Az egész életemre hatással volt – Ákos mesél filmes kedvenceiről

Nagyon nehéz csupán három kedvencet megnevezni, de az nem kérdés, hogy melyik számomra a legfontosabb film: a Huszárik-féle Szindbád. Túlzás nélkül mondhatom, hogy az egész életemre hatással volt. Gimnazista koromban láttam először, teljesen felkavart. Hogy ez az elégikus látomás hogyan találhatott szíven egy 15 éves gyereket, azt ma sem értem. Többször láttam, mint ahány éves vagyok, de Latinovits és Dajka Margit fantasztikus játéka minden alkalommal lenyűgöz, a hangok és képek szinte hipnotikus hatást keltenek. A korszak alkotásai – például a Szerelem vagy a Macskajáték is – költői filmnyelven beszélnek. Hogy ezeket az érzékeny filmeket hogyan tudták az adott időszak korlátos műszaki és anyagi lehetőségei mellett ilyen színvonalon megvalósítani, számomra rejtély.

Szinbád (Huszárik Zoltán, 1971)

Egészen más zsánerű film a másik nagy kedvencem, Monory Mész András rendezése, a Meteo. Egyedülálló a magyar filmtörténetben ez a kétségtelen Szárnyas fejvadász-hatást mutató, kelet-európai disztópia. Rajongásom odáig ment, hogy

mint a filmben. Bereményi Géza forgatókönyvének három főszereplője a Test, az Ész és a Lélek allegóriájaként sodródik a káoszban. Olyan jó rádöbbenni, hogy milyen fantasztikus színészeink vannak! Eperjes Károly játssza Berliozt, a dörzsölt vagányt, pazar, ahogy kitombolja magát. Esztergályos Cecília egy kisebb szerepben is grandiózus komika, Balkay Géza elképesztő a vásárcsarnoki jelenetben.

Meteo (Monory Mész András, 1990)

Harmadiknak a Hídembert emelném ki. A legtöbben talán az általam is nagyon kedvelt Eldorádót vagy A tanítványokat említenék Bereményi rendezései közül, de szerintem az Egri csillagok óta ez a legjelentősebb, leglátványosabb, legnagyobb erőt megmozgató filmünk. Sokan sportot űznek abból, hogy leszólják, semmibe vegyék még a kétségbevonhatatlan teljesítményt is: a Hídember miatt megbélyegezték a rendezőt, elképesztő támadásokat kapott az alkotógárda.

Minden március 15-én megnézem a családommal, és gratuláló üzenetet küldök az alkotóknak. Akit ismerek, azt fel is hívom, ahogy például az Örök tél megnézése után is tettem, vagy akár a Kincsemnél: egyszerűen jólesik kimondani, hogy tisztes és hatásos munkát végeztél, lenyűgöztél, köszönöm.

A Hídember (Bereményi Géza, 2002)

Nyitókép: Földházi Árpád