Horváth Csaba ugyanakkor ugyanitt azt jelentette ki: kezdeményezni fogja a közgyűlésben, hogy módosítsák a terület szabályozási tervét, hogy annak közösségi funkcióját jogszabályban is rögzítsék, így a jövőben sem lehet majd parkolóként hasznosítani azt. Mint fogalmazott: minden erejükkel meg fogják akadályozni, hogy bezárjon a szórakozóhely.
A főváros sem akar oda parkolót
Tarlós István főpolgármester hétfői közleménye szerint „a főváros nem kívánja csorbítani vagy elvenni” a Budapest Parkban a fiatalok jelenlegi szórakozási lehetőségét. Mint közölte: sem a főváros, sem a BKK nem tervezi a területen P+R parkoló építését. Hozzátette: korábban voltak tervek a hídfő térségében, a Soroksári út és a Gubacsi út közötti területen P+R parkoló létesítésére, azonban azok a terület egyéb, kulturális célú hasznosítása miatt kikerültek a főváros programjából.
A Főpolgármesteri Hivatal szerint Pál Tibornak, az MSZP ferencvárosi frakcióvezetőjének a Budapest Park szórakozóhelyet érintő, a IX. kerületi polgármester, Bácskai Jánosnak szóló interpellációjából egyértelműen kiderül, hogy az ellenzéki politikus az említett területen P+R parkolót kíván kialakíttatni. Bácskai ezt az interpellációt hivatalosan is megküldte Tarlós István főpolgármesternek.
A hivatal közleményéhez egyébként mellékelték a 2017. április 5-i keltezésű interpelláció másolatát is, amelyben Pál Tibor – tekintettel arra, hogy „Budapest 2024-ben nem rendez olimpiát, valamint jogi akadálya nincs a bérleti szerződés felmondásának, esetleges módosításának” – azt kérdezte a ferencvárosi polgármestertől: „fontos közérdeknek tartja-e, hogy a városba érkezők megfelelő parkolási lehetőséget találjanak a BKK közlekedési kapcsolataihoz?”. Továbbá: „kezdeményezi-e a fővárosnál a Budapest Parkkal kötött szerződés módosítását, oly módon, hogy már idén ősztől a kulturális szezon végével megkezdődjön a P+R parkoló kialakítása?” – olvasható a képviselő által írt interpellációban.