„Sokszor teljesen maga alá gyűrt a téma, gyakran előfordult, hogy a halállal álmodtam” – mondja a filmrendező, akinek az Erőss Zsolt tragédiájáról szóló filmje több nívós kategóriában is nyert a filmszemlén.
Ahogy a Mandineren is megírtuk, a Magyar Mozgókép Fesztivál záróestjén adták át a legjobbaknak járó kitüntetéseket. A Blokád mellett a Hat hét és a Magasságok és mélységek alkotói is több díjjal a zsebükben térhettek haza.
A díjátadó gála után lapunk rövid interjút készített Csoma Sándorral, akit az ötfős zsűri a legjobb rendezőnek ítélt Magasságok és mélységek című alkotásáért. A film Erőss Zsolt hegymászó 2013-ban bekövetkezett tragikus halálát, és családja azutáni gyászfolyamatát dolgozza fel.
Csoma Sándor mellett a film egyik főszereplője, Pál Emőke pedig – aki Erőss Zsolt özvegyét alakította – elnyerte a legjobb női főszereplő díját.
***
Két elég nívós kategóriában (legjobb rendező és legjobb színésznő) nyert díjat a Magasságok és mélységek az idei filmszemlén. Hogy fogadta?
Őszintén szólva már annak is nagyon örültem, hogy ilyen sok díjra voltunk jelölve, mert így több fontos pozícióban lévő stábtagunk neve és munkája is megjelenhetett pár másodpercre a képernyőn. Például Balázs Ádám csodálatos zenéjébe is belehallgathattunk egy picit. A nézőközönség is újra találkozhatott velük, és megkaphatták a megérdemelt elismerést. Összességében nagyon-nagyon pozitív élmény volt. Bevallom, elsősorban Emőke díjának örülök, az esik a legjobban, mert már nagyon vártam, hogy elismerést kapjon. Csodálatos alakítást nyújt a filmben és nagyon-nagyon tehetséges. Kiemelten fontosnak tartom,
Az pedig, hogy megkaptam a legjobb rendezői díjat, csak hab a tortán.
Nagyon kényes témához nyúlt a csapat: Erőss Zsolt tragédiáját dolgozza fel a film. Mennyire volt nehéz egy mindenki által jól ismert történettel dolgozni, ráadásul úgy, hogy Pál Emőke egy olyan nőt alakított, aki még itt van közöttünk (Sterczer Hilda, Erőss özvegye)?
Bevallom: nagyon megterhelő volt mind az írási folyamat, mind pedig a filmforgatás. Az forgatókönyv-írás folyamata során nagyon-nagyon el kellett merüljek ezekben az érzésekben – abban a lelkivilágban, amelyben Sterczer Hilda a tragédiát követően elmerült. Beszéltem többek között Hilda pszichológusával is, Tapolyai Emőkével, aminek révén tényleg nagyon őszintén és mélyen beleláthattam Hilda akkori lelkiállapotába. Ez mindenképpen segített a filmnek abban, hogy hitelesebb legyen.
Milyen hatással volt önökre az alkotási folyamat?
Ez a munkafolyamat azt is hozta magával,
például, hogy valamelyik szerettem meghal. Úgyhogy ez egy nagyon nehéz időszak volt. Azt is gyakran láttam a forgatás során, hogy Pál Emőkével, a főszerepet játszó színésznővel is többször megesett, hogy nem tudott kijönni abból a nagyon szomorú hangulatból a forgatás után, és egy kicsit magával vitte a szünetekbe is.
Milyen volt együtt dolgozni Sterczer Hildával, Erőss Zsolt özvegyével?
Hilda nagyon sokat segített nekünk, ám emiatt újra fel kellett szakítania a sebeket, hogy beszélni tudjon nekünk erről az időszakról. De legbelül mindannyian tudtuk, hogy megéri a szenvedés mindhármunk részéről, hogyha a film aztán kellően hiteles és őszinte tud lenni. Mert akkor viszont nagyon sok embernek segíteni tud, és egy missziót tud ellátni azzal,
A díjátadón elhangzott a közelmúltban – szintén hasonló körülmények között – elhunyt Suhajda Szilárd neve is.
Igen, a díjat Suhajda Szilárd emlékének ajánlottam, hiszen sokat segített nekünk korábban, a film készítése során.
Említette a határon túli tehetségeket. Pál Emőke, ugyancsak erdélyi származású, ahogy maga Erőss Zsolt is, az őt megformáló Trill Zsolt pedig Kárpátaljai. Tudatosan válogatott a határainkon túlról?
Őszintén szólva nekem alkotóként nagyon izgalmas, amikor határon túlra megyek. Egy picit másfajta színjátszással találkozom, másfajta emberekkel, új arcokkal, nem csupán ,azokkal, akiket itthon megszoktam. Ebben benne van a felfedezés öröme, s persze az is, hogy lehetőséget tudok adni olyan színészeknek, akinek talán kevesebb esélye van bekerülni egy-egy magyar filmbe, mintha itt élne Magyarországon.
Ez mozgat.
Nyitókép: MTI / Vasvári Tamás
Ha a düh-kór már nem elég, akkor a klasszikus, jól bevált veszettség is megteszi, vagy legalábbis egy variánsa. Ettől pedig a francia veszettek szinte szó szerint tépik szét egymást.
Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Az ukrán elnök veszélyezteti Szlovákiát – véli a kormányfő.
A katonai szövetségben abból indulnak ki, hogy az USA nem fordít hátat a közösségnek, betartja vállalt kötelezettségeit – mondta Boris Ruge.
