Magyar önkéntesek fogtak fegyvert 1939-ben Lengyelország védelmében. A korabeli hazai sajtó nem írhatta meg a valóságot, mert azzal a nemzeti érdeket, a revíziót veszélyeztették volna, amit egyedül Németország biztosíthatott.
Egy történet, amit idehaza is elfelejtettünk: magyar önkéntesek fogtak fegyvert 1939-ben Lengyelország védelmében. Akár több, mint 6 ezren jelentkeztek, hogy a németek ellen harcolnának, és úgy tűnik, néhány százan ki is mentek. Ötvenet közülük a németek elfogtak, agyonlőttek. Máthé Áron (1977) történészt, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága alelnökét kérdeztük a méltatlanul feledésbe süllyedt történelmi eseményről.
*
Honnan tudunk a lengyelek oldalán, németek ellen harcoló magyar önkéntesekről a második háború kitörésekor? Eddig nem kutatták ezt a szálat?
A baloldal gyakori vádja, hogy 2010 óta „rehabilitálni akarják a Horthy-rendszert”. Azonkívül, hogy nem tudjuk pontosan, ki, mikor és hogyan ítélte el a két háború közötti polgári korszakot, a miniszterelnök részéről annyi hangzott el, hogy a Fidesz az akkori rendszer ellenzékét tartja előképnek. Ennyit a kérdés a politikai vonatkozásáról.
Másfelől látnunk kell, hogy
számos kérdést söpörtek a szőnyeg alá nemcsak 1945, de 1990 után is.
Utóbbi esetben még olyanokat is, amelyekről mondjuk már az 1960-as évektől egy lassú vita indulhatott. Elsősorban itt a fegyverszüneti kísérletről, a német megszállásról, a kiugrási kísérletről és az ellenállásról van szó, de arról is, hogy a kommunista propaganda egybemosta a németellenes „fajvédő” mozgalmakat és a nácikat, lefasisztázva mindenkit.
És mostanában?
Az utóbbi időben valamiféle mozgolódás kezdődött el, új adatok kerültek napvilágra, új olvasatok is megjelentek. Gondolok itt például Bartha Ákos könyvére a nemzeti ellenállásról vagy Borhi László műveire a német megszállás, „megszállatás” brit–amerikai vonatkozásairól.
Ami pedig a konkrét kérdést illeti, én először Pócs Nándor „Varjúsereg” című, tavaly kiadott könyvében olvastam erről. A könyv hivatkozásai alapján jutottam el Varga E. László polonista írásaihoz. A kérdés idehaza az 1970-es évek elejétől az 1980-as évek végéig fel-felbukkant, nem utolsósorban azért, mert
Zsabka Kálmán, a történet egyik főhőse a halála előtt interjút adott az egyik lengyel lapnak,
s ez mintegy visszatért Magyarországra.
Milyen visszhangja volt az önkéntes csapatoknak idehaza 1939-ben?
1939 augusztus elején két nyilas képviselő, Hubay Kálmán és Rátz Kálmán igyekezett botrányt kelteni az országgyűlésben. Előbbi
profi náci karriert mondhatott magáénak, utóbbi viszont egészen elképesztő, szinte Rejtő Jenő-i figura.
A parlamenti szóváltás után óriási sajtópolémia kezdődött. Tipikus példája volt annak, amikor egy nagyhatalom érdekkörében levő kis ország sajtója egyszerűen nem szólhat a valóságról, csak virágnyelven.
Nemcsak azért nem írhatták le a valóságot, mert azzal a nemzeti érdeket, ami akkor a revízió volt, veszélyeztették volna, hanem azért is, mert a Német Birodalom árnyéka bizony eléggé rávetült Magyarországra. Gondoljunk csak például a Bécs központtal gyülekeztetett, német pénzen tartott és német kiképzésben részesített nyilas emigrációra.
Visszatérve a hazai visszhangra, Zsabka Kálmán és bajtársainak tájékoztatása szerint
mintegy 6000 fő jelentkezett a németek elleni a harcra, elsősorban a Rongyos Gárda köréből!
Ha ezt túlzásnak tartjuk is, akkor is több száz emberről lehet szó, akik bizonyíthatóan ki is mentek Lengyelországba.
Volt előzménye ennek a vállalkozásnak?
Igen! Ne felejtsük el, hogy előző évben a Rongyos Gárda és a lengyel fegyveres erők között már létrejött az együttműködés a Kárpátalján végzett diverziós műveletek kapcsán. Később részben ebből a körből került ki a finnekhez küldött, a szovjet agresszió ellen szervezett magyar légió is.
A másik csoport, ahonnan az önkéntesek jöttek, a lengyel erők soraiban az első világháborúban és az azt követő lengyel–bolsevik háborúban küzdő magyar légionisták voltak. De az egész csöndben, fedetten zajlott, így „visszhangról” csupán a parlamenti szóváltás után beszélhetünk.
Mi lett az eredménye a nyilasok parlamenti botránykeverésének?
Zsabka Kálmán, aki jól ismert alakja volt a magyar közéletnek, illetve a budapesti éjszakának is, kénytelen-kelletlen hazajött. Rendkívül dühös volt, bajtársaival együtt
sorra járták a pesti kávéházakat, hogy a nyilasokat tettlegesen számonkérjék.
És mivel Zsabka és társai vagány gyerekek voltak, ez sikerült is nekik. A Teleki-kormány sajtójában természetesen ködösítés folyt, de ahogy az előbb említettem, ez sajnos muszáj volt.
Mit szóltak az akcióhoz a németek, akik finoman szólva is sakkban tartották akkoriban Magyarországot?
Még a franciaországi, elzászi német kisebbség egyik kisvárosi lapjában is jelent meg cikk a német–magyar feszültségről, benne az önkéntesek kérdéséről. Ebben azt írták, hogy
a volt frontharcosok szabadcsapatának vezetői elkeseredett ellenfelei a náciknak,
és magyar légiót állítanak fel, amely háború esetén Lengyelország oldalán fog harcolni.
Később, már jóval Lengyelország lerohanása után a németek egy magyar összekötő tisztet „kóstolgattak” az önkéntesek kérdésével, és azt mondták neki, hogy 50 főt elfogtak közülük, és ki is végezték őket. Ez azért izgalmas, mert Zsabka úgy tanúskodott a háború utáni népbírósági ügyekben, hogy végül is nem került sor a magyar önkéntesek harcba vetésére, mert haza kellett térniük a német nyomás miatt.
Más levéltári aktákban viszont egyes „rongyosokról” olvashatjuk, hogy a németek ellen harcoltak Lengyelországban, sőt, egyikükről még azt is, hogy a németek és a szovjetek ellen is harcolt 1939 őszén a lengyelországi hadműveletekben!
Milyen, jelen érvényű párhuzamokat fedezhetünk fel?
Amikor nagyhatalmi erőpróba zajlik a térségünkben, egy kis ország közéletében egyszerűen nem lehet csak úgy bármit mondani. Félszavakból, szavak nélkül is érteni kell egymást. Ráadásul akkor olyan nagyhatalom volt a fő szövetségesünk, amely végső soron Magyarországot ellenségnek tartotta…
Milyen „többletet”, üzenetet hordozhat számunkra ez a történelmi pillanat?
Nagyon fontosnak tartom a magyar–lengyel barátság szempontjából, hogy lehettek magyarok, akik önkéntesként az életüket áldozták a lengyelek szabadságáért a hitleri birodalommal szemben. És bár herkulesi feladat, de
az „utolsó csatlós” sztálini gyökerű képzetét is el kell kezdenünk szétfoszlatni egyszer.
Nyitókép: A Kismartonba bemasírozó Rongyos Gárda hadoszlopa. Illusztráció
A lengyel közmédia beszántása mindössze a kezdet volt. A Donald Tusk vezette kormány sokat bírált intézkedéseit sorolni lehet a jobboldali tüntetések szervezőinek és konzervatív képviselők vegzálása mellett a bírósági reformon keresztül az abortusztörvényig.
A lengyel kormányfő hallani sem akar új alaptörvényről.
Nem egyszerű kormányváltás ment végbe.
Szinte statáriális jelleggel vette át a lengyel közmédia feletti uralmat Orbán Viktor szövetségesétől, a PiS-től 2023 végén a hivatalba lépő, Donald Tusk-féle koalíció. Tanulságos sztori a lengyel közmédia átvétele.
És elindul a felzárkózás Lengyelországhoz, a visszailleszkedés Európába.
A lengyel Jog és Igazságosság (PiS) elnöke szerint Orbán Viktor jó szövetséges volt az uniós színtéren.
Magyar Péter érti, hogy a politikai lojalitás megszerzéséhez és megtartásához a lelkesedés mellett a pozíciók és az ezzel járó presztízs és pénz osztogatása is szükséges.
Nem csatlakozott mindenki a szlovák kormányfő kitiltásához.
