Emberek vagyunk, tehát addig öljük egymást, amíg lélegzünk

„És ez a legijesztőbb a Térségben, nem a protomolekula ismeretlenségének és mutációinak horrora: az, hogy iszonyú hatalommal rendelkező frakciók tapogatóznak a sötétben egymás szándékait és képességeit illetően, vagyis hadihajó-arzenálokat és nukleáris tölteteket tologatnak egy sakktáblán, amelyet nem is látnak, és amely egyébként is alá van aknázva (a külpolitika veszélyes játék: ne próbáld ki otthon!). Bár igyekeznek többé-kevésbé helyes döntést hozni, a »mi van, ha…«-fejtegetések törvényszerűen a legkatasztrofálisabb forgatókönyvből indulnak ki (a „másik” csak az alkalomra vár, és ha nem mutatunk erőt, ha nem csapunk oda, eltaposnak), így mindig csak két lehetőség marad: totális káosz vagy annak hajszál híján való elkerülése – a következő ugyanilyen döntéshelyzetig. Nincs megoldás, legfeljebb időnyerés, elodázás, kötéltánc az apokalipszisig.

A Térségben nincsenek nagy mumusok, se cylonok, se Birodalom, de még csak egy konkrét külső ellenség sem. Akadnak ugyan bekategorizálható »rosszak«, vagyis gyilkosok, nyerészkedők, áskálódó politikusok és romlott üzletemberek, de naivitás volna rájuk, többé-kevésbé önhatalmúlag kipécézett egyénekre húzni a vizes lepedőt. Nem, az egész rendszer van elbaszva, az egész civilizáció ment félre, a hiba az emberbe van belekódolva: mi vagyunk önmagunk legnagyobb ellensége.”