Úgy érzem, itt az SFmagon – néhány kivételtől eltekintve – ritkán írunk könyvsorozatok második-harmadik részeiről, esetleg tévésorozatok második-harmadik-sokadik évadairól.
„Adott nyolc ember a világ nyolc tájáról, akik kapcsolatban állnak egymással, pedig még sosem találkoztak, és nem is olyan régen még nem is tudtak egymásról. Van köztük egy chicagói zsaru, egy berlini lakatos/kasszafúró, egy indiai gyógyszerész, egy nairobiból származó buszsofőr, egy izlandi DJ, egy spanyol színész, egy dél-koreai kickboxos és egy San Franciscó-i hacktivista/blogger. Közös látomásban megtapasztalják egy nő, Angelica öngyilkosságát, és szépen lassan rájönnek, hogy ők nyolcan érzelmi és mentális kapcsolatban állnak egymással – bármikor képesek kommunikálni a másikkal, képesek megosztani a tudásukat és tudnak beszélni a másik nyelvén. Miközben felfedezik különleges helyzetüket, megpróbálják megvédeni egymást a sorozat főgonoszától, egy Whispers álnevű fickótól, aki a hozzájuk hasonló sensate-ekre vadászik.
Az első évad el is telik azzal, hogy magyarázatot keresnek mindarra, ami velük történik, közben pedig élik az egyébként sem unalmas mindennapjaikat – küzdenek, szeretnek, örülnek, bánkódnak, az élet értelmét keresik, és persze tanulnak egymástól. Hogy is ne tanulnának? Hiszen nyolc különféle kultúrából származnak – akarva-akaratlanul is kitárul előttük a világ.
A második évad aztán még mélyebbre visz minket. Jó és rossz értelemben is. (Most egy kicsit spoileres leszek.)”