A magyar kultúra napján a Duna Tv tűzte műsorra Petőfi Sándor A helység kalapácsa című eposzparódiájának legújabb filmes feldolgozását. A „magyaros elemekkel megbolygatott westernfilm” kellemes csalódás, ami leginkább a kiváló színészeknek köszönhető.
Új Petőfi-film érkezett a Petőfi-bicentenárium napjaiban: a Duna Tv mutatta be A helység kalapácsának legújabb filmes változatát.
A nagy garral beharangozott, de finoman szólva is csalódást okozó Aranybulla-sorozat után kissé félve ültem le a képernyő elé, hátha egy kínos-feszengős fél óra után megint ugyanazt kell megállapítanom: jobb lett volna, ha ez az egész el sem készül.
Szerencsére nem így történt. A helység kalapácsa a bizarr műfaji besorolás – eastern western – ellenére is egész jól működik, amiben nagy szerepe van a Petőfi-féle csavaros-okos humort dialógusokba ültető feszes forgatókönyvnek és a szerepeikhez remekül klappoló színészeknek.
„Ez egy westernfilm magyaros elemekkel megbolygatva,
például matyó motívumok jelennek meg a jelmezekben, a Ferenczi György által megzenésített Petőfi-versek pedig furcsa egyveleget adnak, ami erősíti a paródiát” – mondta még a javarészt a tordasi westernfaluban zajló forgatás sajtónapján a rendező, Dombrovszky Linda (A kockaember, Pilátus).
Bár a „csomagolás”, azaz a filmnyelv és látvány valóban különleges, az eredeti szöveget szinte teljes egészében megtartották, Somogyi György forgatókönyvíró csak néhány sort húzott ki, illetve az eposzt közösen dialógusokba ültették át. A vizuálisan így a mostani fiatalabb generációk igényeihez is talán közelebb álló film újdonsága még, hogy a jelen problémáira, hangsúlyosan a természet pusztulására is reflektál,
Mindez, Dombrovszky Linda szerint szintén nem esik messze Petőfi a vígeposz egy-két sorában elrejtett üzenetétől, vagyis hogy „mi, emberek pici porszemek vagyunk a világuniverzumban, apró-cseprő dolgokkal küzdünk, miközben a világ elpusztul”.
És bár mindez nagyon komolyan hangzik, az MTVA megbízásából a Megafilm gyártásában készült A helység kalapácsa pont annyira veszi magát komolyan, mint amennyire kell, és mint amennyire Petőfi tette ezt első nyomtatásban megjelent műve mindenkit és mindent finoman megcsipkedő, kifordított világával.
A rövidke kis szerelmi sztori „friss, lendületes tálalása” ki is tart körülbelül a játékidő kétharmadáig, aminek fényében megbocsátható a túlzottan didaktikus befejezés is. Az viszont végig jól érzékelhető, hogy
Mindenki egytől egyig beleteszi a magáét a közös mókázásba Zayzon Zsolt motoros cowboyától – ő mint újonnan kitalált karakter mesélőként akár maga Petőfi is lehetne – a Pindroch Csaba által szerencsére nem túljátszott Fejenagyon át Cserna Antal kiválóan megformált lágyszívű kántorjáig.
A nőkről nem is beszélve! Györgyi Anna szemérmetes Erzsókként magától értetődően csavarja el a kocsma összes férfijának a fejét, és csodálatosan énekel is, Gubás Gabi pedig csúnya aranyfogakkal is tökéletes amazontermészetű Márta.
Ferenczi György Petőfi-feldolgozásainak pedig valószínűleg nem kell külön reklámot csinálni. Ő már régóta nagy rajongója a lánglelkű költőnek, akit „toronymagasan az első befutónak” tart, és hogy rögtön egy árukapcsolással is éljek, a Varidance és a Bartók Színház János vitézét is tomboló sikerre vezette a Rackajammal és Szirtes Edina Mókussal közösen.
Mindazonáltal ez A helység kalapácsa hiába sorolható a jobban sikerült, vagy fogalmazzunk inkább így, a figyelmet megragadni képes, jó ötleten alapuló adaptációk közé, összességében
Arra esetleg jó lehet, hogy a neonfényes kocsmapult előtt összehúzott szemöldökkel az övébe kapaszkodó Ember Márk (Csepű Palkó) és férfitársai zenés-táncos Hortobágyi kocsmárosné-performansza meghozza a kedvet az eredeti mű elolvasásához.
Aki pedig klasszikusabb filmélményre vágyik, az bármikor újranézheti a Zsurzs Éva rendezte 1965-ös változatot, amelyben Bessenyei Ferenc, Gábor Miklós, Major Tamás, Mészáros Ági és Gobbi Hilda fordítja fel és ki a helység leglátogatottabb – igaz, csak egy van! – kocsmáját.
A helység kalapácsa a Mediaklikk oldalán bármikor megtekinthető!
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
„Nem tudtam mindenkinek elmondani, hogy ne haragudjatok, de akit láttatok a filmvásznon, az nem én voltam” – idézi fel a művész, akit a '80-as években Beri Ary-ként ismert Magyarország.Interjúnk.
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
