Korszakokon és rendszereken átívelő privát szilveszteri felvételek segítségével elevenítjük fel a 20. századi Magyarország derűs momentumait. A Fortepanról válogatott fényképek megdermedt pillanatai epikus történetté szövik kollektív múltunkat.
Kéri Gáspár írása és válogatása
***
Idén nem egyszer feltettük az aranylemezt egy-egy olyan kiállítás és film megnézése vagy könyv elolvasása után, amely bő évszázaddal ezelőtti évekbe repített bennünket. A többször visszamondott szentencia szerint ugyanis a hosszúra nyúlt 19. század az első világháborúval ért véget, ami után már semmiről nem lehetett úgy gondolkodni és beszélni, mint az azt megelőző évtizedekben. Bár elsősorban a művészetekhez való viszonyunk átalakulására és az általános vizuális kultúrában tapasztalható cezúrára gondoltunk, ám ezeknek a karakteres változásoknak minden esetben az előző század nyugati társadalmaiban végbemenő gyökeres átalakulások adtak táptalajt.
A Fortepan gyűjteményében található legrégebbi szilveszteri fotók is abból az időszakból származnak, amikor a pesti, a pozsonyi vagy a szabadkai és nagyváradi báltermekben felcsendülő Strauss-keringők békés derűjét egy csapásra felváltotta a Nagy Háború kataklizmájából kibontakozó, abból kiszakadni akaró hedonista életszemlélet, a jövőbe vetett pozitív hit és a kilátástalanság ellentmondásos kettőssége.
Az ántivilágot még karakteresen megidéző vidám társaság egy falusi söntésben, frontkatonák egy csoportja az 1917-es év szilveszterén – vajon hányan élték meg e fotók szereplői közül a háború végét? Az 1930-as, 1940-es évek szilveszteri hangulatait extrém poénkodások, decens polgári hangulat, és az alkoholszint meredek emelkedésével párhuzamos növekvő eufória jellemezte a képek tanúsága szerint. A következő háború éveinek időszakát már egy jelmezt öltött társaság – a bajor bőrnadrágos stüszivadásztól a vadnyugati cowboyon át a mulatt nőkig – szimbolizálja, összetéveszthetetlen multikulti hangulatot árasztva. Mindeközben a Don-kanyartól El Alameinig, Holland Kelet-Indiától a norvég fjordokig állt a véres bál az egész világon.
Hogy 1956 szilveszterén felejteni vagy az előremenekülés szándékával optimistán a jövőbe akart tekinteni a rendező Várkonyi Zoltán társasága, ma már sosem tudjuk meg, mindenesetre a konszolidáció és az új gazdasági mechanizmus éveinek szilvesztereit már árgus rendőri tekintetek, papírtrombitákon csüngő szájak és horrorisztikus jelmezek kísérik a budapesti Nagykörút forgatagában és talán egy faluházban.
A Fortepan tetemes mennyiségű szilveszteri felvétele a hetvenes évekből származik, ahol mindennel – és annak az ellenkezőjével is – szembesülünk. A ceglédi tetőkön pezsgővel koccintó kéményseprők propagandisztikusan vidám látványa legalább annyira okot ad a melankóliába oltott keserédes vidámságra, mint a privát házibulik miniszoknyás, trapéznadrágos párjai, valamint egy vállalati buli kosztümös, VOR-öltönyös elegáns duettje. És akkor a mozdulatlannak ható Kádár-korszak pesti aluljáróban szétcsapott közönségéről még szót sem ejtettünk, hogy válogatásunk a nyolcvanas évek közepével, egy Petőfi csarnokbeli szilveszteri tévéfelvétel fürdőrucis partijával záruljon.
A fotóknak megvan az a különös képessége, hogy a nyilvánvaló dokumentumértéken túl emlékezzenek és emlékeztessenek bennünket. És a megdermedt pillanatokban, jelesül mostani válogatásunkban nem egyszerűen a régmúlt idők szilveszterei köszönnek vissza; az egész magyar 20. század megelevenedik.
1916 (Horváth Lajos)
1916 (Jankó Attila)
1932
1933 (Lovas Rita)
1942 (Erky-Nagy Tibor)
1956 (Bauer Tibor)
1965
1965 (Geréb Anna)
1968
1970 (Urbán Tamás)
1973 (Erky-Nagy Tibor)
1975 (UVATERV)
1977 (Kereki Sándor)
1986 (Rádió és Televízió Újság)
Nyitókép: 1940 (Erky-Nagy Tibor)
Valami történik, a hitehagyott Nyugaton egyre többen szomjazzák a transzcendenciát. A vallásosság nemcsak hasznos, de észszerű választás is, itt az ideje, hogy a hívők megragadják az alkalmat, és beszélgetni kezdjenek a bizonytalanokkal – mutat rá a változó korszellem kínálta esélyre Ross Douthat.
A modell sikerének ellenére a Magyarországon történő bevezetés számos kihívást rejt magában.
Sokáig „tótnak” hitték őket, de a kutatások is bebizonyították, Derenken egykor lengyelek, gorálok éltek. Rémiás Tibort, a nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatóját kérdeztük.
Felkészültünk mindenre, de még így is ért meglepetés. Ledaráltuk a méltán népszerű Hunyadi második felét, és leesett az állunk.
A német anyanyelvű Zsigmond király például nem érti az osztrákokat, a sorozat ennek ellenére is működik, „ha annak nézzük, aminek az alkotók vélhetően szánták” – mondja Pálosfalvi Tamás.
„A magyar népzene és a néptánc tudja legjobban bemutatni a nemzeti karakterünket” – hangsúlyozta Rosonczy-Kovács Mihály annak kapcsán, hogy a csárdás hagyománya felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.
A lipcsei együttes új vezetőedzője összeállt egy közös fotóra Gulácsi Péterrel és Orbán Willivel.
Az egykori OBT vezető többször is élesen kritizálta a magyar igazságszolgáltatási rendszert.
