Korszakokon és rendszereken átívelő privát szilveszteri felvételek segítségével elevenítjük fel a 20. századi Magyarország derűs momentumait. A Fortepanról válogatott fényképek megdermedt pillanatai epikus történetté szövik kollektív múltunkat.
Kéri Gáspár írása és válogatása
***
Idén nem egyszer feltettük az aranylemezt egy-egy olyan kiállítás és film megnézése vagy könyv elolvasása után, amely bő évszázaddal ezelőtti évekbe repített bennünket. A többször visszamondott szentencia szerint ugyanis a hosszúra nyúlt 19. század az első világháborúval ért véget, ami után már semmiről nem lehetett úgy gondolkodni és beszélni, mint az azt megelőző évtizedekben. Bár elsősorban a művészetekhez való viszonyunk átalakulására és az általános vizuális kultúrában tapasztalható cezúrára gondoltunk, ám ezeknek a karakteres változásoknak minden esetben az előző század nyugati társadalmaiban végbemenő gyökeres átalakulások adtak táptalajt.
A Fortepan gyűjteményében található legrégebbi szilveszteri fotók is abból az időszakból származnak, amikor a pesti, a pozsonyi vagy a szabadkai és nagyváradi báltermekben felcsendülő Strauss-keringők békés derűjét egy csapásra felváltotta a Nagy Háború kataklizmájából kibontakozó, abból kiszakadni akaró hedonista életszemlélet, a jövőbe vetett pozitív hit és a kilátástalanság ellentmondásos kettőssége.
Az ántivilágot még karakteresen megidéző vidám társaság egy falusi söntésben, frontkatonák egy csoportja az 1917-es év szilveszterén – vajon hányan élték meg e fotók szereplői közül a háború végét? Az 1930-as, 1940-es évek szilveszteri hangulatait extrém poénkodások, decens polgári hangulat, és az alkoholszint meredek emelkedésével párhuzamos növekvő eufória jellemezte a képek tanúsága szerint. A következő háború éveinek időszakát már egy jelmezt öltött társaság – a bajor bőrnadrágos stüszivadásztól a vadnyugati cowboyon át a mulatt nőkig – szimbolizálja, összetéveszthetetlen multikulti hangulatot árasztva. Mindeközben a Don-kanyartól El Alameinig, Holland Kelet-Indiától a norvég fjordokig állt a véres bál az egész világon.
Hogy 1956 szilveszterén felejteni vagy az előremenekülés szándékával optimistán a jövőbe akart tekinteni a rendező Várkonyi Zoltán társasága, ma már sosem tudjuk meg, mindenesetre a konszolidáció és az új gazdasági mechanizmus éveinek szilvesztereit már árgus rendőri tekintetek, papírtrombitákon csüngő szájak és horrorisztikus jelmezek kísérik a budapesti Nagykörút forgatagában és talán egy faluházban.
A Fortepan tetemes mennyiségű szilveszteri felvétele a hetvenes évekből származik, ahol mindennel – és annak az ellenkezőjével is – szembesülünk. A ceglédi tetőkön pezsgővel koccintó kéményseprők propagandisztikusan vidám látványa legalább annyira okot ad a melankóliába oltott keserédes vidámságra, mint a privát házibulik miniszoknyás, trapéznadrágos párjai, valamint egy vállalati buli kosztümös, VOR-öltönyös elegáns duettje. És akkor a mozdulatlannak ható Kádár-korszak pesti aluljáróban szétcsapott közönségéről még szót sem ejtettünk, hogy válogatásunk a nyolcvanas évek közepével, egy Petőfi csarnokbeli szilveszteri tévéfelvétel fürdőrucis partijával záruljon.
A fotóknak megvan az a különös képessége, hogy a nyilvánvaló dokumentumértéken túl emlékezzenek és emlékeztessenek bennünket. És a megdermedt pillanatokban, jelesül mostani válogatásunkban nem egyszerűen a régmúlt idők szilveszterei köszönnek vissza; az egész magyar 20. század megelevenedik.
1916 (Horváth Lajos)
1916 (Jankó Attila)
1932
1933 (Lovas Rita)
1942 (Erky-Nagy Tibor)
1956 (Bauer Tibor)
1965
1965 (Geréb Anna)
1968
1970 (Urbán Tamás)
1973 (Erky-Nagy Tibor)
1975 (UVATERV)
1977 (Kereki Sándor)
1986 (Rádió és Televízió Újság)
Nyitókép: 1940 (Erky-Nagy Tibor)
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
„Nem tudtam mindenkinek elmondani, hogy ne haragudjatok, de akit láttatok a filmvásznon, az nem én voltam” – idézi fel a művész, akit a '80-as években Beri Ary-ként ismert Magyarország.Interjúnk.
„Ha otthon maradunk, annak beláthatatlan következményei lesznek a jövőre nézve. December 1-jén menjünk szavazni a magyarságunkért!”
Realista vagyok, kulturális misszióra nem vállalkozhatunk, nincs rá se kapacitás se igény.
Sajtóhírek szerint egy listát is találtak náluk politikusokról és újságírókról.
A bukfenckirály megint nagyot alakított.
