Együtt kell működni a világgal, a kérdés, hogy meddig – bemutatták az új Kommentárt

Bemutatták a Kommentár folyóirat új lapszámát, mely a keresztény politikáról szól. A kerekasztal résztvevői: Jancsó András politológus, az NKE EJKK Vallás – és Társadalom Kutatóintézetének tudományos segédmunkatársa; Nádor Koppány Zsombor, a Szent István Intézet vezető kutatója és Szerencsés Károly történész voltak. A beszélgetés moderátora Horváth Szilárd, az M5 Kommentár Klub című kultúrpolitikai magazinműsorának házigazdája volt.

Hamvas szerint ha a szent könyvektől eltér egy társadalom, akkor menthetetlenül elvész, és csak akkor találhatja meg magát, ha visszatér ezekhez – nyitott egy idézettel Horváth. Nádor szerint a hitünkből és a filozófiánkból is ugyanarra jutunk, miszerint Európának nincsen más működőképes változata, mint hogy keresztény. Vagy állít valamit egy civilizáció, vagy tagadásban van, és akkor majd egy másik erős kultúra felváltja – idézte T. S. Eliotot. Jancsó szerint nem egyszerűen új pogányságot hoznak ezek a modern gondolatok, hanem egyfajta politikai teológiák jelennek meg – vélekedett Carl Schmitt nyomán. Anno volt egy vita Habermas és Ratzinger között, ahol Habermas, aki magát vallásilag botfülűnek nevezi, elismeri, hogy végtére 

Szerencsés felvetette, hogy '45-ben

Egyfajta istentiszteletnek is felfogható egy kommunista gyűlés, a dolgok behelyettesíthetők. Ezzel szemben nehéz volt védekezni. Négy pillére volt a politizálásnak, ebből hármat ezek a „botfülűek” is el tudnak juttatni az emberekhez, mintha sajátjuk lenne. Ők „demokraták”, „szociálisan érzékenyek” és „hazafiak” – utóbbi nehezen megy.

Amit nem tudnak átadni, az az, hogy ők hisznek, hogy reményt adnak. Ezért legyőzhetetlen a keresztény eszme. Szerencsés végső soron azért optimista, mert a kereszténydemokráciában a három pillér mellett ez a negyedik is megvan, és ezért fog túlélni mindent modern kísérletet, amiről hallottunk.

Nádor szerint a keresztény létezés dilemmája, hogy szélsőségeket kizárnak. Kizárják a felszabadítási teológiát, miszerint Isten országát a földön hozzuk létre. Kizárják a kivonulást a világból, és csak lelkiségi, társadalmat maga mögött hagyó társadalmat tart fontosnak. Mind a katolikusok, mind a protestánsok,

A kérdés, hogy az adott társadalom mit tud megtenni? A földi keretek között a maximumot megtenni nem tudja, de kötelessége munkálkodni az adott országért.

Horváth felvetette, hogy a vallásosok száma csökkent, de a maguk módján vallásosok száma nőtt az utóbbi időben. Mit jelent ebben a kontextusban a keresztény politizálás? És mit jelent Nyugaton, ahol a számok még rosszabbak? Jancsó utalt Rod Dreher javaslatára, miszerint ilyen helyzetben, amikor a kereszténységet ellenséges hangulat veszi körbe, vissza kell húzódni. Ratzinger szerint viszont világító közösségekké kell válni. A keresztény politizálás története, hogy a keresztény politizálás döntő többségben lett volna, sőt, van történelmi tapasztalatunk arra, hogyan kell kisebbségben politizálni. Meg kell fontolnunk, hogy a hit megvallásával közvetítjük értékeinket a társadalom számára.

Szerencsés szerint így volt ez a szocializmusban is. Akkor is ez volt az arány, akkor is voltak felmérések, és ezért ő is egyetért, hogy hiteles személyiségek és közösségek kellenek. Nem szükséges, hogy mindenki keresztény pártban vagy szervezetben politizáljon, de lebegjen ott a társadalom felett, hogy ilyen is van. És van, akinek el kell mennie a mártíriumig is, ilyen volt Mindszenty is: róla mindenki tudta, hogy nem fog alkudni, nem kollaborál.

 Amíg ez megvan, addig van remény, hogy az alappillérek érvényesülnek, és nem következik be semmilyen apokaliptikus vízió.

A politika más, mint a vallás. A politikában minden pozícióért meg kell küzdeni. Azok tudnak reményt adni, akik '45 után úgy hitték, hogy nincs minden veszve a szovjet megszállás miatt, a szuverén állam eszméje nem veszett el. Ez hiú remény volt, de remény nélkül nincs politika. Ezért hitték egyesek, hogy koalícióra kell lépni a kommunistákkal, ez téves volt. De ezeket a kompromisszumokat meg kellett hozni a remény jegyében. Az már más kérdés, hogy amikor elveszett Magyarország szabadságának lehetősége, akkor hogyan működjünk együtt egy diktatúrával? Legyek békepap, vagy vállaljam a börtönt vagy akár a kötelet? Az nyilvánvaló, hogy a megszálló Szovjetunióval együtt kellett működni, a világgal együtt kell működni. De ott is megvan a határ, hogy meddig, hiszen az ellenfél a megsemmisítésünkre tör. Szerencsés itt nem folytatta, mert a hasonlatok furcsa analógiákat vetnének fel.