„Ahogy eddig, úgy most is nagyon tudatosan válogattam össze a csoda szép folklórszövegeket. A Gyógyító hangra így kerültek mások mellett a szó teremtő erejébe vetett hitből fakadó archaikus magyar áldások, köszöntő, jókívánságmondó szövegek. Hogy ma is tudjuk velük teremteni, segíteni a testi-lelki egészséget.
Szeretném hinni, hogy a népdalok, archaikus imádságok lassan újra beteljesíthetik az eredeti küldetésüket.
Nagy megtiszteltetés, amikor olyan visszajelzések érkeznek, hogy nagy életfordulókon az én dalaim is jelen vannak, legyen az születés, halál vagy temetés. A régiek is minden ilyen alkalommal énekeltek, az ének végigkísérte az életet a születéstől a halálig, és azon is túl. Mindennél jobban szeretném, hogy az emberek ezt tudatosítsák és ma is használják” – foglalja össze a saját küldetését Lovász Irén. Néprajzkutatóként is a népi vallásossággal, népzenével foglalkozik, vallásantropológiát tanít az egyetemen, és a szakrális kommunikációról írta a disszertációját. Tudományos kutatásai fontos témája a szó, a hang, amely teremt és gyógyít.
Minderről pedig most szombaton, a Müpa Fesztivál Színházában is meggyőződhetünk. A Gyógyító hang lemezbemutató koncerten számos kiváló zenész is jelen lesz, így Lovász Irén, mostani fő alkotótársa, a fiatal tehetséges producer-énekesnő Дeva, valamint Lukács Miklós, Horváth Kornél, Lantos Zoltán, Ágoston Béla, Mizsei Zoltán, Pintér Ágnes.