Ki tudja már hányadszor, de újra egy vallomással kell kezdenem, ugyanis meglehetősen furcsa a viszonyom a manapság igen nagy népszerűségnek örvendő ifjúsági regények áradatával.
„A romantikus szál, a külső megítélése, a kinézettel való foglalatoskodás sok esetben gyenge pontja ezen regényeknek, ezúttal viszont pozitív csalódás ért. Az alaphelyzet (amiről a fentiek miatt nem szólhatok bővebben) mindenképpen megkívánja azt, hogy szó essék a főhősök külsejéről, testi változásairól, mindarról, ami ezek kapcsán lelkileg és érzelmileg lejátszódik bennük – az lett volna a furcsa, ha mindezt teljesen a szőnyeg alá söpri a szerző. De szerencsére nem esik túlzásba: aminek kínosnak kell lennie, ott érezhető a kínos feszültség, hogy a főhős mennyire zavarodott a hirtelen változások miatt. A romantika még viszonylag minimálisan jelenik csak meg – gyanítom ez később még változni fog, de egyelőre ezzel sem éreztem komolyabb problémát, igaz itt is a műfajra már annyira jellemző toposz jelenik meg újra (lehet tippelni, mire gondolok).
Tetszett az információk folyamatos adagolása, ahogyan a főhős szemén és gondolatain át fokozatosan, a főhőssel egy időben tudunk csak meg bármit, nincsenek rettentő bosszantó, sehonnan sem előkerülő plusz információk – így vele együtt fedezhetjük fel a titokzatos, furcsa helyszínt, vele együtt ötletelhetünk arról, vajon mi is történik, milyen döntést kellene meghoznunk az adott helyzetben, vajon volna-e más út? A kirakós darabkáit oldalról oldalra találhatjuk meg, ezzel gyakorlatilag folyamatos feszültséget tart fent az olvasóban is, így könnyebben a főhős helyébe képzelhetjük magunkat.
A Nemzedékek-trilógia első kötete kerek egész. Nem feltétlenül ajánlanám csak önmagában való olvasásra, de a történet első szakasza lezárul, és feltételezésem szerint a folytatásban jól elkülöníthető, teljesen új jellegű kalandok várnak a hősökre. Előnyösnek tűnik ez a fajta történetfelépítés és építkezés, hiszen az első kötet erejének jelentős részét az ismeretlen felfedezése jelentette, és a folytatásban újra megteremtette ennek lehetőségét Scott Sigler, így minden esély megvan rá, hogy hasonló színvonalú, kellemesen szórakoztató, feszes tempójú folytatást várhatunk a továbbiakban is. Kíváncsian várom, mi mindent tartogat a folytatás számunkra.”
A sci-fi-szerzők szinte mindig pontosabban jósolnak a tudósoknál. Szerintük a jövő legfőbb technikai készsége a manipuláció lesz, s bár a világ „fejlettebbé” válik, sivárabb és cinikusabb is lesz a mainál. Mindennapi küzdelmeink tárgya az identitásunk és a szabad akaratunk megőrzése lehet.
Pedig az alapok még akár működhetnének is. A hetedik évad ugyanis tartalmaz mindent, amire igény lehet, űrharcoktól a csavaros bosszúig, de ez már nem teljesen az a Black Mirror, ami volt.
Az űr sötétje, a megszámlálhatatlanul sok bolygó és égitest millió és egy rejtélyt rejt, amiket még talán sok generáció múlva sem ismerünk meg. De úgy tűnik, valami vár ránk az univerzumban.
A regény több mint 60, a filmes adaptáció pedig közel 30 éves, de a világpusztító bogarak története ma is van olyan népszerű, hogy milliók adják érte az életüket.
Nem gond, ha előbb-utóbb elpusztítjuk magunkat, a fontos az, hogy a bürokrácia működjön, a férfi lehessen nő, az ember pedig robot. Kafka vajon milyen novellákat írna ma?
A gödör olyan mély, hogy megszakad a szedett-vedett láncolat, és minél mélyebben van valaki, annál nagyobb kincs lehet még akár egy pizza is.
Szijjártó Péter szerint a külpolitika nem látványpolitika, hanem napi harc a magyar emberek biztonságáért és energiaárainak védelméért.
Összeszedtük a hét legolvasottabb híreit. A magyar válogatott sorsa továbbra is sokakat érdekel, főleg, hogy egyesek szerint nem veszett el minden remény.
