Szergej Lukjanyenko: Egyesült Őrség

„Két dolog van, amiben Az Őrség–regények lekörözik az urban fantasyban utazó angolszász versenytársak zömét. Az egyik a mitológia kidolgozottsága: míg mondjuk a Soseholban vagy a Patkánykirályban alig tudunk meg valamit a másik városról és lakóiról, egyszerűen csak el kell fogadjuk, hogy vannak, Lukjanyenko az amúgy nem túl eredeti alapötletet – a fény és a sötétség seregei a hosszúra nyúlt háborút követően a kényszerű, egymás által felügyelt békében (azazhogy inkább fegyverszünetben) próbálnak élni egymás mellett – már az Éjszakai Őrségben is, a folytatásokban pedig még jobban kimunkálta, hogy egyre jobban kerekedjék a szemünk előtt ezt a bizarr, valahogy mégis ismerős univerzum. Idővel megismertük Homály mibenlétét és motivációit, logikusan épült be az alapokba a Inkvizíció vagy például az egyensúly megbomlását helyreállítani célzó »Tükrök« működése, és a szálak olykor a határokon is átnyúltak: gondolok itt pl. az angol őrségek vagy éppen Merlin felbukkanására. Az meg már csak hab a tortán, hogy - hacsak néhány elejtett megjegyzésből is – olykor a világtörténelem bizonyos eseményei is új megvilágításba kerültek. Az összkép nem száz százalékig konzisztens persze, akadtak zagyvaságok, de a cselekmény pörgése és a Mások világát kibontó újabb és újabb kirakósok felfedezésének öröme mindegyik regényben úgy magával ragadja az olvasót, hogy az biztosan nem fog hosszan merengeni egy–egy kisebb-nagyobb következetlenség fölött.

Gorogyeckij mágus kalandjainak másik, bizonyos szempontból persze relatív erénye a már emlegetett speciális, kelet-európai világlátásból fakad - az Őrségek története igazából bármelyik ex-szocialista országban játszódhatna. Urban fantasy sosem volt még életszagúbb és földhözragadtabb, sem hősei emberközelibbek és hétköznapiabbak (nem véletlen, hogy akiről a »hagyományos« fantasy zsánerében ugyanezt el lehet mondani, az a lengyel Sapkowski mester). A jóról és a rosszról alkotott felfogás is komplexebb az átlagosnál: igen nehéz lenne például eldönteni, hogy a Fény vagy a Setétpártiak vezetője–e a nagyobb macchiavellista, és aki figyelmesen olvasott, az tudja például azt is, hogy az első világháború és a »Nagy Október« is a fénypártiak elfuserált emberkísérleteként indult.”