Könyvekről és olvasásról készített interjút Barack Obama leköszönő amerikai elnökkel a New York Times. „Szerettem olvasni kiskoromban, részben azért, mert sokat utaztam, és gyakran éreztem magam külsősnek. (…) Szóval az, hogy vannak világok, amelyeket magammal tudok vinni, és ott is beléjük tudok lépni, tetszett nekem” – mondta Obama, hozzátéve, hogy középiskolában inkább a kosárlabda és a csajozás kötötte le, de aztán az egyetemen újra felfedezte az olvasás fontosságát: így építette újra önmagát, novellákat is írt.
„A fikciós irodalom azért fontos, mert emlékeztet a napi vitáink felszíne alatti dolgokra, lehetőséget ad, hogy lássunk és halljuk a hangokat, az ország sokaságát” – nyilatkozta Obama arról, hogy miért tartotta fontosnak, hogy sokat olvasson bokros teendői közepette. A felsorolt kötetek között először olyanokat említett, amelyeket valamiért fontosnak tartott (Colson Whitehead-től a The Underground Railroad-ot például), majd megjegyezte: gyakran pedig csak azért választott ki valamit, mert szórakozni akart.