Ari Aster filmje a felszínen egy népi horror egy, a nyári napforduló alkalmából megrendezett tradicionális pogány fesztivállal a középpontban – a felszín alatt viszont egy lélekölő dráma, amely előrángatja a szőnyeg alá söpört traumákat, amely már-már kényszeríti a nézőt arra, hogy ne csak átérezze a főszereplőnő problémáit, de nézzen szembe a sajátjaival, s tegyen rendet az életében. Mindezt gyönyörűen s naturálisan tálalva. S talán a rituálék során végbemenő vérontásnál gyomorforgatóbb az, amin a főszereplőnek végig kell élnie, még mielőtt megérkezik Svédországba.
Piknik a Függő sziklánál (1975)
1900. február 14-én az ausztráliai Victoria államban egy leányiskola néhány diákja az éves piknik során elindul a Függő sziklához, hogy megmásszák azt – majd nem sokkal később az egyik leány sikoltozva visszatér, miközben a tanárnőjük és a barátnői nyomtalanul eltűntek.
Peter Weir filmje minden nézőnek új értelmezést nyújt. Egy bizonytalan, ködös, álomszerű légkör hatja át. Valójában az egész film egy hosszú álom – gyönyörű, szomorú s teljesen felfoghatatlan. A fény és a színek használata olyan érzéseket kelt a nézőben, amelyeket szavakkal nagyon nehezen lehet csak leírni. A jelenet, amikor a leányok eltűnnek, egyszerre visszafogott és figyelemre méltóan intenzív – egy tiszta álom, melyet Weir valahogyan megörökített.
A boszorkány (2015)
Az 1630-as évek Új-Angliájában egy puritán keresztény házaspárt kivet magából az egyházuk, így a vadon szélén tanyáznak le. Egyik nap, viszont eltűnik a házaspár újszülött csecsemője, a termés elmarad, az állatok rosszindulatúvá válnak, a család tagjai pedig egymás ellen fordulnak – míg végül az egyik lányukat boszorkánysággal vádolják meg.
A film nem használja a szokásos horrortrópusokat: nincsenek ugrásszerű vágások, dübörgő hanghatások, vagy épp brutalitás. Inkább szépen, lassan, de folyamatosan szorongatja a nézőt, ahogy halad előre a történet, egyre inkább érezzük a paranoiát, ahogy berágja a bőrünk alá magát.
A gonosz messiása (1974)
Egy fiatal nő egy álmos, tengerparti városba érkezik, miután nyugtalanító leveleket kap a művész apjától – a megérkezésekor pedig azt tapasztalja, hogy a város egy különös szekta befolyása alatt áll, a lakói pedig vérkönnyeket hullajtanak és emberi húsra éheznek.
Egy erősen atmoszférikus élőhalott film, amely újfent nem a klasszikus horrorfilmtoposzokkal próbál ijesztegetni. Olyan, mintha a világát kiürítették volna, s egy halálcsapdává alakították volna át, melyet mintha a Halál maga épített volna, a még élők számára. Úgy istenigazából még vér sincsen benne, legalábbis nem annyi, mint amennyit egy átlagos zombi-filmtől elvárnánk. Helyette csak a rémálom van, amely mindent áthat.
Önök terveznek valamilyen hátborzongató filmet megnézni, ezen a „jeles” ünnepen? Írják meg nekünk kommentben!
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay