Felélednek a magyar hagyományok Izraelben – Novák Attila a Mandinernek

Miért tartották fontosnak, hogy könyv szülessen az izraeli magyar emlékekről?

Bár magam és mások is többször is fontolgatták azt, hogy egy ilyen jellegű kötetet kellene írni, mindenképpen fontos volt a külső inspiráció. Antall Péter, az Antall József Tudásközpont igazgatója volt az, aki felvetette a könyv ötletét és megteremtette a lehetőségét ennek. Shiri Zsuzsa, az MTI izraeli tudósítója volt a szerzőtársam, a gyönyörű fotókat pedig Danziger Dániel készítette. Az AJTK számára kézenfekvő volt a dolog, hiszen sikeres, hasonló tematikájú cseh és lengyel köteten vannak túl. Igazán adta magát az ötlet, hogy a zsidóság, a kereszténység és az iszlám metszéspontján elhelyezkedő, a történelmi Magyarország területéről származó jelentős számú magyar eredetű lakossággal bíró, rendkívül érdekes és színes országról is szülessen egy ilyen összefoglaló munka. Nagyon fontos koncepcionális vonása a könyvnek, hogy

Ez így forradalmi újításnak tekinthető, hiszen keresztény és zsidó emlékhelyekre specializált szentföldi bédekkerek jócskán vannak és a modern Izraelt bemutatók is (melyek tárgyalhatják az előzőket), de a magyar kultúra mint legkisebb közös többszörös „bevetése” eddig még váratott magára. Ezért szerepelnek egy szövegtestben a magyar keresztes lovagok és a Mea Searim jeruzsálemi ortodox negyed magyar házai is, a magyar kultúrvilág borít föléjük egy és egyetlen égboltot. Az ortodoxia számbavételének amúgy külön is örülök, nem csak azért, mert ez a hagyományőrző világ mind ez idáig maximum bizarr megjegyzéseket kapott az eddigi kulturális bédekkerekben, hanem azért is, mert a Bnei Brak-i Shmuel Yaari rabbi segítségével hozzáértő betekintést nyerhettünk ebbe az egyébként a kívülálló számára – beleértve a nem vallásos zsidókat is – nehezen megközelíthető világba. Három magyarországi könyvbemutató után október 17-én, a Magyar Napok keretében mutattuk be Tel-Avivban a már héber nyelven is megjelent kötetet – Tarbay Dávid, Spiró György és más magyar írók fordítója értő átültetésében, melyet Izrael egyik legnagyobb kiadója-terjesztője, a Steimatzky fog elérhetővé tenni az egész országban. A bemutatón – melyet Benkő Levente magyar nagykövet nyitott meg – beszédet mondott a magyar származású Daniel Hershkowitz, volt miniszter, a Bar Ilan egyetem volt rektora is, aki régi támogatója a magyar-izraeli kapcsolatoknak. Leszögezném még azt, hogy nem lexikont írtunk, nem tudtunk mindenkit belefoglalni ebbe a nagy és kalandos vállalkozásba, hanem kiemeléseket tettünk, jelzóbójákat vertünk le, melyek remélem, még sokáig fogják mutatni az irányt azoknak, akik utakat keresnek.

Novák Attila

Időben mikor, illetve hol kezdődtek el a Szentföld magyar vonatkozásai, emlékei, teljesítményei?

Korai nyom az, amikor II.András szentföldi hadjáratba kezdett 1217-ben, ez tekinthető az első komoly szentföldi nyomnak. A király egyébként – bár részt vett Beiszan városa elfoglalásában és a Tábor hegyén lévő erődítmény ostromában –

majd a beaufort-i vereség után elhagyta a területet. A pápa erős méltatlankodását maga után vonó cselekmény talán minden eddiginél jobban utal a magyarok öntörvényűségére és arra, hogy a király számára nem a győztes hadjárat volt a legfontosabb, hanem a szakrális tárgyak megszerzése. Fontos legendaszerű nyoma a magyar keresztesek ottlétének az észak-izraeli Mi’iliya falu, melynek legalább két nagy családja a magyar keresztesek leszármazottainak tartja magát, erre alapozva ez év szeptemberében  a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend kezdeményezésére felavatták II. András király bronz domborművét. Függetlenül attól, hogy az arab falu egyes lakosai tényleg magyar eredetűek vagy sem, tehát a történelmi hitelességtől, fontos kapcsolódási pontot jelent az a  történelmi emlékezet, amely ezt az eredetet fenntartotta.

Egyenesen Herzl Tivadartól kezdve erős modern kori kapcsolódási pontok vannak Magyarország, a magyar föld és a Szentföld között: hogyan lehet elkezdeni feldolgozni az innen a Szentföldre és a későbbi Izraelbe induló zsidó személyiségek cselekedeteit, örökségüket?

Ha az ember elkezd olvasni, legyen akárhol is a világon, hamar követik egymást az események kronológiailag: Herzl Tivadar után az olvasó beleütközik a numerus clausus idején Palesztinába költözött magyar mérnökök tevékenységébe, a tel avivi eredeti Habima színházat felépítő Kaufmann Oszkár emlékébe, vagy éppen a magyar alapítású kibucokéba. Ebből a szempontból jó kiindulópontot jelent a kötet, hiszen – bár földrajzi egységenként halad, de közben elmeséli az egész palesztinai-izraeli magyar történelmet is.

Írók, költők, zenészek, építészek nemzedékeiről beszélnek: ön kiket emelne ki a különböző kategóriákból, mesterségekből, akik a legkülönlegesebb, ön számára legérdekesebb teljesítményt nyújtották magyarországi gyökerű zsidókként Izraelben?

Hadd legyek szakmai soviniszta, először is kiemelném a történész Jacob Katzot, aki a magyarországi zsidóság szakadásának, az ortodox-neológ szétválásnak világszerte ismert kutatója volt.

Pártos Ödön hegedűművész, Keleti Ágnes tornász, csak hogy még egy pár nevet említsek. De magyarok voltak Hatam Sofer, a rendkívül nagy hatású pozsonyi rabbi tanítványai is, akik a 19. század második felében és végén Palesztinába érkeztek és a jeruzsálemi Mea Searim negyed Magyar Házait megalapították. A természettudományok terén sem kell szégyenkeznünk, Fekete Mihály matematikus – a Héber Egyetem egykori rektora – mellett Avram Hershko Nobel-díjas biokémikus is Magyarország szülötte volt. Rengeteg izraeli híresség rendelkezik magyar gyökerekkel, nem is lehet felsorolni őket olyan könnyen. Valamikor az 1960-as, 1970-es években félig komolyan „magyar maffiának” nevezték Ephraim Kishont, Tomi Lapidot, valamint a két karikaturistát, Zeevet (Yaaakov Farkash) és Dosh-t (Gárdos Károly). Ezek a magyarok azonban nagyon izraeliek is voltak, például Dosh teremtette meg 1956-ban a lazán öltözött izraeli kamasz, Szrulik rajzfiguráját, aki a tipikus izraelit testesítette meg.

Mennyire fontosak a magyarországi gyökerek az innen elszármazó, illetve tőlük származó mai izraeli zsidóknak? Hogyan változott az elmúlt harminc évben, mi a helyzet jelenleg?

A magyar kulturális gyökerek rendkívül fontosak a magyar származású zsidóknak.

A multikulturalizmus Izraelben éppen a magyar tradíciók felelevenítése irányába hat, tehát teljesen pozitív jelenség. A legkonzervatívabb alkotóelemként működő magyar gasztronómia mellett ma a magyar irodalom és a populárisabb kultúra elemei is divatba jöttek Izraelben, ezekre a folyamatokra pedig rásegített a két ország közötti politikai közeledés; a magyar kulturális évad éppen a napokban ért véget a zsidó államban. Az internet az izraeli magyarok kulturális és fogyasztási szokásait is megváltoztatta, ma már Facebook-csoportok is épülnek a magyar kapcsolatok fenntartására, illetve az izraeli magyar média is részben felköltözött a világhálóra, miközben a magyarul beszélők száma jelentősen lecsökkent. Ugyanakkor Magyarország mint fontos, bár méreteinél fogva kis európai ország nagy vonzóerőt jelent Izrael számára, amely a Közel-Keleten helyezkedik el, de mégis, ezer szállal kötődik Európához is.  

Magyar kulturális intézet egyelőre nincs Izraelben: ön szerint hogyan lehetne a leghatékonyabban ápolni a két ország kulturális kapcsolatait?

Sajnos a magyar kulturális intézet régi adóssága a magyar kultúrpolitikának, igazából az ember azt nem érti, miért nincsen, hiszen a szomszédaink közül számos ország működtet sikeresen ilyeneket, itt csak a románokéra kell gondolni. Ugyanakkor szó van a cfáti magyar múzeum Herzliya városába, tehát az ország központi régiójába való költözéséről, amely

és növelné elérhetőségét. Az a véleményem, hogy addig, amíg nincsen ilyen intézet, valamilyen alapítványi formában – mind a két ország erre fogékony gazdasági és kulturális elitjének a bevonásával – kellene ezen dolgozni, mely hatékonya motorja lehet az egyébként sok szempontból önmozgó kulturális kapcsolódásoknak, hiszen ma egy zenekar vagy színház ide-odalátogatásának, az egyetemközi kapcsolatoknak, illetve egy könyv lefordításának, annak promóciójának nem szükséges állami feladatnak lennie. A politikai kapcsolatok pedig nagyon jól alájátszanak ennek, még akkor is, ha a kormányzatok politikai színezete megváltozik. Ma mind az izraeli kormánypártban, mind az ellenzéki oldalon számos magyar származású politikus van, a Kék-Fehér Szövetség – mely tulajdonképpen a legutóbbi választások nagy nyertese – négy vezetője közül kettő, Beni Gantz és Yair Lapid magyar gyökerekkel rendelkezik. A két ország közötti kulturális kapcsolatok rendkívül sokrétűek és sokszólamúak, a közvetlen látogatások pedig – például ennek a könyvnek a felhasználásával is – csak még jobban megerősíthetik a kölcsönös szimpátiát, szubjektív élményekkel gazdagíthatják a közös tudást.