Hol terem az ideális popsztár? – csúfos véget ért az Idol
2023. július 31. 19:40
Nem kizárt, hogy az egy epizóddal megkurtított Idol lesz az utóbbi évek egyik leggyűlöltebb HBO Maxos produkciója. Hogy ennek mi az oka: a túlzásba vitt meztelenség, a kiüresedett karakterek vagy az, hogy nem jó színészek fémjelezték a produkciót. Ennek próbálunk utánajárni.
2023. július 31. 19:40
19 p
1
0
6
Mentés
Ahogy arról a sorozat magyarországi premierjét követően írtunk, az HBO még 2021 novemberében rendelte be az Idolt. Az eredeti elképzelés az volt, hogy sorozatot készíteniek arról, mennyire túlszexualizált, kizsigerelő húspiacként működik a zeneipar. Azonban az eredmény a legtöbb kritikus és filmes oldal szerint is lesújtó lett – a Rotten Tomatoes oldalon mindössze 19 százalékos értékelés kapott – , és alig találni olyan írást vagy elemzést, amely pozitív hangnemben szólna Sam Levinson ifjú filmes titán egyik legújabb alkotásáról.
***
(Vigyázat! Spoilerveszély!) Mint ahogy az már az első részben sejthető volt a titokzatos múltú Tedross nem épp a romantikus szerető mintapéldánya. Az önmagát guruként feltüntető klubtulajdonos mellett azonban senki sem tud szó nélkül elmenni. Egyes nők egy „patkánycopfos” macsót látnak benne, és messze elkerülik, míg másoknak annyira bejön a rosszfiús kisugárzása, hogy amint lehetőségük lesz rá, rögvest ledobják előtte a textílt.
Pedig jócskán villognak körülötte a red flagek, azaz a figyelmeztető jelek, hogy nem érdemes vele hosszan tervezni, mert annak sírás, vagy ami még rosszabb, fizikai bántalmazás lesz a vége.
Tedross ugyanis a végtelenségig nárcisztikus.
Nárcisztikus személyiségzavarról abban az esetben beszélünk, ha a beteg elégedetlen önmagával szemben vagy szégyenérzet mardossa. Ennek oka sok esetben a gyermekkorban keresendő: a szakértők szerint valószínűleg sokszor éreztették velük, bármit is tettek, hogy nem elég jók. Ez pedig meggátolta, hogy egy egészséges énképük alakuljon ki.
A pszichológiai kézikönyvek szerint annak érdekében, hogy a betegek megbirkózzanak a szégyenérzetükkel, védekezésként saját érzéseiket másra vetítik ki. Támadóak, és ha valami balul sül el az életükben, azért általában másokat okolnak. Továbbá bármilyen kritikára vagy tiszteletlenségre túlérzékenyen, időnként dühkitöréssel reagálnak. Ezeknek a kirohanásoknak leginkább azok az alanyai, akik a legközelebb állnak hozzájuk.
A nárcisztikus személy mindenkitől, de leginkább a párjától vagy a közvetlen hozzátartozójától várja el mindazt a szeretetet, amelyet gyerekkorában nem kapott meg. Házastársukkal, gyermekeikkel elhitetik, hogy nem mennyire tökéletlenek, mindent rosszul csinálnak. Ha ez a folyamat hosszú időn keresztül tart, akkor idővel a nárcisztikus társa, aki általában társfüggőnek számít, hajlamos lesz elhinni a szidalmakat és kritikákat, így azok idővel önbeteljesítő jóslattá válnak, komoly károkat okozva az elszenvedő egyén önértékelésében. Ezt a jelenséget szokás gázlángolásnak is nevezni. Ez pedig nem más, mint az érzelmi bántalmazás egyik formája. Az elnevezés a negyvenes évekbeli Gázláng című amerikai filmből ered, amelyben a férfi megpróbálja az őrületbe kergetni a feleségét, azáltal, hogy az otthonukban megmagyarázhatatlannak tűnő jelenségeket produkál.
De Jocelyn példája is bizonyíték rá, hogy egy nárcisztikuson is felül lehet kerekedni. Ha felszívjuk magunkat, és átlátunk egy nap a szitán, akkor idővel talpra tudunk állni. Bár a kezdeti ellentmondások és határ kijelölések a gázlángozóból dühkitöréseket válthatnak ki, egy szabad élet reményében érdemes megtenni ezeket a lépéseket, és idővel lezárni ezt a méltatlant szituációt a bántalmazóval. Azonban érdemes észnél lenni, mert az ilyen férfiak vagy nők olyanok, mint a bumeráng, hajlamosak visszatérni, és mézes-mázos szavakkal visszaédesgetni magukat. Ha ebbe a játékba belemegyünk, akkor kezdetét veszi egy újabb ördögi kör, amiből általában a társfüggő jön ki mindig vesztesen.
Sorozatot akartak készíteni arról, mennyire túlszexualizált, kizsigerelő húspiacként működik a zeneipar, viszont egók párharca után egy erőszakpornó lett az HBO új sorozatából. Itt Az Idol!
Megvívni a saját démonainkkal
Érdemes még szót ejteni Jocelyn – fogalmazzunk úgy – átmeneti nimfomániájáról is, amely ugyancsak a függőség egy megnyilvánulási formája. Ahogy arról korábbi írásunkban is szót ejtettünk az ünnepelt énekesnőt úgy ismerik meg a nézők, hogy az édesanyja elvesztése után próbál újra magára találni. Azonban ahonnan némi támaszt lelne, ott csak lelki és fizikai bántalmazás várja. Tedross bár hitelesen előadja a segítő férfit, valójában a saját boldogulása érdekében anyaglag és szexuálisan kizsákmányolja az előadót.
Az öt epizód alatt Jocelyn minden szégyenérzet nélkül veti alá magát a szexuális kalandozásoknak a magát producerként is hirdető férfival, aki kezdetben valóban inspirálóan hat rá, de ahogy halad előre a cselekmény előtör belőle a szektavezér. Tedross nem riad vissza sem a nyilvános megalázásoktól, sem a már-már szexuális erőszakot súroló tettektől. Bár eleinte még izgatónak tűnhet egy-egy gyorsmenet világos nappal a cabrio hátsó ülésén vagy egy luxusmárka próbafülkéjében, de cseppet sem meghitt és erotikus az, mikor menedzserek és zeneipari mogulok szeme láttára ujjazza meg jóformán az énekesnőt a Weeknd által alakított karakter. Mikor egyszer-egyszer valaki a házban nyüzsgők közül szóvá teszi, hogy ezek a helyzetek nicsenek rendjén, akkor hangzik el a bűvös mondat, hogy
Jocelyn valójában nem emberi lény, hanem sztár, akit tulajdonképpen a közönség is használ.
Azonban ennek az ámokfutásnak is vége szakad egyszer. A fordulópontot az jelenti, mikor feltűnik az énekesnő egykori párja, a színész Robert, és talán az újbóli összemelegedésük segít kicsit visszazökkenni a sztárnak régi önmagához.
A szakértők úgy tartják, hogy a hiperszexualitás, avagy erotománia, nimfománia egyfajta viselkedési zavar, kényszerbetegség, amikor valaki nem tud ellenállni egy belső kényszernek, pedig tudja, hogy veszélyes lehet önmagára vagy a partnerére nézve is. Ha valakire akkor tör rá az intenzív szexuális vágy, amikor depressziós vagy, stresszel, netán magányosnak érzi magát, és úgy érzi, csak a „szex hozhat megváltást”, akkor feltehetően többek között a fenti problémák elől menekül.
A szekták irányítani akarják híveiket
Ennél fogva érdemes még foglalkozni a sorozat egészén végighúzódó szekta szállal is. A világ talán legismertebb s legtragikusabb sorsú szektája a Népek Temploma nevű szekta volt. A közösség miatt 1978-ban egy Jonestown nevű amerikai településen több mint 900 ember távozott a másvilágra. Bár a körülmények a mai napig ködösek, de ezek az emberek, miután gyermekeiknek beadták a mérget, önként végeztek saját magukkal is. Kiittak egy méreggel teli poharat. Ez a megrázó eset is rávilágított a szekták veszélyeire, és arra, hogy lehetséges tömegeket rávenni szélsőséges és irracionális tettekre.
A szekták működéséről Janja Lalich szociolóus beszélt TED-Ed videóban. Lalich szerint a szektáknak vannak olyan jellemzői, amik minden esetben azonosak, és amelyek képesek arra, hogy az emberek gondolkodását ilyen jelentős mértékben befolyásolják. Ezek a következők:
Karizmatikus vezető – A szektáknak van egy karizmatikus, általában nárcisztikus vonásokkal rendelkező vezetője, aki rendkívül megnyerő, és aki iránt feltétel nélküli imádatot várnak el.
Erős hierarchia – A szektákban erős hierarchia uralkodik, mindenkinek tudnia kell, hogy hol a helye. Az újoncokat ráadásul elkülönítik, hogy csak akkor találkozzanak az erősebb nézetekkel, amikor már kellőképp bevonódtak a szekta életébe.
Mindent tud – A szekta hitrendszere arra épül, hogy tudja a választ az élet nagy kérdéseire. Mindannyian szeretnénk tudni azt, hogy mivégre vagyunk ezen a Földön, ezek a szekták pedig elhitetik az emberekkel, hogy egyedül ők tudják a valódi választ erre a kérdésre.
Intoleráns más nézetekkel szemben – Aki nem abban hisz, amiben a szekta tagjai, az csakis rossz úton járhat. A szekta nem engedi a vélemények ütköztetését, hiszen azt sugallja, hogy az egyedüli igazság csak nála van.
Kontrollálni akarja a tagjait – A szekták abban különböznek a vallásoktól, hogy nem iránymutatást adnak a híveiknek, hanem irányítani akarják őket. A világ vallásai ugyanúgy az életről gondolkodnak, de a szektákkal ellentétben nem tartanak az egyház kötelékében embereket manipulációval, akaratuk ellenére. A szekták viszont nemcsak a hitünkre akarnak hatni, hanem felügyeletük alatt akarják tartani baráti, családi kapcsolatainkat, pénzügyeinket, sőt, nem ritkán azt is, hogy hol lakunk.
A fenti jellemzők mind igazak a Tedross klubjában uralkodó állapotokra is. Azonban az Idol arra is rámutat, hogyha a közösség tagjai közül valaki öntudatára ébred, és szövetségesek lel a társai sorában, akkor féket lehet szabni az öncélú manipulációnak, és ki lehet szabadulni a sokszor személyiségzavarral küzdő szektavezér hálójából.
S ha már a kifutásoknál tartunk, érdemes arról is szót ejteni, hogy a tetőpontban egy érdekes párhuzamra is rámutat Jocelyn menedzsere, Chaim, aki egyfajta apafigura is a történetben. Ő mondja ki, hogy egy 21. századi Piroska és a farkas történetet láthattunk végig. Hiszen bár a farkas, – ez esetben Tedross –, helyzeti előnyben érzi magát, nagy mohóságában elveszíti a józan ítélőképességét, és végül a vadász(ok) és Piroska túljárnak az eszén. A többit pedig már ismerjük hasfelmetszőstül, kövestül és patakostul együtt.
Újkori hollywoodi átok?
Összességében az öt epizódból álló sorozatról elmodható, hogy az alapkoncepciója alapján jónak ígérkezett, hiszen még mindig sokakat érdekel, hogy miként működik a hollywood-i álomgyár, és kik azok, akik azon dolgoznak néha valóban 0-24 órában, hogy egy tehetségesnek kikiáltott nullkilométeres művészből akár világsztárt, idolt faragjanak. Az is jó elképzelés lett volna, hogy végignézzük, ahogy egy ünnepelt énekesnő megjárja a poklot egy hatalmas veszteség, édesanyja után, majd próbál onnan részben önerőből, részben némi „kerülővel” – ez esetben egy szektavezér karjaiban – kimászni. Azonban miután The Weeknd és az Eufóriábal ismert Sam Levinson kezébe vette a sorozat cselekményszálának szövését, az átfordult egy softpornóba, ahol szinte nincs olyan jelent, ahol a főhősnő testének 70 százaléka ne lenne közszemlére téve.
Ahogy arról korábban is írtunk, a mai napig nem tisztázott, hogy a sorozat rendezésre eredetileg felkért Amy Seimetz, aki a forgatás befejezése előtt otthagyta a produkciót, saját akaratából-e távozott-e vagy kirúgták. Így azt sem fogjuk megtudni, hogyha Seimetz maradt volna, mi elevenedett volna meg előttünk a képernyőn.
Azonban sejthető a rendezőnő munkásságából, hogy jobban kidolgozott történetszövést és több emberi értékkel bíró karaktert kaptunk volna.
Több kritikus is felvetette: a produkció bukásában az is közrejátszik, hogy mind The Weeknd, mind Johnny Depp és Vanessa Paradis lánya, Lily-Rose Depp nem színészek, hanem zenészek, akik bár a színpadhoz és a rivaldafényhez szoktak, és ismerik a sztárgyár működését a pincétől a padlásig, de az a kraft nem volt meg bennük, hogy némlieg kívülről szemléljék ezt a világot, és úgy öltsék magukra a világsztár és a szektavezér szerepét.
Egy szó, mint száz: a nagy csinadratta és a húzónevek ellenére
borítékolható, Jocelynnel és sleppjével most találkoztunk először és utoljára.
Ha a HBO Max szeretne még egy bőrt lehúzni a sztoriról, akkor érdemes lesz új filmesgurukat előkerítenie, és alaposan átgondolni, milyen ikonra, milyen ideális popsztárra építik fel az új évadot.
A Carrie-t a felesége halászta ki a szemetesből, egy évvel később megjelent második regényét azonban már nem kellett és nem kell megmenteni, hiszen vámpír módjára támad fel sokadjára.
Afrika is igyekszik bekapcsolódni a mesterségesintelligencia-versenybe a hiányos infrastruktúra és finanszírozás ellenére. A kutatók azonban leszögezik, hogy semmiképpen sem úgy, ahogyan azt a Nyugat szeretné.
Kedves Krupincza Mariann! Továbbra sem értem, hogyha önök egy állítólagos nemzeti kormány kormánypárti kulturális újságírói, akkor miért nem a dolgukat végzik és miért nem a magyar kulturális örökséggel és a kortárs magyar kultúrával foglalkoznak és miért a fost habosítják. Negyvenöt év szocializmus és harminc év liberálbolsevizmus után nem volna itt az ideje, hogy elkezdjünk végre az értékeinkkel foglalkozni és megmutatni azt azoknak, akiket elvontak azoktól? Önöknek kellene kikukázni és felmutatni az értékeket, ehhez képest még azokat is értetlenül félrelökik, amit maguk elé tesznek. Mikor olvashatunk a Mandineren olyan értékes, önismeretünk szempontjából jelentős, de elsüllyesztet filmekről, mint például Nádasy László Lopott boldogsága vagy Tolmár Tamás Zuhanás közbenje? És napestig sorolhatnánk a példákat. Nem volna ideje elkezdeni dolgozni?