Bódi Ábel szerint a nemzeti konszenzus az egyetlen olyan mód, amivel építő politikát lehet folytatni. Ehhez kell a kulturális hegemónia, amit nem kérdőjeleznek meg. ’68 előtt a politika és a kultúra nagyon elvált egymástól, előbbi nem akart beleszólni az utóbbiba. Ekkor még erős volt az emberek hite, vallása, sokkal inkább organikusan szőtte át a nemzetet a népi hagyomány. Voltak nemzeti gondolatokkal megáldott kommunisták is, például Ady, még ha kevés ilyen is volt. Ám amikor rájöttek a kommunisták, hogy politikailag nem tudnak hatalomra jutni, áttértek a kulturális, metapolitikai térre.
A kultúra lett az a hídfő, amit átvettek. Ezzel és az oktatással gyakorolták a hatalmat, a kettő terület az SZFE-ben ér össze. Ez a „forradalmárok olyan fészke” volt, amiért „az utolsó vérig harcolnak”. A politika függelmi viszonyban van a néppel, a nép pedig szerves viszonyban a kultúrával. Ezért fedezhető fel a politikai tartalom az SZFE szabadságharcos üzenete mögött. Bódiék üzenete az volt, hogy „itt nem lesz 1968”, rámutatva, hogy az SZFE üzenete politikai volt. De hasonló példa lehetne még a Netflix, YouTube, a közösségi média,
ezeken a kultúrát közvetítő tereken kell csatázni és nyerni – érvelt az aktivista.