Az élettől lassan búcsúzó öregember és egy lázadó kamasz lány különleges barátsága, amelyen néha remekül szórakozunk, máskor meg alaposan összeszorul a szívünk – a mától vetített Valami madarak az év egyik, ha nem a legjobb sírva-nevetős magyar filmje Szacsvay Lászlóval a főszerepben.
A fiatal Hevér Dániel alaposan meglepett minket; rögtön az első nagyjátékfilmjében úgy beszél súlyos társadalmi problémákról, hogy a végén mégis azt érezzük, nincs nagyobb kincs, mint maga az élet. Pedig a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának égisze alatt elkészült Valami madarak története pofonegyszerű, és a már milliószor látott toposzra épül: két, más körülmények között soha össze nem találkozó ember a sors különös szeszélye folytán barátságot köt,
és ez az ideig-óráig tartó kapcsolat mindkettőjüknek segít a továbblépésben.
A rendező, a forgatókönyvíró (Kertész Zsanett) és a két főszereplő (Szacsvay László, Kizlinger Lilla) azonban közösen elérik, hogy a mozi a viszonylagos kiszámíthatósága és sablonossága ellenére is mélyre menjen, anélkül, hogy közben halálra nyomasztanák a nézőt.
Mert miről is van szó itt tulajdonképpen? Egyrészt az időskori magányról és bizonytalanságról, arról az állapotról, amikor már nemcsak a szeretteink, de lassan magunk számára is teherré válunk – alig akad ma az elöregedő nyugati társadalmakban ennél nagyobb probléma. Másrészt a fiatalkori magányról, az abban az időszakban elszenvedett lelki sérülésekről, azaz hogy mi történik azokkal a tizenévesekkel, akiket szerető család helyett labilis, a saját életük elől is folyamatosan menekülő felnőttek vesznek körül. Az első csoport megmosolyogtató prototípusa Béla; az egyedülálló mogorva öregurat, miután többször elesik, Németországban élő fia küldi, jobb híján egy állami nyugdíjasotthonba. A másiké a félalkoholista anyja mellett egy rendetlen panellakásban folyamatosan kallódó tizenhét éves Zoé, ő büntetésből – a bíróság által verekedésért kiszabott közmunkát szociális intézményben kell ledolgoznia – kerül ugyanide. Szövetségre lépésük szinte szükségszerű, és nem csupán azért, mert egyikőjük sem akar beletörődni a neki rendelt helyzetbe, hanem mert a több mint fél évszázados korkülönbség ellenére is rokon lelkek:
őszinték, szabadok és a mogorvaság álcája mögött egyszerűen csak szeretni vágynak.
Szacsvay László és a nemrég a Semmelweisben is látott Kizlinger Lilla pedig annyira jól működik külön-külön és együtt is, az üditően életszerű mondatokkal teli forgatókönyvről nem is beszélve, hogy a másfél óra alatt végül többet nevetünk, mint sírunk. És igen, hibának fel lehetne róni, hogy amíg a lány környezete minden elemében hiteles, a hazai állami nyugdíjasotthonokban talán nem ilyen vidám az élet, mivel ez nem dokumentum-, hanem játékfilm, felesleges is ezzel foglalkozni. Inkább örüljünk neki, hogy végre született egy olyan magyar mozgókép, amely az időseket állítja középpontba, nem kinevetve, pláne nem hülyének beállítva őket. Helyette szerethető módon, sok humorral hívja fel rá a figyelmet, mennyire nem mindegy, milyen módon próbálunk segíteni a a másiknak vagy legalább közeledni egymás felé.
Az pedig külön, manapaság nem kevésbé jellemző filmtéma lehetne, amit Hevér Dánielék pluszban a felszínen megkarcolgatnak; mi lesz azokkal az öregedő szülőkkel, akiknek a gyerekei külföldön próbálnak szerencsét, és hiába születnek sorra az unokák, ha együtt töltött idő, sőt sokszor közös nyelv híján már alig tudnak hozzájuk kapcsolódni.
Valami madarak – előzetes
Nyitókép és jelenetképe: Mozinet
A Futni mentem nem akar több lenni, mint ami: feszes, kedves, szerethető vígjáték, amelyben nemcsak romantika, de humor is van. És nagyszerű színésznők, akik végre egészen természetesnek látszanak a nagyvásznon.
December 12-én új zenés magyar vígjáték érkezik a mozikba. A Hogyan tudnék élni nélküled? Demjén Ferenc slágereire épülő szerelmes, balatoni történet, amelynek fiatal tehetségek, többek között Marics Peti, Törőcsik Franciska és Ember Márk a főszereplői. Mutatjuk a legfrissebb előzetest!
Függetlenként csak a lelkesedés és esetlegesen egy bőkezű támogató jelenthet megváltást, Cibulya Nikol lelkesedését pedig nem érheti kritika.
Brutálisan indul, hogy aztán megható szabadulástörténetté kerekedve mindenkinek reményt adjon Till Attila új filmje. Az És mi van Tomival? egyszerre beszél az alkoholfüggőség bugyrairól, az érintettek és a hozzátartozók pokoljárásáról és arról, hogy nincs az a sötét, ahova ne sütne be néha a nap. Interjúnk.
Százmilliót gombfocira? De Kálmán bá már rivallna is rám, hogy ez szektorlabda, és lényegében igaza van. De hogy ki az a Kálmán és honnan jött a százmillió?
Hetedik alkalommal startol el a héten a Budapesti Klasszikus Film Maraton; a restaurált filmek nemzetközi fesztiválján ezúttal a sci-fi is kiemelt szerepet kap. A múlt jövője című szekcióról és a műfaj hazai kezdeteiről Kurutz Mártont, a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményi és kutatási vezetőjét kérdeztük.
Mi lesz a következményük a Magyar Péter-féle hangfelvételeknek? Elhozza-e Donald Trump a békét? Talpra áll-e az európai és a magyar gazdaság? Dévényi István és Gajdics Ottó vitája.
A trágár „túszejtő” Magyar Péternek nagyon tetszik a szitu – kérdés, hogy a „túszok” meddig bírják még a strapát. Kacsoh Dániel írása.
