Így harcoltak magyar önkéntesek a lengyelek mellett és a németek ellen – történész az új kutatásokról

Egy történet, amit idehaza is elfelejtettünk: magyar önkéntesek fogtak fegyvert 1939-ben Lengyelország védelmében. Akár több, mint 6 ezren jelentkeztek, hogy a németek ellen harcolnának, és úgy tűnik, néhány százan ki is mentek. Ötvenet közülük a németek elfogtak, agyonlőttek. Máthé Áron (1977) történészt, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága alelnökét kérdeztük a méltatlanul feledésbe süllyedt történelmi eseményről.

*

Honnan tudunk a lengyelek oldalán, németek ellen harcoló magyar önkéntesekről a második háború kitörésekor? Eddig nem kutatták ezt a szálat?

A baloldal gyakori vádja, hogy 2010 óta „rehabilitálni akarják a Horthy-rendszert”. Azonkívül, hogy nem tudjuk pontosan, ki, mikor és hogyan ítélte el a két háború közötti polgári korszakot, a miniszterelnök részéről annyi hangzott el, hogy a Fidesz az akkori rendszer ellenzékét tartja előképnek. Ennyit a kérdés a politikai vonatkozásáról. 

Másfelől látnunk kell, hogy 

Utóbbi esetben még olyanokat is, amelyekről mondjuk már az 1960-as évektől egy lassú vita indulhatott. Elsősorban itt a fegyverszüneti kísérletről, a német megszállásról, a kiugrási kísérletről és az ellenállásról van szó, de arról is, hogy a kommunista propaganda egybemosta a németellenes „fajvédő” mozgalmakat és a nácikat, lefasisztázva mindenkit. 

És mostanában?

Az utóbbi időben valamiféle mozgolódás kezdődött el, új adatok kerültek napvilágra, új olvasatok is megjelentek. Gondolok itt például Bartha Ákos könyvére a nemzeti ellenállásról vagy Borhi László műveire a német megszállás, „megszállatás” brit–amerikai vonatkozásairól. 

Ami pedig a konkrét kérdést illeti, én először Pócs Nándor „Varjúsereg” című, tavaly kiadott könyvében olvastam erről. A könyv hivatkozásai alapján jutottam el Varga E. László polonista írásaihoz. A kérdés idehaza az 1970-es évek elejétől az 1980-as évek végéig fel-felbukkant, nem utolsósorban azért, mert 

s ez mintegy visszatért Magyarországra.

Milyen visszhangja volt az önkéntes csapatoknak idehaza 1939-ben?

1939 augusztus elején két nyilas képviselő, Hubay Kálmán és Rátz Kálmán igyekezett botrányt kelteni az országgyűlésben. Előbbi 

A parlamenti szóváltás után óriási sajtópolémia kezdődött. Tipikus példája volt annak, amikor egy nagyhatalom érdekkörében levő kis ország sajtója egyszerűen nem szólhat a valóságról, csak virágnyelven. 

Nemcsak azért nem írhatták le a valóságot, mert azzal a nemzeti érdeket, ami akkor a revízió volt, veszélyeztették volna, hanem azért is, mert a Német Birodalom árnyéka bizony eléggé rávetült Magyarországra. Gondoljunk csak például a Bécs központtal gyülekeztetett, német pénzen tartott és német kiképzésben részesített nyilas emigrációra. 

Visszatérve a hazai visszhangra, Zsabka Kálmán és bajtársainak tájékoztatása szerint 

Ha ezt túlzásnak tartjuk is, akkor is több száz emberről lehet szó, akik bizonyíthatóan ki is mentek Lengyelországba. 

Volt előzménye ennek a vállalkozásnak?

Igen! Ne felejtsük el, hogy előző évben a Rongyos Gárda és a lengyel fegyveres erők között már létrejött az együttműködés a Kárpátalján végzett diverziós műveletek kapcsán. Később részben ebből a körből került ki a finnekhez küldött, a szovjet agresszió ellen szervezett magyar légió is. 

A másik csoport, ahonnan az önkéntesek jöttek, a lengyel erők soraiban az első világháborúban és az azt követő lengyel–bolsevik háborúban küzdő magyar légionisták voltak. De az egész csöndben, fedetten zajlott, így „visszhangról” csupán a parlamenti szóváltás után beszélhetünk. 

Mi lett az eredménye a nyilasok parlamenti botránykeverésének?

Zsabka Kálmán, aki jól ismert alakja volt a magyar közéletnek, illetve a budapesti éjszakának is, kénytelen-kelletlen hazajött. Rendkívül dühös volt, bajtársaival együtt 

És mivel Zsabka és társai vagány gyerekek voltak, ez sikerült is nekik. A Teleki-kormány sajtójában természetesen ködösítés folyt, de ahogy az előbb említettem, ez sajnos muszáj volt.

Mit szóltak az akcióhoz a németek, akik finoman szólva is sakkban tartották akkoriban Magyarországot?

Még a franciaországi, elzászi német kisebbség egyik kisvárosi lapjában is jelent meg cikk a német–magyar feszültségről, benne az önkéntesek kérdéséről. Ebben azt írták, hogy 

és magyar légiót állítanak fel, amely háború esetén Lengyelország oldalán fog harcolni. 

Később, már jóval Lengyelország lerohanása után a németek egy magyar összekötő tisztet „kóstolgattak” az önkéntesek kérdésével, és azt mondták neki, hogy 50 főt elfogtak közülük, és ki is végezték őket. Ez azért izgalmas, mert Zsabka úgy tanúskodott a háború utáni népbírósági ügyekben, hogy végül is nem került sor a magyar önkéntesek harcba vetésére, mert haza kellett térniük a német nyomás miatt. 

Más levéltári aktákban viszont egyes „rongyosokról” olvashatjuk, hogy a németek ellen harcoltak Lengyelországban, sőt, egyikükről még azt is, hogy a németek és a szovjetek ellen is harcolt 1939 őszén a lengyelországi hadműveletekben!

Milyen, jelen érvényű párhuzamokat fedezhetünk fel?

Amikor nagyhatalmi erőpróba zajlik a térségünkben, egy kis ország közéletében egyszerűen nem lehet csak úgy bármit mondani. Félszavakból, szavak nélkül is érteni kell egymást. Ráadásul akkor olyan nagyhatalom volt a fő szövetségesünk, amely végső soron Magyarországot ellenségnek tartotta…

Milyen „többletet”, üzenetet hordozhat számunkra ez a történelmi pillanat?

Nagyon fontosnak tartom a magyar–lengyel barátság szempontjából, hogy lehettek magyarok, akik önkéntesként az életüket áldozták a lengyelek szabadságáért a hitleri birodalommal szemben. És bár herkulesi feladat, de 

Nyitókép: A Kismartonba bemasírozó Rongyos Gárda hadoszlopa. Illusztráció