Újabb hiánypótló magyar történelmi film – Az Árpádok felemelkedése az államalapítás ünnepén debütál

2023. augusztus 19. 09:01

Augusztus 20-án, a Duna Televízióban látható először Az Árpádok felemelkedése című történelmi ismeretterjesztő film, amely átfogó képet ad a 9–10. századi magyar történelemről. A készítők olyan, korábban mozgóképen még nem látott nemzeti kincsekkel forgathattak, mint Anonymus Gesta Hungaroruma vagy Kálti Márk Képes krónikája.

2023. augusztus 19. 09:01
null

Minden nép számára felemelő érzés megismerni saját eredettörténetét,  nem csoda, hogy már középkori krónikásaink is fontosnak tartották a magyarság első történeteinek lejegyzését. Közös emlékezetünkben élénken élnek a mondáink, a turulmadár, a csodaszarvas mítoszai, Álmos és Árpád vezér pedig a korai magyar történelem első ismert államférfiai.

A 9–10. század történetét átfogóan bemutató ismeretterjesztő film mind ez idáig mégsem készült.  Ezt a több évtizedes hiányt pótolja Az Árpádok felemelkedése,

amely illusztrált jelenetekkel, ismeretterjesztő módon ered Álmos, Árpád és a magyarság nyomába. 

A filmben a jól ismert regéinken túl, a korabeli források feldolgozásával, jeles szakemberek közreműködésével mutatják be a magyarok korai történelmét, amely egyúttal a következő évszázadokat meghatározó Árpád nemzetség egyedülálló felemelkedéstörténete is.

Büszkék vagyunk rá, hogy neves szakemberek, hagyományőrzők és szakmai intézmények álltak a kezdeményezésünk mögé. Olyan, korábban filmben még nem látott nemzeti kincsekkel forgathattunk, mint Anonymus Gesta Hungaroruma vagy Kálti Márk Képes krónikája. A kameráink előtt a szó szoros értelmében megelevenedett a magyar történelem: első stábként készíthettünk szuperközeli felvételeket ezekről a hét-nyolcszáz éves krónikákról. Bízunk benne, hogy korábbi munkáinkhoz hasonlóan Az Árpádok  felemelkedése is integrálódhat a magyar oktatásba” – mondta Takó Sándor ötletgazda, producer.

A példaértékű összefogás eredményeként megvalósult alkotás készítői Sudár Balázs történész szakmai irányításával azon dolgoztak, hogy átfogóan, továbbá illusztrációs jelenetekkel mutassuk be ezt a nemzet számára jelentős témát. 

A korábbi filmjeinkkel számos előadást tarthattunk iskolákban, így megtapasztaltuk, hogy a diákok beleélését egy adott korszakba nagy mértékben segíti egy-egy rövid illusztráció. A korhű ábrázoláshoz hozzájárultak Tompa Balázs, Mestellér János és Kiss Attila vezetésével a korszak kiváló hagyományőrzői. 

Így tudtuk megjeleníteni Árpád vezért is, akit Csórics Balázs színész alakít

– tette hozzá Bárány Krisztián forgatókönyvíró-rendező.

A film kiemelt szakmai partnerei voltak: Magyar Nemzeti Múzeum, Országos Széchényi Könyvtár, Anda Lovas Sport Egyesület, Foedus Orientalis Kulturális Egyesület, Károly Róbert Hagyományőrző Egyesület, Zengő Nyíl Íjászegyesület, Apátistvánfalva Önkormányzata.

A filmben megszólaló szakértők: Sudár Balázs, Zsoldos Attila, Bácsatyai Dániel, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont történész munkatársai; B. Szabó János, a Budapesti Történeti Múzeum történésze, Csáji László Koppány kulturális antropológus; Révész László, a Szegedi Tudományegyetem régészprofesszora; Szenthe Gergely és Soós Bence, a Magyar Nemzeti Múzeum régészei; továbbá Cs. Andrási Réka, a Türr István Múzeum régésze és Szilágyi Krisztián Antal régész.

Az Árpádok felemelkedése a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült. Gyártója a Csillagos Ötös Film, producere Takó Sándor, forgatókönyvírója-rendezője Bárány Krisztián, szakértője Sudár Balázs, narrátora Csernák János, zeneszerzője Cseh István.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nyilas Miksa
2023. augusztus 20. 02:57
Milyen Árpádok? Talán Álmos ház felemelkedése! Hitehagyott Vajkot meg jobb lenne már eltörölni.
Welszibard
2023. augusztus 19. 17:33
Tök mindegy. hogy szkíta, hun vagy ugor. Valószínűleg mindegyik. Az a lényeg, hogy Keletről jöttünk és kész. Mondjuk a Szíriusz nekem nem fér bele az etnogenezisbe. Azonkívül nagyon helyes, hogy készülnek ilyen filmek és a népi mitologizálás sem probléma, nemcsak az ősi indiai és zsidó mítoszoknak szabad, hanem nekünk is szabad. Akinek meg nem tetszik, válasszon magának etnogenezist. Van választék bőven.
Akitlosz
2023. augusztus 19. 15:11
Ez a film is bizonyítja szent istváni államalapítás hazugságát. Bizony, Árpád és a vezérek hozták létre a magyar államot.
Akitlosz
2023. augusztus 19. 15:09
"hozzájuk kötődik az a történet, hogy ők egy régi királyi család leszármazottai" :-) Ja, minden királyi család ilyen történetet talál ki magának, hogy a hatalmát igazolja. Régen ugyanis a származás sokat számított, az volt jogalap. Ma is számít, csak már nem annyit. Julius Caesar meg Zeusz főistentől, Aineastól a trójai királyi családtól származott, és Romolus, Róma első királya is az őse. Legalábbis a megőrzött történetek szerint. Miközben az emberek általában már az ükszüleiket sem ismerik, nemhogy a sokkal korábbiakat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!