Rengeteg minden volt, amiről tudtam, hogy még helyet kaphat benne, de ahhoz – hogy is fogalmazzam – el is kell tudnom játszani azokat. Meg megértenem. Tehát befogadóbbnak kell lennem. Nem akartam csak ős szabadzenét játszani. Úgy éreztem, az már nem az én utam.
Nemcsak két zenei világot igyekeztél egymáshoz közelíteni, de az évek során „közös” hangszert is készítettél. A fuhunt végül is szabadalmaztattad?
Nem, mert túlságosan bonyolult lett volna. Először 1998-ban csináltam egy nagy furulyát. Ma már persze hoznak be Erdélyből ilyen furulyákat, ami más, mint a somogyi ötlyukú hosszúfurulya vagy a szlovákok fujarája. Ezt a hatlyukú pásztorfurulyát Gyimesben és szerte Erdélyben használják, ebből készítettem egy C-hangolású, mély hangú változatot, amit csak időnként tudtam használni a zenekaromban, mert csak egyetlen hangsor található rajta. Elkezdtem koncerteken használni, és közben rájöttem, hogy ez voltaképpen új hangszer. A fújásra utaló fu szótag a furulya révén adta magát, a hun meg azért jutott eszembe – túl a kézenfekvő Hungarián –, mert amikor 1998-ban Kínában jártam, a pekingi piacon vettem pár furulyát, amelyek ugyanolyanok voltak, mint a gyimesi hangszerek, csak bambuszból készültek, és felül volt egy plusz lyuk rajtuk, amit ha rizspapírral befedtem, picit zizegő hangja lett. Úgy gondolom – de ez csak feltételezés –, hogy a hunok valaha a mai Kína területéről áradtak szét, és lehet, hogy ők hozták ezt a furulyát magukkal a Kárpát-medencébe. Így ragadt meg a székelyeknél. Ezért lett a hangszer neve fuhun.
Beszéljünk kicsit az együttműködésekről. Szabados Györggyel hosszú ideig játszottál, Borbély Misivel több albumot készítettél.
Ez utóbbi inkább csak baráti kapcsolat. A 2006-os Te+Te című CD Hollókői Lajos, a Fonó akkori vezetőjének ötlete volt, így született meg – ahogy nemrég szintén a Fonó vetette fel, hogy készítsünk valamit újra közösen. Összeraktunk egy újabb nagylemezt (Borbély–Dresch Quartet: Körbe-körbe, 2018 – a szerk.), szerintem egész jó lett. Merthogy időközben valamennyien jobb zenészek lettünk. Borbély Misitől amúgy sokat lehet tanulni, kiváló, nagyon tudatos zenész és remek tanár.
A példaképeddel, Archie Sheppel való 2002-es találkozás, lemezkészítés és koncertezés hozta azt az élményt, amit előzetesen vártál tőle?
Hozta! Archie óriási személyiség, nemcsak zenészként, hanem emberként is. Roppant erős a kisugárzása. Olyan erős, hogy amikor elkezdtünk játszani, kinyitott bennem mindent. Nem féltem, teljesen felszabadultam, mertem játszani, éreztem a produkció erejét, emelkedettségét. Ezt a fajta élményt nála éltem át először. Szabadosnál is voltak hasonló miliők, de Archie-val jazzt játszottunk, és annak az atmoszféráját éreztem meg, hogy ez neki mit jelenthet. Táncban amúgy átéltem hasonlót, amikor egyszer Gyimesben Halmágyi Misi bácsi névnapján egy helyi asszony, Kati buli közben felrántott táncolni.
Egyszerűen belevitt, éreztem, most megkapom az egész dózist, hogy ezt hogyan kell csinálni.
Megtörtént a beavatás, ahogy ezt mondják. Archie meg a jazz végtelenül szabad és nemes érzetébe vitt bele. Ezek olyan erős élmények, hogy utána a saját zenémet is másként játszom. Szerintem.