A szakértők szerint az megint más kérdés, hogy ki miként tudja feldolgozni a sokszor hirtelen jött sikert és ismertséget. A 2000-es évek elején erre voltak jó példák egyes valóságshow szereplők, akik kamerák kereszttüzében élték az életüket, majd miután a show véget ért, és visszatértek a mindennapokba nem tudták kezelni sem a túlzott mértékű rajongást, sem a kritikát, valamint sok esetben az irigységet, és traumatizálódtak, felőrlödnek.
Síklaki arra is felhívta a figyelmet hajdan, hogy sokkal több figyelmet, időt, pénzt kellett volna szentelni a játékosok pszichológiai állóképességének megállapítására, ám esetükben is, akárcsak a sztárvilágban „kereskedelmi termékekről” van szó, amelyek ha nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket rövid időn belül vagy a már emlegetett süllyesztőben vagy jobb esetben újból a startmezőn találhatják magukat.
Napjainkban, a véleményvezérek és az infuenszerek áradatában továbbra is nehéz arra választ adni, hogy ki is az „ideális popsztár”, ki az, aki képes kiemelkedni a tömegből. Az, aki a sztárcsinálók utasításait követve beáll a trendek, és újabban ideológiák diktálta sorba, és a Grammy-díjas Sam Smith-hez hasonlóan olyan jelzőket aggat magára, mint „nem bináris” vagy „genderfluid”. Vagy az, aki a tehetségének és a karizmájának köszönhetően a saját útját járja, még ha utóbbi ösvény sokszor úgy tűnik, hogy nagyon göröngyös.
Már csak az a kérdés: miután Tesfaye kipenderítette a számára túl nőies rendezőt, mit hozott össze magának?
Nyitókép: HBO/Warner Bros.