereire.

***

(Hiány és emlékezet – Breuer Marcell-emlékkiállítás. A tárlat február 11-éig látogatható a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed M21 Galériájában)

***

Ússz tovább, ha beledöglesz is!

| Farkas Anita | 

Nagyon fontos előadás a Holtverseny, ahogyan nagyon fontos könyv Totth Benedek 2014-ben megjelent azonos című regénye is, amelyből a színházi átirat született. Nemcsak azoknak lenne kötelező mindkettő, akik kamasz gyereket nevelnek, és bár azt hiszik, mindent tudnak a fiaikról-lányaikról, valójában fogalmuk sincs róla, mi zajlik bennük és körülöttük, hanem mindenkinek, aki kicsit is meg szeretné érteni, hogyan működik már jó ideje a világ: vagy eltiporsz, vagy eltipornak, középút alig. Ez a gondolat a tulajdonképpeni vezérfonala ennek a meg nem nevezett magyar kisvárosban játszódó történetnek, amelyben négy élsportoló fiú – három úszó és egy vízilabdás – éli a látszólag mindennapi életét az iskola, uszoda, bulik, csajok négyszögében. Normális, mondhatnánk, ha nem üvöltene rögtön az arcunkba a valóság. Pontosabban ezeknek az alig férfiaknak a folytonos kielégületlensége; a pia, a drog, a gyors szex, a sok belefeccölt energiával egymás testi-lelki legyőzése a felszín mögött lapuló szívszorító magány ideig-óráig ható pótszerei. A felnőttektől teljesen magukra hagyott, relatív erkölcsű, egymás iránt is közönyös tizenévesek tragédiája végül egy valódi és már-már szükségszerű tragédiába torkollik, különösebb – és ez az igazán fájó! – tanulságok vagy bűnhődések nélkül. Mindezt pedig, lévén monodrámáról van szó, Katona Péter Dániel olyan erővel csapja le elénk, hogy alig merünk megmozdulni a széken: név nélküli mesélőként, az események egyszerre alakítójaként és elszenvedőjeként, illetve az összes többi szereplő időnkénti hangjaként bravúrosan játssza be nem csupán a teret, de a mi lelkünknek a látottaktól-hallottaktól egyre zsugorodó tájait is. És igen, lehet felháborodni a sok káromkodáson, meg azt gondolni, hogy ilyesmi velünk meg a mi gyerekeinkkel aztán biztosan nem fordulhatna elő, a végén mégiscsak elgondolkodunk, áttételesen nem ugyanazt üzenjük-e nekik mi is folyton, mint a narrátorunknak a nihilbe korán belehalt apja: „Ússz tovább, fiam, ha beledöglesz is!”

(Totth Benedek: Holtverseny. Rendezte Kovács Máté. Mentőcsónak Egység, Átrium)