Az épületben először két éve jártam, amikor budapesti lakos lettem, és meg engedhettem magamnak az órákig tartó felfedezőutakat a városban. Egy ilyen forró nyári napon, árnyékot keresve tévedtem be először a kapuin, ahol szinte kényelmetlenül éreztem magam öltöny és nyakkendő nélkül, olyannyira lenyűgözött pusztán az előtér szépsége, a gazdag belső díszítés, az a miliő, amely fogadott. A kiadvány olvasása és átlapozása újra ezt a jó értelembe vett minőséget juttatta eszembe, ugyanis az a „sorozat” előző részeiből nyert tapasztalatokkal megszerkesztett mű, mely olvasmányos, mégis szakmai.
Tudományos kritikai szememmel nézve, korrekt láb- és végjegyzeteléssel ellátva a kiadvány a tudományos körökben is méltán számíthatna elismerésre, ám jól látszik, hogy a szerzők sokkal inkább az ismeretterjesztés irányába vitték el a fókuszt. Ezt mutatja, hogy a Gellért történetét inkább epizódjelleggel, egy-egy korszak meghatározó szereplői és az épület kapcsolatán keresztül vizsgálták. A fejezetek, noha időrendben vannak szerkesztve csak lazán a Gellért aspektusában kapcsolódnak egymáshoz.
Persze mondhatnánk, hogy túlságosan a különlegességekre helyeződik a hangsúly a Gellért története kapcsán, ám az igaz, hogy kötet végére az olvasó belátja, hogy a turisztikai ágazatban, és így a szálloda kapcsán is, pontosan ezek a különlegességek voltak azok, amelyek a város és az ország egyik legfontosabb helyévé tették a történelemben a Duna-parti épületet. A sors úgy hozta, hogy a huszadik század viharai mindig erőteljes hullámokat vetettek a part képzeletbeli hullámtörőjén a Gellérten, akár a Tanácsköztársaság irányítói, akár Budapest román megszállói költöztek be szobáiba, akár Horthy és a második világháború kopogtattak ajtaján, akár az 56-os pesti budai srácok vonultak el előtte.
Nem véletlen, hogy hamar ikonikussá vált az intézmény, és fő funkcióit megtartva az 1940-es és 1950-es éveket túlélve a kommunizmusban is ikon tudott maradni.
Noha főleg a 19. századdal foglalkozó gazdaságtörténész vagyok, mégis szakmailag és átadott ismeretanyagában sokkal fontosabbnak találom a kötetnek ezen részét: az 1945-től napjainkig tartó fejezeteket. Míg magának a Gellértnek is ismertebb a korábbi történelme, addig az újabbkori egy sokkal kevésbé kutatott időszak. Ezzel szemben, úgy tud szakmai és hiteles maradni a kötet ezen második része is, hogy nem veszít szakmai hangvételéből és nem adja alább bemutatandó téma alapos kifejtését sem.