Eretnek az, aki hisz Hugh Grant hazugságainak
Vallásról, hitről és választásról veszélyes a nagyközönségnek nyilatkozni vagy akár szónokolni, mert könnyű belefutni abba a hibába, hogy alaptalanul valótlanságokat állítunk.
Ha valaki húsz év múlva előkapja a Star Wars-gyűjteményét, és azt akarja megmutatni a gyerekének/unokájának, hogy miért rajongott annyira még a 2010-es években is egy akkor lassan 40 éves történetért, simán előveheti majd a Zsivány Egyest.
„A Zsivány Egyes úgy tudott egy mikrosztorit elmesélni, hogy a franchise legjobban megtervezett és megcsinált, több síkon játszódó csatajelenetét tette hozzá, és megőrizte a családtörténeti elemet, csak éppen most nem Anakin, Luke és Leia van a középpontban hanem Galen és Jyn. Aki úgy ül be a filmre, hogy egy előzetest sem látott de a többi filmet igen, az első percben két sokkot is fog kapni (nyugi, nem spoiler), hiszen nincs felkúszó szöveg, ami elmagyarázza, hogy hol tartunk a galaktikus sagában, és John Williams helyett a dettó Oscar-díjas Michael Giacchino zenéje szólal meg, ami viszont stílusában és hangulatában egyáltalán nem lóg ki az eddig megszokottból, és nagyon sok konkrét elemet még át is emel. Az első képsorok után nyilvánvalóvá válik, hogy a film nem akar nagyon kilépni a franchise-ból, visszautalások és kalaplengetés-hegyek vannak a 130 perces film szinte minden második jelenetében, ami biztos idegesít valakit, engem viszont kifejezettem szórakoztatott. Kíváncsi vagyok, hogy annak, aki időrendben nézi a filmeket, hogy jönnek le az olyan jelenetek, melyekben a sorban negyedik, és mostantól kettős értelmű címmel bíró Új remény pár mellékszereplője látható, azaz mennyivel másabb az élmény visszafele, már ha értik mire gondolok. (…)
Amit a Zsivány Egyes egyébként zseniálisan csinál, az az, hogy a Lázadókat úgy taszítja le a saját maguk alá emelt piedesztálról, hogy ihaj. Egy meglepő kimenetelű jelenet rögvest az elején képbe hozza az embert: az ilyen ellenállásosdi nem a gyenge gyomrú és/vagy a lelkiismeret által sűrűn baszkurált harcosok játéka. Ez azért új, eddig a Lázadók voltak a jók, a Birodalom meg a rossz, szó sem volt frakciókról és belső széthúzásról, parancsmegtagadásról és egymás furkálásáról, ami persze csak szőrmentén, de megjelenik a filmben, én meg nagyon örültem neki, mert végre valami olyat húztak, amire nem lehetett számítani. Jyn meg ráadásul leginkább leszarja a lázadókat, ő az az átlagpolgár a Birodalomban, akinek mindkét fél csak szenvedést okoz, csak éppen ugye nincs szerencséje a vezetéknevével, és mehet megmenteni a világot, amire persze van személyes motivációja is, az apja.”