Az 1920 – Mi lett volna, ha? című alkotás narrátora Mucsi Zoltán, a film mind megközelítésében, mind vizualitásában új szintet képvisel: így érdemes beszélni a magyarság legnagyobb tragédiájáról.
Megnéztük és imádtuk! Sosem hittem volna, hogy egy Trianonról szóló dokufilmről ilyen felütéssel fogok cikket írni, mégis ez a helyzet. A szikár tények: 2021-ben kijött egy film 1920 – Az új Közép-Európa címmel, most, 2023 nyarán ennek az animációs történelmi dokumentumfilmnek érkezett meg a második része, az 1920 – Mi lett volna, ha? című opusz, amit szerda este sugároznak az M5-ön.
A két rész összesen három óra, de
mindenki nyugodjon le, mert minden perce megéri.
Az alkotást a Hungarikumokkal a világ körül csapata prezentálja: Trianon-filmjükhöz megnyerték Mucsi Zoltán kultikus színészünk narrátori támogatását, aki jellegzetes orgánumával és jól időzített arcjátékával teszi az „akciót” még felejthetetlenebbé. A film főszponzora a Szerencsejáték Zrt. volt.
Mindkét epizód középpontjában Trianon áll, de van egy alapvető különbség. Az 2021-es film a Trianonig vezető utat, annak körülményeit, jelenkorig érezhető hatásait mutatja be hagyományosabb történészi módszerekkel, ám rendkívül szórakoztatóan, plasztikusan, fiataloknak számára is fogyaszthatóan, míg a 2023-as alkotás egy új történészi szemléletmód segítségével, a kontrafaktuális, alternatív történetírással ad új dimenziót a sorsfordító pillanatoknak.
Az alkotók hangsúlyozzák: az alternatív történetírás, vagyis a „mi lett volna ha” mára nem csak az áltörténészek és fikciós írók vesszőparipája, hanem a legnevesebb kutatók is foglalkoznak a témával.
„A Trianon-trauma feldolgozásában segíthet, ha számba vesszük a történelmi alternatívákat.
Vajon elkerülhető lett volna Trianon, vagy ez volt az ország elkerülhetetlen sorsa? Vajon az Osztrák-Magyar Monarchia mindenképpen felbomlott volna? Fenn tudott volna-e maradni a trianoni határok előtti Magyarország a nemzetiségeivel együtt élve?”
A módszer számos előnnyel kecsegtet: ha tudjuk, hogy milyen utak álltak Magyarország előtt, milyen lehetőségekkel éltek vagy nem éltek az ország vezetői, akkor a valóságot egy új perspektívából fogjuk látni.
A végeredmény? Kaptunk egy képi megjelenésében is modern, újszerű dokufilmet, ami
egyszerre operál a humor, a drámaiság és a szakmai mélyfúrás eszközeivel
– kiváló arányérzékkel kombinálva ezeket.
Láttató erejű pluszokról beszélünk: fantasztikus, korabeli felvételekről, fotókról, humoros grafikai megoldások tömegéről,
Mucsi hangjáról és gesztusairól, jól eltalált zenei aláfestésről, elsőrangú történészek kiegyensúlyozott, lényegre tapintó megállapításairól, mindezeket úgy kombinálva, hogy unatkozni egy pillanatra sincs időnk – annál inkább sírni és nevetni.
Emeljük ki: fontos volt az alkotók számára, hogy Trianonról egy közép-európai, tágabb szemszögből beszélhessenek, így a neves hazai szakemberek mellett – megemlíthetjük itt akár Ungváry Krisztiánt – a szomszédos országok szakértőit is megszólaltatták, leszámítva a román történészeket, akik nem is válaszoltak a megkeresésre: ez utóbbi sokat elárul a téma érzékenységéről, és tegyük hozzá, talán másról is.
A film mindkét része, minden szempontból a témára koncentrál, az érzelmi spektrumot is beleértve: az újabb és újabb részletek a kollektív tudattalanunkat tárják föl, a mélyben tátongó tragédiát, ami közös bennünk politikai és minden más különbségtől függetlenül.
Innen jöttünk, minden magyar, hidakat építsünk hát árokásás helyett – nekem ezt mondja a film világító, hatalmas betűkkel.
Az alkotás fájdalmas és megható, átélésre késztető, mégsem patetikus, távolról kerüli a mellveregetős romantikát, ugyanakkor az egyoldalú áldozathibáztatást is, más nevén az öngyűlöletet: az érzelmek, az értelem, a szakmaiság egyensúlya valósul meg a képsorok között.
Tökéletesen átjön, hogy
Trianon egy pszichológiai valóság: valahol épp ezt várjuk egy dokufilmtől, hogy a gyűlölet köréből, a másra mutogatás köréből kilépve megélhessük benne azt, ami a miénk
– ha jó, ha rossz, gyógyulni csak szembenézéssel lehet. Ahogy csakis a múlt megismerése menthet meg minket újabb Trianonoktól is. Itt egy lehetőség, hogy újrafogalmazzuk a magyarságunkat egy friss tekintet segítségével, amit a film biztosít. Hogy ne gyűlöljük a múltunkat, ne a frusztráltság uralkodjon rajtunk újabb száz évig.
A Greksa Gábor és Meruk Marcell rendezésében, Kurucz Dániel és Noll-Batek Kristóf forgatókönyvével megvalósuló, kétrészes Trianon-film megmutatja a hibákat, sebet tép föl, de
gyógyítani kezd humorával, átgondolt nyugalmával, a borzalommal párhuzamosan felderengő fénnyel, amit az eredeti értelemben vett hazaszeretet táplál.
És ez jó.
A Trianonnal foglalkozó film második része 2023. július 26-án, vagyis ma este 20 órakor kerül bemutatásra az M5 műsorán. „Dokumentumfilmünk főképpen az 1918. augusztus 8. és az 1921. október 20. közti időszakot vizsgálja az újszerű módszertan alapján, az előző filmünkhöz – «1920 – Az új Közép-Európa» – hasonlóan megszólaló magyar és külföldi történészek, szakértők bevonásával” – fogalmaznak az alkotók.
A második rész sem kendőzi el a komoly problémákat: nyíltan beszél a nemzetiségi kérdés fekete foltjairól, az arisztokrácia túlhatalmáról, a politikát átszövő korrupcióról, miközben nem felejti azt sem, hogy a trianoni diktátummal lemészároltak egy országot, amelynek sem kevesebb, sem több bűne nem volt, mint többinek. Ahogy az egyik szakértő fogalmaz: a történelem során kevés nemzetet aláztak meg ennyire.
Az üzenet egyértelmű Mucsi szájából: „Ne vádoljunk senkit a múlttal, a vád már úgyis hasztalan.”
Magasabb szempontok jelennek meg annál, hogy kinek volt igaza, mert nyilván senkinek: a történelem nem az igazságról szól,
megtanultuk.
Mi lett volna, ha a központi hatalmak nyerik az első világháborút? (Nem lett volna Hitler és Sztálin?) Mi lett volna, ha kiugrunk? Mi lett volna, ha Tisza István életben marad? Megvédhette volna Károlyi Mihály Magyarországot, ha Jászi Oszkárral hazafelé vonatozva egy vadászatról levonják a megfelelő következtetéseket? Mi lett volna, ha nem Károlyi alakít kormányt? Mi lett volna, ha nincs Tanácsköztársaság?
Mi lett volna, ha aláírjuk a békediktátumot, de utána harcolni kezdünk, mint a törökök?
Mi lett volna, ha betartják a győztesek a beígért wilsoni elveket? Mi lett volna, ha Horthy átadja a hatalmat IV. Károlynak?
Nem áruljuk el a válaszokat, tessék megnézni a filmet. Az első része itt látható, a második része hamarosan ugyancsak látható lesz a Youtube-on. A kettőt egyben nézve kellő mélységet is kapunk, nem csupán keresztmetszetet: az animációs dokumentumfilm összességében a magyar történelem egyik legbonyolultabb korszakát teszi láthatóvá és befogadhatóvá.
Nyitókép: Pillanatkép a filmből – Hitler, Sztálin és Tito fiatalon
Az osztrák hatóságok tiltották és tűrték is, a román kommunisták tűrték, de akadályozták a megemlékezéseket. Rákosi és Kádár felhasználták az aradi vértanúk emlékét, de az inkább ellenük dolgozott. A kivégzéseket éltető tradicionalisták pedig mindig is szubkultúra voltak.
Hogy is tehetne ilyet? Egyik magyar vezető sem jelenthette ki Trianon előtt, hogy lelkesen várja a területek elvesztését.
Legalább két ügynök utazott a gépen, Aczél rövidre zárta a nyomozást, Kissinger szerint akár a gépen is történhetett robbanás. Mit mondanak a levéltári források? Veszprémy László Bernát írása.
A Brain Bar jövőfesztiválon tartott előadása után most itt a klasszikus nyugati műveltséget összefoglaló zseniális kötet, amely mindenkinek hasznára válik.
Horrorfilmekkel kezdte, ma már filozofikus mélységekben gondolkodik élet, halál és az emberi történelem dolgairól David Cronenberg. A kanadai rendezővel munkásságáról és tűnődéseiről beszélgettünk.
Őszintén beszámolt a koncepciójáról a magyar miniszterelnök.
Szent István felajánlása nem csupán vallási, hanem közjogi aktus is volt: a magyarság majd' ezer éve él a Szűzanya oltalmában. Nádor Koppány Zsombor teológussal, a Szent István Intézet kutatási igazgatójával beszélgettünk.
Legott utasítva is lett az eddig kedvelt „Lizike”, hogy lesz szíves nem beleszólni „egy másik ország politikájába”. Francesca Rivafinoli írása.
